A migránsok elosztása nem megoldás
Soros György hajói „üzemszerűen" szállítják Európába az Afrikából érkezőket, holott azokat az európai jogszabályok alapján eddig sem kellett volna fogadni – mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
2018. június 17. 09:59

Rogán Antal kifejtette: a menekültkvótáknál is nagyobb veszélyt jelentene, ha Brüsszel dönthetne arról, hogy az Európába érkezők közül ki számít menekültnek.

Hangsúlyozta, hogy a migráció a százezreket vagy millióikat befogadó államok számára súlyos, mindennapi gondot, Közép-Európa számára pedig a nyitott belső határok miatt veszélyt jelent.

Magyarország ezért nem akar migránsokat befogadó állammá válni és nem is kötelezhető erre, hiszen az uniós csatlakozáskor nem vállalt ilyet és soha nem is fog – tette hozzá.

Közölte, hogy a kormány a következő hónapok uniós döntéshozatalában is azt fogja képviselni, hogy a migránsok elosztása nem megoldás, bajaikat a szülőhazájukban kell az EU támogatásával rendezni, nem pedig Európába hozni és a tagállamok között szétteríteni.

Ott kell segíteni ahol baj van

A miniszter hangsúlyozta, hogy nem Magyarország szegte meg az európai törvényeket és szabályokat, hanem Soros György szervezetei, mindezt ráadásul Brüsszel támogatásával. Az uniós vezetés – mint fogalmazott – a senki által el nem fogadott európai egyesült államok ideológiája mentén politizál a tagállamok érdekei helyett.

Megdöbbentőnek nevezte egyúttal, hogy Soros György hajói „üzemszerűen„ szállítják Európába az Afrikából érkezőket, holott azoknak szerinte az európai jogszabályok alapján eddig se lehetett volna fogadni.

Rogán Antal szerint a tagállamoknak úgy kellene eljárni, ahogy az ilyen hajók kikötését a héten megtiltó Olaszország is tette, a menekültjogi problémákat pedig szerinte az első biztonságos országban kell kivizsgálni.

Úgy vélte, a Soros-szervezetek által finanszírozott NGO hajónak vissza kell térnie Afrikába. „Az a helyes elv, ha ott segítünk, ahol a baj van, azoknak az országoknak adunk anyagi segítséget, ahonnan érkeznek, és nem a bajt hozzuk be Európába, és utána meg szétterítjük az összes európai ország között” – fogalmazott Rogán Atnal, hozzátvéve, hogy a kormánynak mindig is ez volt az elve, és ezt fogja képviselni a következő hónapok európai uniós döntéshozataliban is.

Megjegyezte továbbá, hogy az európai vezetők álláspontjának változását az európai választók kényszerítik ki, ahogy az Olaszország mellett Ausztriában és részben már Németországban is látszik. Magyarországgal ellentétben másutt soha nem kérdezték meg az embereket a milliók betelepítését célzó, elhibázott politikáról, így ez a kérdés határozza majd meg az európai parlamenti választásokat 2019 májusában, „pánikreakciókat„ keltve az európai vezetésben – tette hozzá.

Határvédelem helyett a „határmenedzsment”

Rogán Antal kifogásolta, hogy az Európai Bizottság javaslata alapján a következő uniós költségvetés minden támogatást mérsékelne a migráció kivételével, arra viszont három forrásból is költenének. A migrációs alap költségvetését jelentősen kibővítették, a már Európába érkezett migránsok ellátását mint szociális feladatot a kohéziós alapból fedeznék, emellett úgynevezett külső szerepvállalásra szánt összegek is ilyen célokat szolgálnának, a magyar határkerítést viszont utólag sem támogatják – tette hozzá. Meglepőnek nevezte egyúttal, hogy a tervezetben határvédelem helyett a „határmenedzsment„ kifejezés olvasható.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a határvédelem költségeinek felét az EU-nak meg kellene térítenie minden tagállam számára, Magyarország így 150 milliárd forint támogatásra tartana igényt 2020 után az eddigi kiadások miatt. Szorgalmazta egyúttal a térség országainak gazdasági ösztönzését is, hiszen – mint mondta – az euróövezet tagállamaiban magas a költségvetési hiány és az eladósodás mértéke, Közép-Európa viszont a kontinens legjobban fejlődő régiója.

hirado.hu - Kossuth Rádió Vasárnapi Újság
megmondó
„Tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel” – így kell harcolni a „klerikális reakció” ellen. Ezt maga Kádár János fogalmazta meg egy pártgyűlésen.
  • Mindhalálig Őszöd
    Mindig is utáltam, mit utáltam, rühelltem Őszöd bulvárízű interpretálását, majd mély szakmai politológusi magyarázatait.
  • Olaszliszka, Badacsony – ne legyen harmadik
    Megnevezni sem tudjuk a veszélyt: vagy nincsenek szavak, vagy volnának szavak, de azokat nem szabad használni, mert tiltja a PC.
  • Csatlakozás a hősökhöz
    Tényleg rendszerszintű veszély fenyegeti a jogállamiságot, de még mennyire. És azok a hazafiak, a hősök, akik ezt ki merik mondani.
  • Szépséges szerelmetes Judith
    Nagyot alkottál, világpolitikai tényező lettél, és büszke is vagy rá.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI