Felgyorsulhat a Jobbik széthullása
A párt korábbi eszmeiségének támogatói, '56-os harcosok is elhatárolódnak a morális és anyagi csődbe jutott Jobbiktól. Közben folytatódik a Toroczkai László kizárását követő kilépési hullám, amely június 23-a – a radikálisok zászlóbontása – után felgyorsulhat.
2018. június 11. 13:50

Pongrátz András felszólította a párt vezetőit, hogy ne hivatkozzanak többet bátyjára, a Jobbik alakuló ülésén felszólalt Pongrátz Gergelyre, mert méltatlanná váltak hozzá és az ’56-os forradalom és szabadságharc emlékéhez – számolt be vasárnap a PestiSrácok.

– Szegény Gergely bátyám forog a sírjában a vonásodás és Sneider Tamásék viselkedése miatt.

A baloldallal együttműködő párt többé ne használja pártcélokra a lyukas zászlót, a Jobbiknak új szimbólumokat kell keresnie! – közölte Pongrátz András, aki azt is tudatta, hogy az ’56-osok zászlóját Toroczkai Lászlónak fogja átadni június 23-án, ahol reményei szerint egy új, a szabadságharc szellemiségéhez valóban méltó nemzeti erő születik. Kósa Gyula Széna téri szabadságharcos szintén közölte kilépését a pártból.

A Toroczkai László volt alelnök csütörtöki kizárását követő kilépési hullám a hétvégén is folytatódott. Dúró Dóra kilépésével a VIII. kerületi szervezet jelentős része ugyancsak távozik. Az Origó információi szerint a pestszentlőrinci képviselők és a tagság jelentős része is a távozás mellett tette le a voksát.

„Kíváncsian várom, hány jobbikos képviselő követi Dórát és Lacit! Egy szebb jövő reményében” – tette fel a kérdést közösségi oldalán Ipacs Sándor, Baranya megye exjobbikos elnöke, majd kilépett a pártból. Gyűrű István csornai jobbikos szerint a párt eltért az alapelvektől, és rossz irányba tart. A politikus ebben nem szeretne részt venni, ezért visszadobta párttagságiját.

Úgy tudjuk, a héten több alapszervezet taggyűlésen dönt a maradás vagy kilépés kérdésében. Információink szerint azonban a legtöbben a Toroczkai László által létrehívott Mi magunk mozgalom június 23-i zászlóbontását követően döntenek a Jobbik elhagyásáról és az új, radikális jobboldali szervezethez való csatlakozásról.

A morális mellett anyagi csőd is sújtja a Jobbikot. Az Origo értesülése szerint több mint hatvanmillió forinttal tartozik a Magyar Postának a párt. A kampányanyagok terjesztéséért mintegy százmillióval tartoztak az állami cégnek, amiből negyvenmilliót az állami párttámogatás júniusi megérkezésével törlesztettek, a fennmaradó részre pedig egy hónap halasztást kértek.

Magyar Idők
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Trianon 100 - Apponyi Albert párizsi beszéde
    A trianoni döntésen a magyar békedelegáció által szóban és írásban előterjesztett érvek sem tudtak változtatni. A benyújtott számos jegyzék, s különösen Apponyi Albert delegációvezető 1920. január 16-án elmondott beszéde így nem is a békekonferenciára, sokkal inkább a magyar közvéleményre gyakorolt nagy hatást, és megvetette a két világháború közötti revizionizmus eszmei alapjait.
  • Salvini: Számunkra Magyarország példakép
    "Tisztelet a magyar népnek és kormánynak, a magyarok közösségének, számunkra példaképek vagytok, köszönjük, hogy közel vagytok hozzánk!".
  • Tisztifőorvos: a járvány egyértelműen lecsengőben van
    Müller Cecília: A március 4-i első megbetegedések után fokozatosan emelkedett a görbe. A 10. héten 9, a 11. héten 30 megbetegedést, majd az ezt követő hetekben 100, 200, 300 körüli új fertőzést regisztráltak, a csúcs pedig a 15. héten volt, ekkor 712 ember fertőződött meg. A 16. héttől folyamatos csökkenés látható.
MTI Hírfelhasználó