1968 - Sokan hitték, hogy visszafoglaljuk a Felvidéket
Ellenállás esetén kemény harcok vártak volna a Csehszlovákiába bevonuló magyar egységekre.
2018. augusztus 19. 12:31

Egyesek zászlókat lengetve, lelkendezve, mások fenyegetően, a katonákat leköpdösve fogadták 1968 augusztusában a Csehszlovákiába bevonuló 8. lövészhadosztályt – erről számolt be lapunknak több akkori, a hadműveletekben részt vett katona. Az ellenségesek szlovákok, a barátiak magyarok voltak, utóbbiak közül sokan azt remélték: visszafoglaljuk a Felvidék déli részét. Csalódniuk kellett, a magyar hadsereg csak a szovjet hatalmat stabilizálta északi szomszédunknál.

Fél évszázada, 1968. augusztus 21-én nulla órakor a Magyar Néphadsereg 8. (zalaegerszegi) lövészhadosztálya átlépte a magyar–csehszlovák határt, és szovjet, lengyel és bolgár egységekkel együtt megszállta északi szomszédunkat. A Varsói Szerződés azért lépett fel így, mert Csehszlovákia Alexander Dubcek pártfőtitkár vezetése alatt egyre jobban távolodott a szocialista blokktól, amit a Szovjetunió meg akart akadályozni.

A 11 ezer fős magyar hadosztály – szovjet alárendeltségben – 155 páncélossal, kétszáz löveggel és aknavetővel, valamint kétezer gépjárművel több mint két hónapig tartott megszállva egy körülbelül 11 500 négyzetkilométernyi területet. A Zala hadgyakorlatnak nevezett akcióban négy magyar katona halt meg, egyikük sem harci cselekményben.

Boldogh István nyugállományú alezredes, akkor százados, 1968-ban a hadosztálytörzs gazdasági osztályát vezette.

– A beosztásomnak köszönhetően személyes kapcsolatban voltam Lakatos Béla hadosztályparancsnokkal, aki július 24-én magához hívatott. A vezérőrnagy közölte: készítsem fel a hadtápot, mert valószínű, hogy ha kell, akkor a 8. lövészhadosztály részt vesz Csehszlovákia megsegítésében. Nyomatékosan kérte, hogy minden titokban történjen, mert nem lehet emiatt feszültség az állományban. A beosztottjaimnak így csak annyit mondtam, hogy gyakorlat lesz – mutat rá.

Július 26-án készültségbe helyezték a hadosztályt, másnap mozgósították az alakulatot, amelyet feltöltöttek hadi létszámra.

– Mi július 27-én indultunk el Isaszegre, és másnap meg is érkeztünk a gyülekezési körletbe. Ott ki kellett építeni a tábort, nekünk pedig az alakulat ellátását kellett megoldanunk. Biztosítanunk kellett az élelmet, az üzemanyagot, a ruházatot, még az állomány fürdését is meg kellett szerveznünk. Komoly kihívást jelentett, hogy nagyon sok fontos vendég látogatott el a gyülekezési körletbe, például Czinege Lajos honvédelmi miniszter is, akinek a fogadását a hadtáptörzs bonyolította le.

– Sokat gondolkodtunk, hogy mit főzzünk a miniszternek. Végül tyúkot vettünk, abból levest főztünk, a szakácsok palacsintát sütöttek, és mivel mákot tudtunk szerezni, azzal töltöttük meg. Csak később derült ki, hogy a mákos palacsinta volt Czinege Lajos kedvence – mondja mosolyogva. Szerinte Isaszegen nem volt probléma a katonák hangulatával, mindannyian bajtársak lettek, és ez fokozódott, amikor megjött a parancs: a hadosztály bevonul Csehszlovákiába.

