Kit érdekel ez a Charles Gati?
Megint ott ült a fűben
2018. június 7. 00:01

Szombat délután néhány órát együtt töltöttem a másik Amerikával. A New York-i Central Parkban. Ott ültünk együtt a fűben, a kis dombon, talán 300-400 bennszülött és jó néhány turista. Előttünk a mesterséges tó, tucatnyi egyszerű csónakkal. Csodálatos, nyári nap van, a látvány elképesztő. Minden szombaton déltől sötétedésig a domb és a tó között ott áll és ott énekel a Central Park Guitarman, David Ippolito. Huszonhét éve bérli ezt a talpalatnyi földet, háttérben a tó és a ragyogó, százemeletes épületsorok.

Énekel, csak röviden áll meg, mert száraz a torka, a remek New York-i vizet issza és dicséri. Öt-hat órán át énekel (pisilés nélkül), néha el-elbeszélget a rajongó hallgatósággal. Kérdezi, honnan jöttek, hol laknak. Saját dalait énekli, meg azokat is, amelyeket a közönség igényel. Szombaton én is bekiabáltam, hogy Simon és Garfunkel, jó, mondja, van másnak is kedve hozzá? És akkor jött régi kedvencem, a Boxer. Bár ismerem nemcsak a dallamot, de a szöveg nagy részét is, bevallom – így, magunk között – hogy tulajdonképpen nem is tudom, miről szól ez a nagyszerű dal. Azért vallom be, mert erre serkent a Guitarman, aki állandóan bíztatja hallgatóságát, hogy énekeljünk vele – hiszen nincs itt más, mondja újra meg újra, csak magunk között vagyunk, ne legyünk szégyenlősek.

Az évek során talán ötvenszer jártam itt. Sok híres ember láttam a híres dombon, egyszer itt volt egy magyar miniszterelnök is. (Nem a mostani.) Fehérek, feketék, barnák. Egyik-másik dal ugyanaz minden évben, de végül is az számít, hogy a Guitarman-nek mihez van éppen kedve. Mindig van Bob Dylan, mindig van egy-egy régi Beatles dal. A hallgatóságból egy fiatal nő Peter Paul és Mary egyik legismertebb dalát kéri, a Leaving on a Jet Plane-t, a Guitarman alighanem ismeri a nőt, odahívja a mikrofonhoz: Nincs kedve előadni? De! És akkor hallgatjuk ezt a szép dalt és remek hangját – lehet, hogy egy profi, akit én nem ismerek fel? – és a dal szövege szerint búcsút mond szeretőjének.

A Guitarman visszaveszi a mikrofont, folytatja, na, mihez van kedvetek, kérdi. Nincs előtte kotta, minden dalt fejből tud, fejből énekel. Több, mint ötszázat tud kapásból előadni, de szinte minden héten vannak saját, új szerzeményei is. A „Mi házunk” a Fehér Házról szól, ahová nem lett volna szabad Trumpot beengedni. Betanítja a refrént és együtt énekeljük, „Ki a mi házunkból.” Get out!

Aztán régi kedves nótáját adja elő, több, mint húsz évvel ezelőtt írta. Óda a dombhoz, óda New Yorkhoz. Egy öreg néni közben kikecmereg az ösvényre és elkezd táncolni. Mások is követik, főleg nők, néhány ügyetlenül mozgó férfi. Az öreg néni nevetgél, kiváló hangulatban van, s kéri, követeli, hogy mások is kövessék. Aztán hirtelen bejelenti, hogy legközelebbi születésnapja a 90. lesz, s akkor mindenképpen itt akar lenni. Óriási taps fogadja, az egyik szomszédom könnyezik. Ezt a szombat délutánt nem lehet kitalálni.

Ez is Amerika. Mint ahogy van egy másik Magyarország is. Aki nem ismeri, vagy nem hiszi, hogy van, menjen el Koncz Zsuzsa legközelebbi koncertjére.

Charles Gati: A másik Amerika

Népszava
Címkék:
  • Antall József és Sargentini
    Amikor nagy a zűrzavar, a cosmos helyett chaos van, amikor a szervezetlen rotyogás uralkodik, nem árt, ha fogódzót keresünk.
  • Szögi Lajos-emléknap
    Nem szép a történet, és nem lehet neki semmilyen fölemelő jelleget adni, nem mutatható fel körülötte jövőbemutató érték.
MTI Hírfelhasználó