Szenvedélyünk, Európa
Paul Valéry száz esztendeje elhangzott gondolatai aktuálisabbak, mint valaha
Az európai ember ma már fél büszkén vállalni európaiságát, fél öntudatosan azonosulni Európa több évezredes teljesítményével.
2018. augusztus 8. 10:20

Cikkemet – közelebbi pontosítás nélkül – két idézettel kezdem. Mindkettő ugyanattól a szerzőtől való. Az egyik idézet így hangzik: „A jelen óra éppen ezért ezzel a döntő kérdéssel terhelt: megtartja-e Európa minden téren való felsőbbségét? Azzá válik-e Európa, ami a valóságban, vagyis: az ázsiai kontinens egy kis kiugró fokává? Vagy pedig megmarad-e annak, aminek látszik, vagyis: a világ értékes részének, a földkerekség gyöngyének, egy hatalmas test agyvelejének?”

A másik pedig, hasonló témakörben, így szól: „Mind e megvalósítások közül a legtöbbet, a legmeglepőbbet és a legtermékenyebbet az emberiség elég kicsiny része hajtotta végre, a lakható földekhez képest igen kicsiny területen – Európa volt e kiváltságos hely: az európai ember, az európai szellem e csodák végrehajtója. – Mi is ez az Európa? Az óvilág egy kiszögellése, Ázsia nyugati függeléke.”

S most akár találós kérdésként is feltehetném: kinek a nevéhez fűződnek ezen idézetek? S mikor fogalmazódtak meg? Bevallom, e kérdés hallatán első pillanatban magam is zavarban lennék. Nyelvi megfogalmazásuk módja viszont már magában utalhat arra, hogy olyan szerzőtől származhatnak, aki nem közöttünk él; mert ma nehéz lenne nyíltan publikálnia e sorokat, napjaink politikaikorrektség-diktatúrája kijelentését eurocentrikusként, az európai felsőbbrendűség elítélendő példájaként bélyegezné meg. Való igaz, annyira megnyomorított minket a PC-zsarnokság, hogy az európai ember ma már fél büszkén vállalni európaiságát, fél öntudatosan azonosulni Európa több évezredes teljesítményével.

De nem csigázom tovább az olvasó kíváncsiságát: az idézetek Paul Valérytől, a kiváló francia költőtől, esszéistától származnak, s 1919-ben, tehát csaknem egy évszázada jelentek meg. Valéry sorai több szempontból is sokatmondók. Egyrészt kivehető belőlük az a mély aggodalom, bizonytalansággal teli szorongás, ami a szerzőt Európa eljövendő sorsán töprengve tölthette el. Másrészt figyelemre méltó, hogy határozottan szembeállítja a földrajzi szemléletmódot – amelynek alapján Európa csak egy sarka, zuga a hatalmas ázsiai kontinensnek – a kulturálissal, ennek alapján viszont éles ellentétben áll e két kontinens. Harmadszor, és ez a legfontosabb, jól ellenpontozza a hatalmas földrajzi kiterjedés mennyiségi szempontját a minőségivel, s a minőség terén való kiemelkedés Európa sajátja.

Valéry vérbeli européer volt. Féltette Európát, aggasztotta annak eljövendő sorsa. Attól tartott, hogy az a szellemi-kulturális kiválóság, amely e kis kontinenst messze kiemeli az összes többi közül, megszűnik, Európa feloldódik az ázsiai kontinens hatalmas testében. E félelem annál is inkább indokolt volt, mert száz esztendeje, amikor írása megjelent, Európa történelmének épp egyik legnagyobb válságát élte át; közvetlenül az első világháború utáni időszak volt ez, amikor a háborús pusztulást a szélsőbaloldali diktatúrák pusztítása követte a kontinens több országában, így például hazánkban is. S Valéry e történelmi pillanatban emelte fel a hangját, és tett hitet Európa mint a szellem, a műveltség, a magasrendű kultúra eredője mellett. Azt mondhatnánk, Valérynek Európa – a szó legnemesebb értelmében – szenvedélye volt.

Szavai kimondása óta száz esztendő telt el, Európa ismét válságban van, olyan súlyos válságban, amely puszta fennmaradását is veszélyezteti. Földrajzi értelemben persze továbbra is fennmarad mint „az ázsiai kontinens kis kiugró foka”, megmaradnak a folyói, hegységei, talán még a városai is, de egyvalami menthetetlenül elveszhet: szellemisége, műveltsége, kultúrája.

Paul Valéry száz esztendeje elhangzott szavait e ponton lehet egybevetni Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi tusványosi beszédének néhány gondolatával. Legelőször is szembetűnő az, hogy amíg Paul Valéry még jelen időben fogalmazta meg Európa alapdilemmáit, a miniszterelnök már múlt időt használt:

„Európa valaha egy nagy civilizáció volt. Európa valaha egy világformáló erőközpont volt.” Az igeidők különbsége sokatmondó. Napjainkra Európa már elveszítette azt a szellemi aurát és politikai erőt, amellyel száz esztendővel ezelőtt még rendelkezett. S e folyamat az utóbbi években még inkább felgyorsult azon kontinensvesztő politika következtében, amelyet az Európai Unió vezetése, brüsszeli bürokratái folytatnak. A miniszterelnök elmarasztaló szavai épp ezért teljességgel jogosultak.

