Változatlan marad az ülésezési rend
Nyugodt, kiegyensúlyozott törvényhozói munkára számít a következő parlamenti ciklusban Kövér László. Az Országgyűlés elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában csütörtök este arról is beszélt, hogy a parlamenti ülésezés rendje nem módosul, s bár a házszabályban lesznek kisebb változások, ezek technikai jellegűek. Szerinte azzal, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) Gyurcsány Ferenc vezetésével önálló frakciót alakíthatott, csökkenni fog a parlamenti viták színvonala.
2018. május 24. 21:30

Az Országgyűlés elnöke a némileg átalakított kormánystruktúra miatt a parlament és kormány együttműködésében nem vár változást, ugyanakkor további javulást remél, mivel nyolc év tapasztalata van mögöttük.

Azt mondta: nyugodt, kiegyensúlyozott, higgadt, ilyen értelemben kicsit lassú törvényhozói munkára számít. Ha ez így lesz, több időt fordíthat a kormány saját parlamenti frakcióira is. Hozzátette: elvárja a parlamenti államtitkároktól, hogy intenzívebb kapcsolatot ápoljanak a kormánypárti képviselőkkel a félreértések, megoldatlan ügyek elkerüléséért.

Kövér László kitért arra is: hivatali munkatársai már gyűjtik a problémás pontokat, amelyeknél a házszabályban módosításra van szükség, ezek a Ház működését teszik majd gördülékennyé. Reméli – mondta -, hogy meg tudják nyerni az ellenzéket is a változásokhoz, amelyek technikai jellegűek.

Új házszabályra nincs szükség, a frakcióknak nagy az autonómiájuk, beleértve a pénzügyi források felhasználását is.

A parlamenti alelnökökről szólva azt mondta: a jobbikos Sneider Tamás és a szocialista Hiller István hasonlóképpen gondolkodnak az Országgyűlés tekintélyéről mint ő. Felvetette, hogy informális beszélgetésre kéri fel őket a kormánypárti alelnökökkel együtt, arra, gondolják át, milyen magatartást tanúsítsanak, ha a képviselők egyike-másik átlépi a tiszteletlenség határait. Szerinte érdemes lenne megpróbálni közös zsinórmértéket meghatározni, ugyanakkor mindig a konkrét szituáció dönti el, mit kell tennie a levezető elnöknek.

Az ülésezés rendje nem változik a következő ciklusban, a jövő évi költségvetés miatt azonban az elkövetkező időszakban minden héten ülésezik az Országgyűlés. Az őszi ülésszaktól pedig visszatérnek a megszokott ülésezési rendre – jelezte Kövér László.

Ha minden jól megy, július 20-ig el tudják fogadni a költségvetést, ha nem, akkor a következő héten – tette hozzá.

Kérdésre kitért arra is: a törvényalkotási bizottság szerepe olyan marad, mint amilyen volt.

A házelnök arra számít, hogy a kormányfő inkább politizál majd, mint eddig, a kormánynak világos irányokat szab a stratégiával kapcsolatban, ebben erőteljesebben részt vesz majd, mint eddig. Ezt eddig az a rengeteg ügy, amely a miniszterelnököt leterhelte, nem tette számára lehetővé – mondta Kövér László.

Arról, mi lehet a cél a ciklus végére, azt mondta: Magyarországot meg kell védeni, a biztonságát fenn kell tartani, a családokat meg kell erősíteni. Nem a migrációban látják Magyarország népességének megújulási lehetőségét, hanem a családok támogatásában – közölte. Hangsúlyozta a népesedési helyzet javításának fontosságát, szerinte ezt nemhogy három, négy ciklus alatt is nehéz megoldani. Személyes ambíciójának nevezte, hogy 2022-ben elmondhassák a választóknak, mindent megtettek, amit meg lehetett ebben az ügyben.

A Demokratikus Koalíció önálló frakciójának alakításáról azt mondta: Gyurcsány Ferenc és a DK „pódiumra lépésével” nem emelkedni fog a parlamenti viták színvonala, hanem tovább csökken, ami nem tölti el örömmel. Azzal is megelégedne, ha a következő négy év „nem lenne borzalmasabb”, mint a hátuk mögött hagyott időszak – jelentette ki.

Mellár Tamás független és Bősz Anett liberális képviselő helycseréjéről a Párbeszéd frakciójában azt mondta: így automatikusan megmenekül a Párbeszéd-frakció, ezzel nincs teendője a házbizottságnak és a házelnöknek sem, csak regisztrálni kell, és bejelenteni a következő ülésen. Megjegyezte, Mellár Tamás függetlenként lépett fel, és azt mondta, nem csatlakozik egyetlen frakcióhoz sem. Most megmásította a saját szavát, „lelke rajta, a politikában vannak ilyen furcsaságok”.

Kövér László a kormánynak a budai Várba költözésére vonatkozó kérdésre azt mondta, egyáltalán nem mindegy, hol van a kabinet székhelye, ennek szimbolikus jelentősége van. Az államhatalmi ágak elválasztásának elvéből az is következik, hogy a két hatalmi ág, bár együttműködik, de helyileg elválik egymástól.

A házelnök azt mondta: nagyon készül a költözésre, amely a magyar demokrácia nagy ünnepe lesz. Optimális elhelyezést kap az Országgyűlés teljes gépezete, a félemeleti és emeleti szinten visszaállítják a régi tereket, amelyeket a kommunista időkben felszabdalta – tette hozzá.

A leendő európai parlamenti képviselőjelölti listáról szólva azt mondta: nem lát indokot arra, hogy változtassanak azon, hogy külhoni magyar képviselők is felkerüljenek a kormánypártok listájára.

Arról, hogy az Országgyűlés épülete a 10. helyre került azon a nemzetközi listán, amely a látogatottság szempontjából vonzó épületeket gyűjtötte össze, azt mondta: tavaly több mint 640 ezer vendége volt a Parlamentnek, és ha minden jól megy, és még nő is a látogatók száma, „éjszakás műszakot kell majd elrendelni”. Közlése szerint a növekedés a Magyarország és fővárosa iránti turisztikai érdeklődés bővülése mellett annak is köszönhető, hogy az elmúlt években „európai minőségű rendet” teremtettek a Kossuth téren és a Parlamentet belül.

MTI
  • Egyértelművé vált a hazaárulás
    Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
  • Mérgezett díszek a fenyőfán
    A Karácsony mély szakralitása mellett a béke, a meghitt nyugalom ünnepe is (lenne), de a fel nagyörömre dallamai és a pásztorok kedvessége mellett disszonáns díszeket is látok az idei fenyőfán.
  • Deglobalizáció
    A korforduló, amelyben benne élünk, a liberalizmus kríziséből fakad. Minden, ami ma korszerű, a liberalizmus különböző mértékű és mélységű tagadásán alapul.
  • A magyarok nagy többsége elutasítja az illegális bevándorlást
    A magyarok kétharmada (67 százaléka) aggasztónak ítéli a hazánkat célzó illegális bevándorlást, tízből négyen (41 százaléka) pedig kifejezetten súlyos problémának tartják azt.
  • Hogy jutottak el a britek idáig?
    Teljes a bizonytalanság a brit belpolitikában a keddi történelmi voksolás után, amelyen az alsóház elsöprő többséggel (432 nem 202 igen mellett) leszavazta Theresa May kilépési megállapodását.
MTI Hírfelhasználó