Alkotmányos Donald Trump beutazási tilalma
Mint oly sok más, politikai vitákkal terhelt, úgynevezett nehéz ügyben, a bírák ezúttal is ideológiai törésvonal mentén voltak megosztottak.
2018. július 2. 11:02

Az amerikai legfelső bíróság június 26-án hozta meg a sokak által várt döntését Donald Trump elnök beutazási tilalmat kimondó rendeletének alkotmányosságáról. A beutazási tilalomról szóló elnöki rendeletek Trump bevándorlási politikai elképzeléseinek egyik kulcselemét testesítik meg, egyúttal egybecsengenek a kampányban elhangzott ígéreteivel. Mi áll mindennek hátterében?

Donald Trump még az elnökjelöltségért folytatott küzdelem során, 2015 decemberében nyilatkozta, hogy az Egyesült Államok lakossága nem eshet áldozatául az emberi életet legkevésbé sem tisztelő terroristaeszméknek, így az országba való beutazási lehetőséget bizonyos országok tekintetében korlátozni kell.

Alig egy esztendővel később, hivatalba lépése után pár nappal, 2017 januárjában ennek jegyében született meg az első beutazást korlátozó rendelkezés, amely kilencvennapos időtartamra megtiltotta hét, túlnyomó többségében muszlimok lakta országból való beutazás lehetőségét, emellett – kivételekkel ugyan, de – felfüggesztette a menedékkérelmek elbírálását is.

A rendelet azonnal politikai, illetve a demokrata párti média csatározásainak, valamint jogi támadások középpontjába került. Egy Seattle-ben lévő szövetségi bíró volt az első, aki alkotmányos aggályokra hivatkozva fel is függesztette annak végrehajtását.

Ugyanígy jártak Trump januári rendeletét részben kiegészítő, részben pedig felváltó és kisebb mértékben enyhítő márciusi és szeptemberi rendeletei is, amelyet végül Hawaii állam támadt meg a legfelső bíróság előtt. Hawaii és a beutazási tilalmi rendeletet ellenzők az alkotmányos kifogásaikat két fő érv köré csoportosították.

Egyfelől arra hivatkoztak, hogy Trump túllép a bevándorlási jog szabta hatáskörén, másfelől pedig érveik szerint politikája sérti az alkotmány első kiegészítésben garantált vallási semlegesség alapelvét, vagyis annak tilalmát, hogy az állami szabályok egyik vallást előnyben részesítsék a másikkal szemben. Indokaik között pedig jórészt az amerikai elnök kampánykörútja során elmondott beszédeit emlegették fel, amellyel a rendeletek diszkriminatív jellegét kívánták igazolni.

A Trump kontra Hawaii ügyben tehát a kilenctagú legfőbb bírói testületnek erre a kettős alkotmányos kérdésre kellett választ nyújtania. Válaszukkal pedig döntően befolyásolják az Egyesült Államok jelenlegi bevándorlási politikájának sorsát is.

Mi sem jelzi hűbben a bíróságon belüli álláspontok sokszínűségét, illetve a testület megosztottságát, mint az, hogy a döntés szoros, 5:4-es eredménnyel, valamint két párhuzamos indokolás és két hosszabb különvélemény mellett született meg. Mint oly sok más, politikai vitákkal terhelt, úgynevezett nehéz ügyben, a bírák ezúttal is ideológiai törésvonal mentén voltak megosztottak.

Míg korábban a republikánus elnökök által kinevezett konzervatív bírák a nemzetbiztonsági érvek felé hajlottak, addig a demokrata elnökök által kinevezett progresszívak leginkább a diszkriminatív politikai aggályokat emlegették fel. A bíróság döntését végül az elnök, John G. Roberts jegyezte, aki elsőként világos különbséget tett a kampányoló jelölt üzenetei, megszólalásai, valamint az ország elnökének jogosítványai és felelőssége, illetve ennek során tett intézkedései között; a bíróság ugyanis csak ez utóbbit vizsgálhatja felül.

Az elnöki jogkör terjedelmét górcső alá véve pedig történelmi példákat, így ­Jimmy Carter iráni, Ronald Reagan kubai és panamai, majd Bill Clinton szudáni beutazási tilalomról szóló rendeleteit idézte fel, és következtetésében egyértelműsítette az elnök azon széles körű jogosítványát, amelynél fogva mindazok belépése korlátozható, akiknek a jelenléte hátrányos az Egyesült Államok érdekeire nézve. Ez pedig nemcsak nemzetbiztonsági, hanem akár külpolitikai megfontolásokon is alapulhat.

Roberts főbíró érvelése szerint a most kifogásolt elnöki rendeletek kétségkívül teljesítik ezt a feltételt, hiszen a kiválasztott országok vagy nem hajlandók kellő információt megosztani az Egyesült Államokkal, vagy pedig nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. A vallási semlegességgel kapcsolatos kifogások tekintetében a többségi vélemény arra a hagyományos tételre hivatkozott, hogy a külföldi állampolgárok belépésének engedélyezése, avagy kiutasítása egy ország szuverenitásán alapuló szabad döntés.

Minthogy az ország területére való belépéshez az alkotmány nem biztosít jogot, ez a döntés az ország kormányzásával megbízott elnök felelőssége, amelybe a bíróság legfeljebb csak akkor szólhat bele, ha a döntés minden legitim okot vagy jóhiszeműséget nélkülöz. A kifogásolt rendelet esetében azonban nem ez a helyzet, hiszen kimondott célja azon személyek belépésének a megtagadása, akiket az információcsere hiányosságai miatt nem lehet kellőképpen ellenőrizni.

A legfelső bíróság mostani döntése nemcsak azt jelenti, hogy Donald Trump elnök bevándorlási elképzelései és közpolitikai törekvései sikerrel állták ki az alkotmányosság próbáját, hanem általánosságban szolgálhatnak alapként a szigorúbb bevándorlási intézkedések alkotmányos és jogállami kereteinek meghatározásához.

Sándor Lénárd

A szerző jogász-közgazdász

magyaridok.hu
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
MTI Hírfelhasználó