A miniszterelnök Paul Valéryvel egybehangzó módon úgy látja, hogy az európai civilizáció lényegét kitevő tényező szellemi természetű: „A civilizációk azok szellemi természetű dolgok. Fölépülnek a vallás szelleméből, az alkotóművészet szelleméből, a kutatás szelleméből és az üzleti vállalkozás szelleméből. Ebből tud fölépülni egy civilizáció.” Nos, épp e szellemi tartóerő roppant meg vészesen az utóbbi időkben.

Orbán Viktor rámutat arra, hogy a jelenlegi európai irányító elit alkalmatlan a kontinens vezetésére; éspedig nem is annyira amiatt, hogy a liberalizmus örve alatt bevezette a cenzúrát, a sajtó- és szólásszabadság erőteljes korlátozását, hanem inkább amiatt, hogy „megtagadta a gyökereit”. Mert mit is jelent a gyökerek megtagadása? Azon tényezők felszámolását, amelyek Európát azzá tették, amivé lett.

S itt, a gyökerek megtagadása kapcsán érdemes ismét Paul Valéryhez fordulni, aki a következő néhány sorban – amelyek egy 1924-ben keletkezett esszéjéből (Az európai) származnak – gyönyörűen összegezi, miben is lelhetők fel e gyökerek: „Mindenütt, ahol Caesar, Gaius, Traianus és Vergilius, mindenütt, ahol Mózes és Pál, mindenütt, ahol Arisztotelész, Platón és Euklidész neve egyszerre hordoz jelentést és tekintélyt, ott van
Európa. Minden nép és minden ország, amely romanizálódott, majd a kereszténységre tért, és szellemiségében követte a görög tanításokat, teljes mértékben európai.”

Az európai politikai elit alkalmatlanságából következő főbenjáró bűne pedig épp az, hogy e gyökerek megtagadásával voltaképp az európai identitást ásta alá. És mit akar ennek helyébe tenni? A Soros-féle nyílt társadalmat, amelynek kongó üressége abban mutatkozik meg, hogy néhány elvont fogalom – mint például tolerancia, szolidaritás, egyenlőség, emberiesség stb. – hangoztatása mellett semmi olyat nem foglal magában, amiért az emberek áldozatot hoznának, amiért adott esetben akár az életüket is feláldoznák.

Az ember életét adhatja a családjáért, hazájáért vagy a hitéért, de aligha adná bárki is életét a szolidaritás vagy a tolerancia fogalmáért. Épp olyan ostobaság lenne ez, mintha valaki azért áldozná fel magát, hogy a háromszög szögeinek összege 180 fok. Nos, e kongó ürességet, e felhabosított nihilizmust jellemzi a miniszterelnök a következő szavakkal: „A liberális Európában európainak lenni valójában nem jelent semmit.”

E levitézlett, cselekvésképtelen, az uniót válságba döntő elit leváltása ezért elsőrendű fontosságú minden olyan embernek, aki szívén viseli Európa eljövendő sorsát, aki – Paul Valéryhez hasonlóan – a szó nemes értelmében véve européernek tartja magát. Amikor a miniszterelnök tusványosi beszédében azt a célt tűzte ki, hogy „összpontosítsuk minden erőnket a 2019-es európai választásra”, akkor ezzel Paul Valéry száz esztendeje elhangzott gondolatainak is érvényt szerezne a politikai gyakorlatban. Neki is szenvedélye Európa.

A jövő évi választás középpontjában pedig – mondani sem kell – a bevándorlás kérdése áll. E kérdés helyes megválaszolásán múlik minden, legfőképpen a szellemi értelemben vett Európa jövője. S itt nem elvontan a kontinens jövőjére kell gondolni, hanem a legkonkrétabb módon saját magunk és szeretteink, gyermekeink, unokáink, az utcánk és városunk, szűkebb és tágabb pátriánk jövőjére. A tusványosi szabadegyetemen a miniszterelnök ezt így fejezte ki: „Itt az ideje, hogy az európai választás valóban egy nagy komoly közös európai kérdésről, a bevándorlásról szóljon, az ehhez kapcsolódó jövőről szóljon.”

2019 legfőbb tétje, hogy hány milliónyi európai szavazópolgár tud hangot adni abbéli érzésének, hogy Európa a szenvedélye.

Csejtei Dezső

A szerző filozófiatörténész, egyetemi tanár

magyaridok.hu
megmondó
A többi elcsatolt területen is megjelent a hétköznapi rasszizmus, annak legmegvetendőbb fajtája: a hungarofóbia.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI