Még több emeletes vonatot kaphat a MÁV-Start
Kiemelt projektté nyilvánította a kormány a MÁV-Start emeletes- motorvonat-beszerzését, így a már megrendelt tizenegy Stadler KISS mellé újabb nyolc szerelvényt rendelhet meg – a korábban megkötött keretmegállapodás terhére – a vasúttársaság. Az új járművek a felújított vonalakon képesek lesznek a legnagyobb, óránként 160 kilométeres sebességgel haladni.
2018. augusztus 17. 18:19

Nagy befogadóképességű motorvonatnak nevezik a Stadler KISS elektromos szerelvényeit, és joggal: egyszerre 600 utas foglalhat helyet a fedélzeten úgy, hogy ebből 595 rögzített és öt lehajtható ülés. Ha összehasonlítjuk a hazai síneken futó FLIRT motorvonatokkal, akkor a KISS 50 százalékkal több széket kínál ugyanakkora alapterületen. A FLIRT-ök 74,2 méter hosszúak és 200 hely található rajtuk, míg a KISS 156,8 méteres, és két szinten összesen 600 ülést szállít.

A héten megjelent kormányrendelet „egyetért nyolc nagy kapacitású motorvonat-beszerzése a MÁV-Start részére című projekt javaslatnak kiemelt projektként történő nevesítésével”. A járműveket teljes egészében uniós forrásból, az IKOP-keret terhére 39 milliárd forintért vásárolhatja meg a vasúttársaság.

Mint ismert, a MÁV-Start eredetileg egy keretmegállapodásban 40 emeletes motorvonat szállításáról állapodott meg a Stadler svájci vasútijármű-gyártóval, majd ebből 11 KISS-t megrendelt, amelyeknek a gyártása jelenleg is zajlik, várhatóan jövő ősszel állnak forgalomba.

Az első tizenegy motorvonat a váci, hivatalosan Budapest–Szob, valamint és a Budapest–Cegléd–Szolnok elővárosi vonalakon áll forgalomba, azonban nyaranta távolsági közlekedésben, illetve a Balatoni déli partján is csatába küldheti ezeket a MÁV-Start. A később beszerzendő járműveket a Budapest–Újszász–Szolnok és a Budapest–Hatvan vonalakon kívánják bevetni.

A KISS motorvonatok legnagyobb sebessége 160 kilométer óránként, és felszerelték ezeket ETCS L2 vonatbefolyásoló rendszerrel is, amely lehetővé teszi, hogy a felújított, ­GSM–­R-rel ellátott vasútvonalakon kihasználja az elméleti csúcssebességet. A szerelvényekben 12–36 kerékpárnak jut hely, lesz utasszámláló rendszer és leszállásjelző.

A fedélzeten a kor követelményeinek megfelelő tájékoztatórendszerrel, légkondicionált, tágas térrel, wifivel, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal találkozhatnak az utasok. Az emeletes motorvonatokon három hagyományos és egy mozgássérültek által is használható toilet lesz, a multifunk­ciós terek pedig négy kerekesszék, illetve öt babakocsi szállítására alkalmasak.

magyaridok.hu
  • USA: színes forradalom lesz a választás után?
    Bárki is nyeri meg az Egyesült Államokban a november 3-i elnökválasztást, szinte borítékolható, hogy hosszan tartó demonstrációhullám veszi majd kezdetét. Ha Donald Trump, regnáló elnök újrázni tud, akkor a radikális baloldaliak kezdenek majd zavargásokba.
  • Momentum: szórakozik a fiatal burzsoázia
    A diaszpórában élő magyarságot ma politikai lábtörlőként használó momentumos fia­talságnak az is teljesen elképzelhetetlen fogalom, mi az beállni egy bosszúvággyal és fanatizmussal teli ultranacionalista tömeg közepére tinédzserfejjel, és számonkérni az öklüket rázóktól magyarellenes szlogenjeiket.
  • Ne vegyünk részt tömegrendezvényeken!
    Nem javasolják a részvételt tömegrendezvényeken - nemcsak az október 23-ai ünnepségeken, hanem más tömegrendezvényen sem - mondta Müller Cecília a sajtótájékoztatón.
MTI Hírfelhasználó