A megnyertek kémjátszmái
Kik szivattyúzták ki illegálisan az ország tőkéjét? Kik voltak és mit kaptak cserébe a megnyertek? Egyéb témákat is érintve erről beszélgettünk Borvendég Zsuzsanna történésszel, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatójával.
2018. július 10. 12:51

– Nagy visszhangot keltett Az „impexek” kora című könyvével, amelyből kiderül, hogy a Kádár-kori import-export vállalatok a titkosszolgálatokkal együttműködve lényegében kirabolták az országot. Most új kötettel, A Cég megnyertjei – a megnyertek cégei­vel jelentkezett, amelyet viszont hamarabb írt meg, mégis ez jelent meg később. Hogy lehet ez ?

– Ez a kutatási terület teljesen újnak számít, még kérdésfelvetés szintjén sem fogalmazódott meg korábban a történészek között, nem meglepő, hogy némi bizonytalanság fogadta a kéziratot. Még az is felmerült, hogy nem sért-e nemzetbiztonsági érdeket, ezért megkerestem a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot is, hogy véleményezzék a kötetet. Segítőkészek voltak, és a hozzájárulásuk gyorsította a kiadás folyamatát is. Részben érthető, hogy alapos megfontolás tárgyává vált a könyv, senki nem vállalta volna egy esetleges szakmai bukás felelősségét. Azonban én közben is dolgoztam, folytattam a kutatást, így született meg Az „impexek” kora, amely valóban siker lett. Ez persze azt is jelentette, hogy A Cég megnyertjeivel kapcsolatos aggodalmak is túlzók voltak.

A Kádár-korszak állambiztonsági szervei anyagilag is befolyásolták a politikai átmenetet Fotó: Teknős Miklós

– A kutatásaiból kiderült, hogy a katonai titkosszolgálat és a Belügyminisztérium között komoly érdekháború zajlott.

– A jelenleg hozzáférhető adatok alapján úgy tűnik, hogy a katonai titkosszolgálat sokkal jobban tudott élni a kapitalista üzletpolitika adta lehetőségekkel, mint a Belügyminisztérium. Ez utóbbi még a nyolcvanas években is a szocializmust építette, védte a pártot és az imperialista kémek ellen küzdött, miközben a katonai felderítés és a külkereskedelmi lobbi offshore céghálózatot épített ki Nyugat-Európában. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a belügyi titkosszolgálat ennyire képtelen volt élni a lehetőségekkel, hiszen az utódszolgálatok nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva még nem adtak át minden iratot a levéltárnak, így előkerülhetnek később olyan dokumentumok, amelyek ennek az ellenkezőjét bizonyítják. Nem ismerjük a katonai felderítés dokumentu­mait sem, ezért volt különleges a Dévai-per iratanyaga, amiről a könyv szól. A Belügyminisztérium titkosszolgálata – a kémelhárítás – a nyolcvanas évekig a katonai titkosszolgálat belső ellenőrzését is végezte, és minden esetben, amikor anomáliákat észlelt ennek működésében, azt jeleznie kellett.

– Milyen működési hibát találtak a gépezetben? Mi volt az úgynevezett Dévai-ügy?

– Ebből az ügyből bírósági per is lett. Dévai István volt a Metalimpex főigazgató-helyettese. Őt letöltendő börtönbüntetésre ítélték, mondhatni, hogy elvitte a balhét, mert a Metalimpex vezetője csak megrovásban részesült. Nem véletlenül. Ha volt elegendő bizonyítéka, a belügy nyomozást is kezdeményezhetett a gazdasági visszaélések miatt. Ez történt 1974-ben, amikor a Metalimpex vezetőjére és társára sikerült terhelő bizonyítékokat találni, ugyanis kiderült, hogy illegális pénzügyi manőverekkel egy csomó pénzt elsikkasztottak a külkereskedelmi vállalat profitjából, és mindezt a katonai felderítés megbízásából végezték. A vállalat főigazgatója és annak helyettese a katonai felderítés megnyertje volt, az ő megbízásukból végeztek valutakitermelést a titkosszolgálatnak. A szolgálatok közötti harc abból is kitűnik, hogy a belügy kémelhárítási csoportfőnöksége szerette volna ellehetetleníteni az illegális pénzügyi forrásaikat, de tanulni is szeretett volna ebből az egészből, ellesni a módszereiket.

– A könyvben említi, hogy Dévai lebukott. Hogyan leplezték le?

– Közismert volt, hogy a külkereskedők folyamatosan árut csempésztek, a Fa szappantól kezdve a farmerig bármire lehet gondolni. Dévai István egyik határátlépésekor vámellenőrzést rendeltek el, és bár nem sok mindent találtak nála, arra elég volt, hogy hivatalosan is megindítsák ellene a nyomozást.

