Berlini migránskeringő
A német politikai rendszer addig marad stabil, amíg nem történik nagyobb terrorcselekmény.
2018. július 9. 23:05

A magyar sajtó tulajdonképpen képtelennek bizonyult megmutatni olvasóinak, hogy Angela Merkel álláspontja az európai lakosság etnikai összetételének erőszakos megváltoztatásának kérdésében mennyire csekély mértékben módosult a koalíciós válság következtében.

Ezért persze nem kárhoztathatunk senkit, mert a magyar nyelv nem képes követni a kifinomult nyugati politikai elit distink­ciós képességét. Ne irigyeljük ezt a képességet a liberálisoktól, csak arra jó, hogy a gondolkodás és a cselekvés illúzióját keltse, amikor nem történik semmi a fejükben, és bénultan merednek arra a valamire, ami az ideológiájuk szerint lehetetlen.

Angela Merkel és Orbán Viktor találkozója kellett hozzá, pontosabban az azt követő sajtótájékoztató megtekintése, hogy megértsük: Merkelnek megmondták a tanácsadói, hogy a védelmi ipari megrendelések és együttműködések sokkal, de sokkal fontosabbak, mint néhány liberális bíró karrierje vagy a migrációszervező civilek hazaárulási jogosítványai. Minden más csak retorika kifelé, hiszen még egy német kancellár is belebukna abba, ha valahogy beismerné, hogy katasztrófába sodorta az országát.

Angela Merkel a politikai túlélésért küzd, ami megszokott az olyan, hatalomba merevedett bürokratáknál, akik sosem kormányoztak igazából, mert szerencséjükre sosem szorultak rá, a normál ügymenetben éltek, és a valóságérzékelésük sosem terjedt túl az államapparátus ágain-bogain.

Megpróbálja a kormányzás illúzióját kelteni, visszafelé is, hiszen a humanitárius indokok hangoztatása másra már nem szolgál, mint hogy hatalmas embermentő akciónak láttassa a milliós nagyságrendű, családját a „veszélyben” hátrahagyó fiatal muszlim férfisereg Németországba hívását.

De ezen persze már nemcsak mi vagyunk túl, hanem a német politika is. Merkel feladata most az, hogy az ismételten fenyegető migránsáradatot megállítsa, legalább Németország határainál, mert az nyilvánvaló, hogy néhány százezer újabb migráns megjelenése már nemcsak az egész német pártrendszert destabilizálná, hanem a második világháború után kialakított politikai rendszert is. Tovább nem is mernek gondolkozni a német politikusok, pedig van tovább is, nincs messze az az idő, amikor a tartományok majd egymás között tologatják a problémákat, a migránsok százezreit, mert az eszkalálódó beilleszkedési nehézségek olyan mértékben fordítják meg a közhangulatot.

Ez ugyanis a fő probléma Németország számára. Arra még van esély, hogy a következő migrációs hullám blokkolható legyen, talán még komolyabb erőszak nélkül is, de a fő probléma akkor is ott van a németek, fran­ciák és olaszok nyakán: a három-négy milliónyi illegális bevándorló, aki ott turistáskodik a magországokban. Százezres nagyságrendű azok száma, akikről semmit nem tudnak a hatóságok.

Talán ideje kimondani, hogy ez a több millió ember – ahogy a „legális” bevándorlók többsége sem – nem hajlandó, nem akar együttműködni semmiféle hatósággal, állammal, saját társadalmat épít azokon a területeken, ahonnan már kiszorította az őslakosságot és az államot is. Együttműködést csak a segélyek felvehetőségének és a családegyesítés elérésének érdekében mímelnek, valamint hogy megmaradjon az esélyük a legalitásra, ha véletlenül valami balul üt ki.

Arról nem is beszélve, hogy Németország keleti fele, az egykori NDK és Bajorország lakossága sokkal kevésbé liberalizált, mint a nyugati, a bajorok legutóbbi fellépését olyan folyamatok is követhetik, amelyeket már nem lehet pártpolitikailag kezelni.

Nemhiába jelentek meg már olyan diskurzuscsírák a német közbeszéd rejtett zugaiban – persze szigorúan az államilag és a liberálisok által totálisan ellenőrzött médián kívül –, hogy már Németország egyben maradása is kétséges. A németek nem franciák, hiszen ez utóbbia­kat már sikeresen hozzászoktatták az ellenük folytatott pogromokhoz.

A német politika középtávú, még nem nevesített, de egyértelmű célja, hogy a területén lévő több milliónyi olyan embert, akinek nem fognak menedékjogot adni, mert munkaerőként érdektelen, kitoloncolja.

A kitoloncolás alapvető problémája az, hogy lennie kell olyan országnak, amely fogadja ezeket a delikvenseket. A baj az, hogy a migránsok jelentős részének állampolgársága nem ismert vagy hamis, illetve hogy a kibocsátó országok nem akarják visszafogadni az állampolgáraikat. Aki ezen nem hajlandó elgondolkozni, az már most és nem először pozicionálja magát az igazi balek szerepébe. És ezt természetesen a fősodratú sajtó alig hajlandó megírni.

A kibocsátó országok is csak látszatra, a gazdasági kapcsolatok megóvása érdekében működnek együtt a gyenge Európával, addig, amíg csak néhány tucat migránsról van szó. Ráadásul döbbenetes számú olyan személy is van a közel-keleti bevándorlók között, akik nemcsak gazdasági okból, hanem a korábbi lakóhelyükön elkövetett bűncselekmények miatt is menekülnek.

Egy polgárháborúban ugyanis szinte mindenki követ el bűncselekményeket, egyszerre áldozat és bűnös. Mindkét történet pszichológiai nyomai jelen vannak a személyiségében, olyan vallási, nagycsaládi és törzsi kontextusok kíséretében, amelyek az európai emberek számára felfoghatatlanok.

Az meg már végképp az elmebajjal határos, hogy Németország a túl szigorú büntetés ellen oltalmaz olyan tömeggyilkosokat, akik pont az európai fehér, keresztény civilizáció kiirtására esküdtek fel. Mert ezek az emberek a saját hazájukban is lelkesen gyilkolták azokat, akik nem megfelelően imádták Allahot, vagy bármi olyat birtokoltak, amire a kalifátusnak, a törzsnek, a bandának szüksége volt.

Angela Merkel, talán mert véletlenül elé került egy cenzúrázatlan titkosszolgálati jelentés, és elolvasta azt, most döbbent rá, mekkora problémával áll szemben.

A kvótákat elengedik, hablatyolni persze továbbra is fognak a szolidaritásról meg a humánumról, de a retorika abba az irányba változik majd, hogy minden migránst, aki nem kapott menedékjogot, a regisztráló országnak kell befogadnia. Ebben az esetben a németek némi erősebb határőrizettel biztosítva magukat a visszatérésük ellen milliós tömeget tudnának visszaküldeni hozzánk és az olaszokhoz.

Erre mondta Orbán Viktor Merkelnek, hogy erről szó sem lehet. Gondolom, az olaszok is ezt mondták, csak kevésbé kedvesen. Merkel már nem elég erős ahhoz, hogy követelőzhessen, de abban reménykedik, hogy valamilyen trükkel ezt még át lehet vinni, például úgy, hogy először csak az új menedékkérőkre vonatkozik a dolog.

Ennek a reménynek semmi alapja sincs, hiszen könnyen belátható, hogy egyik érintett ország sem lenne képes kezelni még tízezres nagyságrendű kitoloncolt tömeget, nemhogy százezreket, a továbbtoloncolás leghalványabb esélye nélkül.

A kitoloncolásra váró személy ugyanis fogoly, mert ha nem az, akkor elemi érdeke eltűnni a hatóságok látóköréből. A jelenlegi európai jogi gondolkodás nem tud mit kezdeni a tömeges jogsértésekkel, különösen azért, mert a mi civilizációnkban azok békeidőben nagyon ritkák.

A liberálisok elérték, hogy nincs olyan rendkívüli helyzet, ami miatt bármilyen emberi jog érvényesülését korlátozni lehetne, bármilyen káros következménye is legyen az eljárások befejezhetetlenségének és a jogerős döntések végrehajthatatlanságának.

A németek nem a jogrendszerüket akarják megváltoztatni, hanem a problémát importálják. A bájos egyébként az lenne, hogy miután zárt vagonokban transzportálnának hozzánk háromszázezer embert pillanatok alatt, azonnal nekiállnának minden létező emberi jogot számon kérni rajtunk a gyermekházasságtól a többnejűségig meg a felső-középosztálybeli életszínvonalig.

Ha valamire kell közös európai megoldást találni, az a kitoloncolás. Közös jogi eszköztárra és együttes európai nyomásgyakorlásra van szükség, a teljes diplomáciai és gazdasági kapcsolatok blokkolásáig azokkal szemben, akik nem fogadják vissza az állampolgáraikat.

De erre a döntésre a liberális elit képtelen lesz. Merkelen látszik, hogy nem ért semmit, még a Velencei Bizottságnál meg a fékeknél és ellensúlyoknál tart, miközben gátlástalanul próbálja másokra zúdítani a saját döntéseiből eredő problémákat.

A német politikai rendszer addig marad stabil, amíg nem történik egy nagyobb terrorcselekmény vagy valamelyik no-go zónában egy komolyabb zavargás. Bármilyen, a migrációhoz kapcsolódó válság Merkel bukásához vezethet, sőt az kitörhet a politika szférájából, és társadalmi átrendeződéseket is elindíthat. Semmiféle erkölcsösséget nem szabad feltételeznünk a politikai túlélésükért harcoló liberálisokról, csak így értékelhetjük helyesen Európa jelenlegi helyzetét.

Orbán Viktor Angela Merkel szemébe mondta, hogy ne reménykedjen. Ennyit számít, amikor egy vezetőnek van választói támogatottsága egy válsághelyzetben. A nyugati elitnek viszont már régen nincs.

Botond Bálint

A szerző szociológus

magyaridok.hu
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
  • Magyarok világvárosa
    Kész csoda, hogy az ellenzék nem támadja azzal is a kormányt és Tarlós István főpolgármestert, hogy kvázi lenyúlták tőle a főváros fejlesztési terveit, a Világvárost építünk hangzatos nevű egykori projektet.
  • Történelmi utódlás Berlinben
    Friedrich Merz (b) Willkommenskultur helyett domináns német kultúrát akar.
  • Mátyás király-emlékév
    Több mint 150 helyszínen rendeztek programokat Kanadától a moldvai Magyarfaluig a Mátyás király-emlékév keretében, amelyet a király trónra lépésének 560. és születésének 575. évfordulója alkalmából hirdetett meg az év elején a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága.
MTI Hírfelhasználó