„Trian-off” - másképpen
Egy héttel a miniszterelnök tusnádfürdői beszéde után eloszlik a füst, amelyet az ellenzéki és romániai kommentárok érezni véltek.
2018. augusztus 6. 22:41

Az itthoniak mintha leginkább a kultúrharc területén éreztek volna veszedelmet, a következő szavakban: „A 2018-as kétharmados győzelmünk pedig nem más, mint felhatalmazás egy új korszak kiépítésére. […] A korszak egy sajátos és jellemző kulturális közeg.” Maga a kultúrharc, amelyet itthon látni vélnek, valójában egyelőre nyilatkozatokban, cikkekben és odamondásokban öltött testet. A kultúrharchoz azonban politikai döntések és intézkedések is kellenek, anélkül inkább csak a progresszív értelmiségnek a jobboldali gondolkodó fők papíron vívott harca marad – többnyire. Egyszóval az itthoni riadalmakon túl odaátról menetrendszerűen jött a feljajdulás, miszerint a miniszterelnök megsértette Romániát. Természetesen erről szó sem volt, na de ahogyan a székely vicc mondja, „ennyi kell es”.

A magyarországi események pedig mintha túl is mutattak volna a tusnádi beszéden, hiszen időközben inkább mintha a miniszterelnök egy korábbi beszéde nyert volna aktualitást – az tudniillik, miszerint a „választások után elégtételt fogunk venni”. A jobboldali politikai közösség visszanyerte korábbi, legendás tévéadóját, a Hír Tv-t, és ha minden igaz, még a Magyar Nemzet is újraindul. A médiapiaci átrendeződéseket pedig felültromfolta a BMW debreceni gyárépítésének bejelentése.

Így történhetett meg az, hogy a tusnádfürdői beszéd talán legfontosabb üzenetéről szó sem esett. Noha a kulturális korszakváltás is lassan a körmére égő feladata a jobboldali közösségnek, mégsem ez volt véleményem szerint a központi elem. Nagyjából 25 évvel ezelőtt a magyarok vágyálmai közé énekelte Torda, a táltos az István a király című rockoperában: „Kossuthtal valóra válik a Duna-menti köztársaság”. Orbán Viktor most valami olyat mondott, amit legutoljára talán Kossuth Lajos terveiben jelent meg – akkor egy vesztes szabadságharc után. Csakhogy jelen pillanatban egy sikeresen végigküzdött szuverenitási harcon vagyunk túl, és így hangozhatott el: „Az a tervünk, hogy újjáépítsük az egész Kárpát-medencét. Úgy látom a történelmi helyzetet, hogy véget ért a száz év magyar magány korszaka. … Van egy ajánlatunk a szomszédaink számára. Ajánlatunk abban összegezhető, hogy kössük össze immáron végre és komolyan az országainkat egymással.”

Jelen pillanatban Magyarország a legstabilabb a délkelet-európai országok közül. Szlovákiát hitelességi válság rázta meg. Az események közepette azonban gyanúsan ismerős, nemzetközi forgatókönyvből játszott fellépés nyomait vélhetjük látni. Romániában az állam működőképessége a kérdés, sőt, tulajdonképpen az, hogy ki is képviseli a román államot. Keleti szomszédunknál ráadásul olyan súlyos demográfiai válság van, amellyel csak délnyugati szomszédunk, Horvátország versenyezhet. Szlovéniában a nettó kommunisták végreromlására vár a nemzeti oldal. Szerbia nem tudott kikecmeregni a délszláv háborúkban elszenvedett vereségsorozatot követő letargiából, és szintén versenyt fut a demográfiai katasztrófa felé. Ukrajnáról nehéz többet elmondani annál, mint hogy a térképen fel van tüntetve.

Hozzánk, magyarokhoz való hozzáállásuk jelentősen különbözik. Szlovákiával úgy tűnik, hogy kitart a visegrádi blokkon belüli stratégiai viszony. Romániában magyarellenes intézkedéshullám volt tapasztalható, de nehéz meghatározni, hogy ki áll a háttérben. Szerbiával elméletileg korrekt a viszony, ráadásul mi vagyunk az EU-s csatlakozásukat leginkább szorgalmazó tagállam. Szlovéniával lényegében nincs vitás pont, Horvátországgal a MOL-INA ügy lezárulta után sincs egyéb probléma. Ukrajna hisztérikus reakciója a kárpátaljai magyar óvodaépítésekre azt mutatja, hogy ez az állam komoly önlegitimációs problémákkal küszködik.

1918 százéves évfordulója arra is alkalmat nyújthat, hogy a minket körülvevő népek – miután újra felidézték a nemzeti nagyság óráit – számot vessenek azzal, hogy a Monarchia óta nincs közös kerete a közép-európai nemzeteknek. 1918 óta felváltva a nyugat-európai hatalmak, illetve az Egyesült Államok és a Szovjetunió, vagy Német- és Oroszország gyakorol meghatározó befolyást az itt élőkre. Kívülről igyekeznek eldönteni a sorsunkat, meghatározni az életünk kereteit. Ez nemcsak valamennyiünk érdekérvényesítő képességének, de a térség jólétének is a rovására megy.

Magyarország most nem legyőzött, vesztes országként nyújtja a kezét, hanem a térség központi, és legösszeszedettebb játékosaként. Bizonyára sokan gondolhatják úgy a környező országok politikusai, gondolkodói közül, hogy „félek a magyaroktól, még ha ajándékot hoznak is”. Vajon felismerik-e, hogy az idő ezen túllépett? Ugyanis itt az ideje, hogy újra összekössük a szétszakított szálakat.

Máthé Áron

történész

mozgasterblog.hu
  • Antall József és Sargentini
    Amikor nagy a zűrzavar, a cosmos helyett chaos van, amikor a szervezetlen rotyogás uralkodik, nem árt, ha fogódzót keresünk.
  • Szögi Lajos-emléknap
    Nem szép a történet, és nem lehet neki semmilyen fölemelő jelleget adni, nem mutatható fel körülötte jövőbemutató érték.
MTI Hírfelhasználó