– Nemrég Toroczkai László, a Jobbik volt alelnöke azzal vádolta meg Radnai Lászlót, a Jobbik korábbi kommunikációs igazgatóját, hogy a kommunista titkosszolgálat egyik közismert fedőszervezetében, a Chemolimpex külkereskedelmi cégben dolgozott. Radnai erre többek között azt válaszolta, hogy Toroczkai ezzel 11 ezer embert sértett meg, akik a külkereskedelemben dolgoztak.

– Erős csúsztatás, hogy ezzel meg lehet sérteni 11 ezer külkereskedelemben dolgozó embert, mert titkosszolgálati együttműködés kapcsán inkább a középvezetőtől felfelé kell gondolkodni, ugyanis nem a titkárnők vagy az ügyintézők vádolhatók meg ezzel, legkevésbé azok, akik soha nem voltak tartós külföldi kiküldetésben. Ők mindebből talán annyit láttak, hogy egyes emberek rohamosan gazdagodnak, s miután megjelent a könyv, többen megkerestek és elmondták: nem tudtak arról, hogy a titkosszolgálatok rátelepedtek ezekre az impex cégekre.

– És a középvezetőktől felfelé?

– Valamilyen szinten az összes külkereskedelmi vállalat vezérkarának érintettsége felmerül, hiszen ilyen pozí­ciókba eleve csak megbízható embereket raktak, akiket fel tudtak használni a saját céljaikra. De ha bármilyen területen ilyen pozícióba került valaki, akkor annak hivatalos kapcsolatnak kellett lennie. Erről sokkal kevesebbet beszélünk, mert csak az ügynökökkel foglalkozunk. Bizonyos beosztáson felül hivatalos kapcsolatnak számított minden vezető, aki köteles volt együttműködni az állambiztonsággal és a titkosszolgálattal. A külkereskedelmi vállalatok ráadásul kritikus pontok voltak, hiszen folyamatosan nyugati emberekkel és cégekkel tartottak kapcsolatot.

– És kik voltak a cég „megnyertjei”? Hogyan kenyerezték le őket?

– Ez a kifejezés nekem egy igazi „aha!” élmény volt, hiszen eddig csak ügynökökről, titkos megbízottakról, tehát olyan állambiztonsági kategóriákról beszéltünk, amelyek kifejezetten a Belügyminisztériumhoz voltak köthetők. Amikor elkezdtem kutatni ezt a peranyagot, először azt hittem, hogy csak a beszervezés egyik szinonimájaként használják, és egy kevésbé formális kapcsolatban szerették volna tartani az illetőt. De amikor feltűnt, hogy következetesen azt használják a cégvezető helyettesére, hogy az MNVK2 megnyertje, akkor elkezdtem gyanakodni, hogy ez valamilyen hivatalos formula lehet. Volt szerencsém később a katonai felderítés egykori tisztjeivel is beszélni, akik elmondták, hogy a felderítésnél mind a mai napig él ez a forma: a magyar állampolgárságú beszervezett embert nevezik megnyertnek, a külföldit ügynöknek. A különbség a BM-es ügynökhöz képest az, hogy a megnyertek ezért sosem kaptak fizetést, viszont kedvezményeket igen: egyetemi felvételit, külföldi kihelyezést, autót, lakást – bármit elintéztek nekik. Beszervezésük is csak egy bizonyos időre szólt, hisz eleve olyanokat nyertek meg, akik számukra hasznos pozícióban voltak, akiket valamire fel akartak használni.

– A könyvéből kiderül, hogy nem csak cégvezetőket nyertek meg a titkosszolgálatok.

– A Nyugat semlegesítése és a műszaki tudományos hírszerzés – ez a két terület volt az, amiben kiemelkedően jól teljesített Magyarország, és amire elsősorban használt minket a Szovjetunió. Talán éppen ezért volt az újságírók között is sokkal preferáltabb a katonai titkosszolgálattal való együttműködés; egyrészt a fellelhető iratok alapján azt lehet mondani, hogy a katonai titkosszolgálat nagyon kiválogatta, kikkel dolgozik együtt, és a szakma legjobbjait kereste meg. Mivel nem volt annyira formális az együttműködés – a hírszerzésnek nem volt III/III-as csoportfőnöksége, mint a belügynek –, nem is gondolta magát besúgónak az illető. A hetvenes években nem volt olyan nagy újságíró-szervezet Nyugat-Európában, amelyben ne lettek volna magyarok vezető pozícióban, a legapolitikusabbnak tűnő területeken is, mint a sportújságírás meg az idegenforgalom. A nemzetközi sporteseményekre gyanú nélkül lehet utazni, ezért ezek a rendezvények rendkívül jó hírszerzési pozícióknak minősültek. Ezeket a szervezeteket rábírták arra is, hogy ha kell, politikai állásfoglalást tegyenek, és persze a Szovjetunió­val legyenek elfogultak. Ez a beágyazottságuk a rendszerváltás után is kitartott, elég arra gondolni, hogy a kilencvenes években melyik magyarországi politikai oldal iránt volt részrehajló a nyugati sajtó.

– Szóval a hírszerzésen felül szovjet és magyar kommunista propagandát végeztek?

– Ahhoz, hogy a Nyugat együttműködjön Magyarországgal, a magyar újságírók megalkották többek között a gulyáskommunizmus fogalmát, ami el is terjedt Nyugaton. Ezek a hamis és torz fogalmak mind a mai napig élnek. Pedig az eladósodás nem a „kádári jólét” miatt történt, mert a rendszer nagyon nyomott életszínvonalát a magyar gazdaság minden valószínűség szerint megtermelte. A hiány abból adódott, hogy tudatosan szivattyúzták ki a tőkét az országból. Profi kapitalisták voltak, a kizsákmányoló kapitalizmus minden árnyoldalát kipróbálták, a vadkapitalizmus minden csínját-bínját kitanulták. Azzal a rejtett tőkével bukkantak fel cégeik a rendszerváltás utáni Magyarországon, amelyet innen kiloptak. Behozhatatlan előnnyel indultak.

– A pénzügyi körök hogyan manipulálták a rendszerváltáshoz vezető utat?

– Véleményem szerint ez nagyon fontos kérdés, foglalkozni kell vele, hiszen a gazdaság területén nem történt meg az a cezúra, ami közjogi és politikai értelemben igen. Azok a nemzetközi pénzügyi körök, amelyeknek hazai prominens képviselője Fekete János volt, nemcsak a gazdasági életben igyekeztek megfelelő pozíciókat szerezni, de már a nyolcvanas években a politikai átmenetet is befolyásolták azáltal, hogy – az állambiztonság szerint – a belső ellenzék általuk kiválasztott csoportjait anyagilag támogatták, vagyis a várhatóan bekövetkező rendszerváltás elitjét akarták kiválasztani. A kémelhárítás 1987-ben például arról jelent, hogy az 1972 óta gombamód szaporodó vegyesvállalatok mintájára létrehozandó újabb cégek élére Soros György akar vezetőket képezni: „Információnk szerint Soros György, az MTA Soros-alapítványának elnöke, jelentős tőzsdei vesztesége ellenére további egymillió dollárt kíván folyósítani egy olyan magyarországi intézmény létrehozására, melynek profilja a vezetőképzés lenne, később létrehozandó vegyesvállalatok számára.” Mi ez, ha nem készülődés az új elit pozícióinak biztosítására?

Pályakép

Borvendég Zsuzsanna a tatabányai Bárdos László Gimnáziumban érettségizett 1993-ban, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett történészi és jogi diplomát. A PPKE BTK doktori iskolájában 2016-ban védte meg disszertációját, amelynek címe: Újságírók és külkereskedők a Kádár-rendszer hírszerzésében. 1999-től tudományos kutatóként dolgozik az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Kutatási területe Magyarország 1945 utáni története, a titkosszolgálatok és a politikai rendőrség működése. Eddig megjelent könyvei a témában: Újságírásnak álcázva (2015), Az „impexek” kora (2017) és A Cég megnyertjei – a megnyertek cégei (2018).

magyaridok.hu
megmondó
„Tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel” – így kell harcolni a „klerikális reakció” ellen. Ezt maga Kádár János fogalmazta meg egy pártgyűlésen.
  • Mindhalálig Őszöd
    Mindig is utáltam, mit utáltam, rühelltem Őszöd bulvárízű interpretálását, majd mély szakmai politológusi magyarázatait.
  • Olaszliszka, Badacsony – ne legyen harmadik
    Megnevezni sem tudjuk a veszélyt: vagy nincsenek szavak, vagy volnának szavak, de azokat nem szabad használni, mert tiltja a PC.
  • Csatlakozás a hősökhöz
    Tényleg rendszerszintű veszély fenyegeti a jogállamiságot, de még mennyire. És azok a hazafiak, a hősök, akik ezt ki merik mondani.
  • Szépséges szerelmetes Judith
    Nagyot alkottál, világpolitikai tényező lettél, és büszke is vagy rá.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI