Szögesdrótos ország
Krug Emília kivételes érzékenysége
2018. augusztus 11. 00:22

Kulka János, a stroke-on nemrég átesett, újra beszélni tanuló színész, aki a betegségét jóval megelőzően nemcsak alakításaival, hanem emberségével, tisztességével is kiérdemelte a közösség megbecsülését, élőben szólalt meg az ATV-n.

(Korábban már hallható volt a Klubrádióban, most Krug Emília kivételes érzékenységgel és okosan beszélgetett vele és logopédusával.) A közösségi visszhangok pedig azt bizonyítják, hogy ez a szögesdrótos, kisebbségi, hatalmi üvöltözésben vergődő ország mennyire ki van éhezve a humanitásra és a szolidaritásra. Az emberi beszédre, amit most éppen Kulkától hallhatott.
 
Meglehet Kulka János nem akart többet – amit tesz, több mint méltánylandó –, mint felhívni a figyelmet sorstársaira, a beszédzavarral küszködő afáziában szenvedőkre, akiknek ellátása megoldatlan, akik többnyire magukra maradnak. Akiknek – mint neki – az intellektusa változatlan a betegségük után, de akik kommunikációs zavarokkal küzdenek. „Idegen vagyok, érted?” - mondja, kérdezi. Beszédzavarosan, afáziásként önmaga börtönébe zárva éli mindennapjait (a cellaajtó lassan nyílik), időnként üvölt, mert képtelen kimondani, amit gondol.
 
Értjük, érezzük, amit mond, mert naponta megtapasztaljuk, milyen a tehetetlen kín, amikor írás közben nem lelünk rá a megfelelő szóra, jelzőre. Milyen kín lehet hát az, ha az ember, ha csak átmenetileg is, teljesen megfosztatik attól, amitől ember. Hogy külsővé – mások által felfoghatóvá - tudja tenni, ami benne megfogalmazódik. Biztosak vagyunk benne, Kulka nem akarja a saját sorsát egyetemes teherként a közösség nyakába rakni. Ő ennél sokkal érzékenyebb és szemérmesebb, de ez nem ment fel bennünket attól, hogy kimondjuk: az a meggyőződésünk, hogy a magyar társadalom nagy része afáziában szenved.
 
Erősödött Magyarországon a társadalom polarizációja 2011 és 2016 között: a jövedelmi rétegek felső és alsó csoportjai nagyobb arányban bővülnek, mint a társadalom középső része. Ez a KSH a 2016-os “kis népszámlálásából” derül ki, aminek részeként megvizsgálták a társadalmi rétegződést is az egyének munkaerőpiaci jellemzői alapján. A munkaerőpiacról kirekesztettek száma a felére csökkent, viszont a megmaradt 230 ezer kiszakadt 60 százaléka 30 évesnél fiatalabb.
 
E folyamatok erősödéséhez hozzájárult, hogy a szociális háló megnyirbálása és a munkaerőpiaci reformok eredményeképp rengeteg új ember jelent meg a munkaerőpiacon, akiknek egy része csak az egyszerűbb munkákhoz tud hozzájutni, köztük például a közmunkához. Emellett a tankötelezettség felső korhatárának leszállítása sok fiatalt is korán a munkaerőpiacra vagy éppen inaktivitásba terelt.
 
Értjük, amit a száraz tények, statisztikai tények takarnak? Hogy a társadalom nagy része legfeljebb csak kiabálni, ordítani tud, mert képtelen kimondani, ami felgyülemlett benne, s nem akad, aki legalább beszélne helyette. 
 
Politikai logopédusra vágynak, aki úgy gyógyítja őket, mint Kulka Jánost Varga Sarolta. Pedig nem akarnak semmi mást, mint kiszabadulni saját sorsuk börtönéből a közösségi térbe. Emberként megtanulni újra beszélni.
 
Friss Róbert: Társadalmi afázia
Népszava
Címkék:
  • Putyin téved, a liberalizmus nem elavult, hanem...
    Az úgynevezett „liberalizmus” ma is világhatalomra törekszik, éppúgy, ahogy egykor a világ egyhatodát uraló kommunizmus. Ebben is hasonlít egymásra a „liberalizmus” és a kommunizmus.
  • Az állam a legrosszabb tulajdonos...
    „Az állam a legrosszabb tulajdonos” – ismételgette mantraként számos külföldről megfizetett – fölbérelt – politikus a kilencvenes években. Sokan bedőltek nekik, mert ez a külföldi propagandaközpontban megfogalmazott mondat nagyon hatásos volt. Négy évtizednyi kommunista uralom után jól hangzott.
  • Macron fegyverei
    Európa pillanatnyi állapotát jól jelzi, hogy a gazdasági bajoktól gyötört Franciaország odahaza nem igazán népszerű köztársasági elnöke, Emmanuel Macron az unió legaktívabb politikusa, szándéka szerint jövőjének meghatározó formálója.
  • Brenzovics: Ez össznemzeti ügy, megmaradásunk a tét
    Sajnálatos módon a Központi Választási Bizottság az ukrán törvényi előírásokkal ellentétben nem hozott létre magyar választási körzetet. Ráadásul huszonnyolc év után először fordult elő olyan, hogy egyetlen ukrán párt sem ajánlott fel az Ukrajnában élő kisebbségek számára pártlistán befutó helyet.
  • Vívó-vb - Siklósi Gergely parádés vívással világbajnok
    Az aranyéremért a csapatban háromszoros Európa-bajnok Szergej Bidával kellett megmérkőznie. A 26 éves orosz már sokkal nagyobb falatnak bizonyult, de Siklósi még nála is jobb napot fogott ki, ezt jelezte, hogy a nehéz helyzetekből is ki tudott keveredni.
MTI Hírfelhasználó