Puszta kézzel szabadították ki a Skodát

Major Mihály nyugállományú ezredes, akkor alhadnagy, elhárítóként szolgált az egységnél. Amikor megtudta, hogy a 8. hadosztály Csehszlovákiába készül, büszkeség töltötte el, mert hitt abban, hogy meg lehet akadályozni egy olyan pusztítást, vérontást, ami 1956-ban Budapesten volt.

– A feltöltésnél a termelő­szövetkezetektől, állami gazdaságoktól is kaptunk járműveket. Ezek rendkívül rossz állapotban voltak, mert mindenki azt hitte, hogy gyakorlat van, és úgy gondolták, a hadsereg majd megjavítja a rossz teherautókat. Emiatt, ­amikor a gyülekezési körletbe vonultunk, a menetvonalon – 10-15 kilométerenként – lerobbant egy-egy jármű, amely csak másnap érte utol a többieket. Az emberek augusztus 18-ig felkészültek a feladatokra, s mivel a tartalékosoknak is kellett lövészetre menniük, mindenki rájött, hogy komoly dologról van szó. Lényeges volt, hogy a kiképzéssel és más feladatokkal le kellett kötni a katonákat. Nekünk, elhárítóknak fent kellett tartanunk a rendet és ki kellett szűrnünk azokat, akik lelkileg összeroppantak; közülük többeket leszereltünk – fűzi hozzá.

Az ezredparancsnok Kiss András nyugállományú őrnagyot, akkor századost, is előre értesítette arról, hogy komoly feladat vár az alakulatra. Mivel az ezred segélyhely parancsnoka volt, azt a parancsot kapta, hogy készüljön fel, mert az egységet várhatóan bevetik, és akár műtéteket is el kell majd végezni. Tőle is titoktartást vártak.

– A helyzet siralmas volt, mert összesen 3-4 katonám volt, köztük két újonc, a segélyhelyet viszont hetvenfősre kellett feltölteni. Ez nem volt könnyű, mert nem találtam egészségügyi végzettségű embereket. Feladat pedig volt bőven, mert a mozgósítás után az egész állományt le kellett szűrnünk még a zalaegerszegi béke helyőrségben, ami 27-én hajnal 5 óráig befejeződött. Ezután felmálháztunk, majd megkaptuk a menetparancsot, és Gödöllő alá vonultunk. Emlékszem, a vonulás közben egy Skoda bekeveredett, majd beszorult a tankok közé. A járművet úgy szabadítottuk ki, hogy egy szakasznyi katonával együtt megemeltük és kivittük. Amikor megérkeztünk, két napig egy fasorban, a szabad ég alatt állomásoztunk úgy, hogy a parancsnokunk nem rendelt el pihenőt, így nem is aludhattunk – emlékezik vissza.

A gyülekezési körletben ki kellett képeznie az ezred segélyhelykatonáit. Nem volt kiképzési tervük – azt később maga alkotta meg –, anélkül láttak munkához.

Itthon sokan hősként fogadták a beavatkozásról, a Zala hadgyakorlatról hazatért 8. lövészhadosztályt Fotó: Zalaegerszegi Honvéd Klub

A csehszlovák katonák pizsamában mentek haza

Augusztus 20-án délelőtt az állomány felesküdött, akkor értesültek a katonák arról, hogy át kell lépniük a határt, de azt még a vezetés sem tudta, hogy ­lesz-e ellenállás vagy sem. A parancs az volt, hogy ha nem lesz ellenállás, akkor tilos lőni. Kiss András soha nem felejti el azokat a perceket, amikor betáraztak. Azt mondja, olyan csend volt, hogy csak a helyükre kerülő töltények kattogó hangját lehetett hallani, mert mindenki átérezte a helyzet súlyát.

Arról ismét Boldogh István számol be, hogy a hadosztálytörzs 20-án este indult útnak, és éjjel Ipolyságnál lépték át a határt. – Közben irigykedve néztük a távoli budapesti tűzijáték fényeit, mert nem tudtuk, mi vár ránk – fűzi hozzá.

Boldogh Istvánék és Major Mihályék is Ipolyságnál lépték át a határt. Utóbbi egységének Párkányban azonnal el kellett foglalnia egy laktanyát.

– Ezt a parancs szerint úgy végeztük, hogy körbefogtuk az objektumot, majd behatoltunk. Berendeltük a parancsnokot és a tiszteket, a sorkatonákat felébresztettük és lefegyvereztük. Közöltük velük, hogy most haza fognak menni. Volt olyan, aki pizsamában, papucsban vagy éppen köpenyben indult útnak. Később megtudtuk, hogy a laktanyához tartozik öt raktár, amelyek közül az egyik egészen érdekes volt. Úgy volt kiépítve, hogy az egyik ajtón civil ruhában bement a katona, és a végén teljesen felszerelve jöhetett ki. Az objektum egy zászlóalj felszerelésére volt alkalmas, fel volt szerelve orvosi vizsgálóval, fürdővel, öltözővel és minden szükséges fegyverrel – jegyzi meg Major Mihály.

Az ő egysége augusztus 25-én továbbvonult, 26-án Érsekújvárra, majd onnan egy nappal később Nagytapolcsányra mentek. – A morálra jellemző volt, hogy ha egy kocsi elromlott, akkor egy másik vontatta tovább, és menet közben javították a hibát. Közben az utcákon, hol lengették a magyar zászlót, hol fenyegettek minket, utóbbiak szlovákok voltak. Mindenki azt hitte, hogy visszafoglaljuk a Felvidéket, az idősebb emberek a határt is kijelölték. Nagytapolcsányon három napot laktanyában, utána október 23-ig erdőben laktunk – teszi hozzá.

Kiss András egysége Nagyszombatra vonult, de a laktanyánál zárt kapukat talált.

– Az ezredparancsnokunk be akart menni, de nem engedték. Végül a parancsnok, Novák István alezredes vezetésével négyen mégis bementünk. Az volt a döntés, hogy ha egy órán belül nem jövünk ki, akkor a tankjaink szétlövik az épületet. A laktanya vezetője – ­felmérve a helyzet komolyságát – együttműködő lett, de olyan helyen jelölt ki nekünk parkolót, amelynek a szomszédságában több ezer üzemanyagos hordó volt.

– Sőt, egy hangárban ágyúkat találtam éleslőszerekkel együtt, és a sorkatonák is úgy feküdtek az ágyban, hogy ott volt mellettük a fegyverük hat teli tárral. A hadosztályparancsnok emiatt helikopterrel hozzánk repült, és megparancsolta, hogy települjünk ki az erdőbe, a segélyhelyet pedig a Dolina-majorban alakítottuk ki. Nem volt ott egy teremtett lélek sem, a tehenek bőgtek, mert tele volt a tőgyük. Megfejtük őket, majd visszarendeltettük a munkásokat az állami gazdaság vezetőjével. Annyi gondunk volt még, hogy a vízmű vezetője először nem akart együttműködni, de miután egy pohár vizet az arcába öntöttem, és „szóra bírtuk”, megjuhászkodott – fogalmaz.

Helikopterrel mentettek egy magyar kislányt

Kiss András visszaemlékezik olyan esetre is, amikor az egyik futballozó katonának eltört a lába. Bevitte a kórházba, ahol az asszisztens „nem értette” a magyar szót. Amikor látta, hogy Kiss András maga fogja elvégezni a röntgenvizsgálatot, mégis megszólalt magyarul.

– Egy másik asszisztens viszont nagyon rendes volt, majd a gipszelés után elsírta magát azzal, hogy az ő kislánya a győri Honvédkórházban fekszik betegen, s mivel időközben lezárták a határt, nem tudnak vele találkozni. Másnap este az ezredünk egyik helikopterével hazahozattam a gyereket, amiért a szülők nagyon hálásak voltak. Kiderült, hogy a kislány édesapja a nagyszombati pártbizottság első titkára volt, ami később nagyon jól jött nekünk – mutat rá.

Boldogh Istvánék a hadosztálytörzzsel Nyitrára, a Kopasz-dombra vonultak. – A legnagyobb problémát a vízbiztosítás jelentette. Bár a tájékoztatás szerint a vízmű vezetése együttműködő volt, a tüntetők miatt nem tudtunk eljutni oda, mert megdobálták a járműveket. Végül egy artézi kútról oldottuk meg a vízbiztosítást, 3-4 nap után a hadosztályhadtáp is elkezdett működni Verebélyben, ettől kezdve nem volt gondunk. Szeptember végén Nyitra mellől egy Gímes melletti ifjúsági táborba költöztünk, ahol a konyha olyan volt, mintha étterem lett volna – emlékezik vissza.

Major Mihály azt hangsúlyozza: nagy dolog volt, hogy nem volt ellenállás, mert különben vérfürdő lehetett volna. Ehelyett a helyzet csakhamar olyan sokat javult, hogy egy idő után focimeccset lehetett szervezni a magyar katonák és a helyiek között, sőt az állomány tagjai segítettek komlót szedni. Ez oldotta a feszültséget, mivel feladatot adott a katonáknak is, mert sokakat a honvágy gyötört. Többeket emiatt ki is vontak Csehszlovákiából.

Kiss András úgy emlékszik a helyiekkel való együttműködésre, hogy a Dolina-majorban egy hétgyermekes családot etettek. – Nem sokkal a hazaindulásunk előtt érkezett a hír, hogy az egyik gyerek halálos beteg. Siettünk az orvossal, de kiderült, hogy az egész csak ürügy, a család díszmagyarban öltözve fogadott, és vendégül látott minket. Ezt a családot néhány hónappal később én is vendégül láttam a Balatonnál – mondja Kiss András. Az első időben nem lehetett kapcsolatot tartani a családdal, de később már igen, a tiszteket, a tiszthelyetteseket és váltásban a tartalékosokat is hazaengedték hétvégére.

Török József nyugállományú zászlós, akkor szakaszvezető, a híradószászlóaljhoz tartozott, de akkor az ezredélelmezésnél dolgozott, mert ott hiányos volt a létszám. Ő is nagy szerencsének nevezte, hogy a csehszlovákok nem tudtak előre készülni a bevonulásra. – Akár egy géppuskával is nagy zűrt okozhattak volna. Szerencsére nem volt gond, csak egyszer álltak elénk fiatal suhancok, de egy szóra szétrebbentek – hangsúlyozza.

Az október 23-i hazatéréssel kapcso­latban a négy egykori katona egybehangzóan állítja, hogy nagyon várták már a találkozást a szeretteikkel. Itthon fogadást tartottak a hazatérő egységeknek, és sokan hősként fogadták a csehszlovák helyzetbe beavatkozó 8. lövészhadosztályt.

magyaridok.hu
megmondó
„Tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel” – így kell harcolni a „klerikális reakció” ellen. Ezt maga Kádár János fogalmazta meg egy pártgyűlésen.
  • Mindhalálig Őszöd
    Mindig is utáltam, mit utáltam, rühelltem Őszöd bulvárízű interpretálását, majd mély szakmai politológusi magyarázatait.
  • Olaszliszka, Badacsony – ne legyen harmadik
    Megnevezni sem tudjuk a veszélyt: vagy nincsenek szavak, vagy volnának szavak, de azokat nem szabad használni, mert tiltja a PC.
  • Csatlakozás a hősökhöz
    Tényleg rendszerszintű veszély fenyegeti a jogállamiságot, de még mennyire. És azok a hazafiak, a hősök, akik ezt ki merik mondani.
  • Szépséges szerelmetes Judith
    Nagyot alkottál, világpolitikai tényező lettél, és büszke is vagy rá.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI