Hungarofób szélsőség
A többi elcsatolt területen is megjelent a hétköznapi rasszizmus, annak legmegvetendőbb fajtája: a hungarofóbia.
2018. augusztus 15. 20:55

„Trianon nálunk gyásznap, más országokban az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése a felszabadulás, a kibontakozás, a fejlődés kezdetének ünnepe” – jelentette ki a sajtónak nyilatkozva egy hungarofób.

Egy mondatban sok hazugság.

Trianon nálunk a nemzeti összetartozás ünnepe. Más országokban a területszerzés ünnepe: a Felföldön országnyi területet kaptak a Magyar Királyságból, a románok a mai Magyarországnál nagyobb területet nyertek, a Délvidéken és Ausztriában tartományokat kaptak ajándékba.

Felszabadulás, kibontakozás, fejlődés…

Erdély óriási kulturális zuhanást élt át Trianon után. A többi elcsatolt területen is megjelent a hétköznapi rasszizmus, annak legmegvetendőbb fajtája: a hungarofóbia. Építészeti mesterremekeket bontottak le, hogy eltüntessék a magyar értékeket. Iskolákat szüntettek meg.

Nekilendült a történelemhamisítás.

„ A trianoni trauma bezárta a magyar mentalitást mindennel szemben, ami a jövő” – hazudta tovább a hungarofób a sajtónak. A trianoni Magyarország létrehozta az egyik legerősebb valutát, a pengőt, és későbbi Nobel-díjasok csapatát képezte egy református középiskolában. Kinevelte a későbbi Aranycsapatot, és olimpiai bajnokok seregét.

Harckocsikat, repülőgépeket fejlesztett.

„Amit jövőnek gondolunk, nem más, mint a múlt görcsös keresése” – ezt hazudta a hungarofób úgy, hogy ezt a magyarokra vonatkoztatta. Holott a szomszédos népek keresik görcsösen a múltat – a magyar történelmi alakok ellopásával. Még a nyugati nép is lop: az általuk halálra gyötört Semmelweist is osztráknak hazudják.

„Múltba forduló jövőképünk van” – hazudja a hungarofób.

Nemcsak aljas rasszista, hanem buta is. Ostobán nem veszi észre a fiatalok által indított start-up vállalatokat, a nagy nemzetközi innovációs sikereket elérő tizenéveseket, sötét agyával nem fogja fel a hazai autógyártás fejlődésének szellemi üzenetét.

„Ehhez kapcsolódik egy régebbi jelenség, a negatívizmus.”

A hígvelejű rasszista ezzel megint a magyarokat gyalázza, holott nem mi kérünk jóvátételt a délvidéki népirtásért, a Pozsony-ligeti magyarirtásért, a Gulágon meghalt több százezer magyarért.

És a legnagyobb aljasság most következik.

„Elég csak a Himnuszra gondolni, ami a nemzedékekbe valósággal beleégeti a pesszimizmust, a kétségbeesést.”

Az ökör nem olvasta el a Himnuszt.

Még az első versszakot sem: „…jó kedvvel, bőséggel… hozz rá víg esztendőt.” A további hét versszakhoz pedig szellentése sincs: „…szép hazát… Árpád hős magzatjai felvirágozának… „ért kalászt lengettél… nektárt csepegtettél…” Majd hadi sikerek a vad török és a büszke bécsi vár ellen.

Nincs finomabb szó: barom.

Majd a Himnusz végén ismét víg esztendőt kér a költő – ez természetesen csak később jön el, mert a hungarofób szélsőség „a nemzedékekbe valósággal beleégeti a pesszimizmust, a kétségbeesést.”

Ezt teszi évszázadok óta, nagy szakértelemmel.

Ám régi törvényszerűség: minden propagandafogás ellen ki lehet fejleszteni egy jobbat. Nekünk ez – szánalmasan nyögő hungarofóbjaink ellen – évszázadok óta sikerül.

Most is itt a feladat.

Hungarofób szélsőség

„Trianon nálunk gyásznap, más országokban az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése a felszabadulás, a kibontakozás, a fejlődés kezdetének ünnepe” – jelentette ki a sajtónak nyilatkozva egy hungarofób.

Egy mondatban sok hazugság.

Trianon nálunk a nemzeti összetartozás ünnepe. Más országokban a területszerzés ünnepe: a Felföldön országnyi területet kaptak a Magyar Királyságból, a románok a mai Magyarországnál nagyobb területet nyertek, a Délvidéken és Ausztriában tartományokat kaptak ajándékba.

Felszabadulás, kibontakozás, fejlődés…

Erdély óriási kulturális zuhanást élt át Trianon után. A többi elcsatolt területen is megjelent a hétköznapi rasszizmus, annak legmegvetendőbb fajtája: a hungarofóbia. Építészeti mesterremekeket bontottak le, hogy eltüntessék a magyar értékeket. Iskolákat szüntettek meg.

Nekilendült a történelemhamisítás.

„ A trianoni trauma bezárta a magyar mentalitást mindennel szemben, ami a jövő” – hazudta tovább a hungarofób a sajtónak. A trianoni Magyarország létrehozta az egyik legerősebb valutát, a pengőt, és későbbi Nobel-díjasok csapatát képezte egy református középiskolában. Kinevelte a későbbi Aranycsapatot, és olimpiai bajnokok seregét.

Harckocsikat, repülőgépeket fejlesztett.

„Amit jövőnek gondolunk, nem más, mint a múlt görcsös keresése” – ezt hazudta a hungarofób úgy, hogy ezt a magyarokra vonatkoztatta. Holott a szomszédos népek keresik görcsösen a múltat – a magyar történelmi alakok ellopásával. Még a nyugati nép is lop: az általuk halálra gyötört Semmelweist is osztráknak hazudják.

„Múltba forduló jövőképünk van” – hazudja a hungarofób.

Nemcsak aljas rasszista, hanem buta is. Ostobán nem veszi észre a fiatalok által indított start-up vállalatokat, a nagy nemzetközi innovációs sikereket elérő tizenéveseket, sötét agyával nem fogja fel a hazai autógyártás fejlődésének szellemi üzenetét.

„Ehhez kapcsolódik egy régebbi jelenség, a negatívizmus.”

A hígvelejű rasszista ezzel megint a magyarokat gyalázza, holott nem mi kérünk jóvátételt a délvidéki népirtásért, a Pozsony-ligeti magyarirtásért, a Gulágon meghalt több százezer magyarért.

És a legnagyobb aljasság most következik.

„Elég csak a Himnuszra gondolni, ami a nemzedékekbe valósággal beleégeti a pesszimizmust, a kétségbeesést.”

Az ökör nem olvasta el a Himnuszt.

Még az első versszakot sem: „…jó kedvvel, bőséggel… hozz rá víg esztendőt.” A további hét versszakhoz pedig szellentése sincs: „…szép hazát… Árpád hős magzatjai felvirágozának… „ért kalászt lengettél… nektárt csepegtettél…” Majd hadi sikerek a vad török és a büszke bécsi vár ellen.

Nincs finomabb szó: barom.

Majd a Himnusz végén ismét víg esztendőt kér a költő – ez természetesen csak később jön el, mert a hungarofób szélsőség „a nemzedékekbe valósággal beleégeti a pesszimizmust, a kétségbeesést.”

Ezt teszi évszázadok óta, nagy szakértelemmel.

Ám régi törvényszerűség: minden propagandafogás ellen ki lehet fejleszteni egy jobbat. Nekünk ez – szánalmasan nyögő hungarofóbjaink ellen – évszázadok óta sikerül.

Most is itt a feladat.

Kovács G. Tibor
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
MTI Hírfelhasználó