István igen, Viktor nem
Történelem tanszék a Népszavában
2018. augusztus 19. 23:44

Csak egyszer sikerülne a nagy ünnepekről lehántani a burkot, és a mélyükre nézni.

Ha egyszer látnánk a mezítelen május elsejét, sör, virsli, lobogók meg a tribün emléke nélkül annak, ami: a munkásság ünnepének. A ruhátlan október 23-át, ahogy a „pesti srácokkal” nem akarják elfeledtetni a kommunista miniszterelnököt, aki a mártíromságáig nem feledte őket. Csak egyszer tudnánk csupaszon nézni augusztus 20-át, kicsit feledve a dunai parádét és az esti tűzijátékot. Látnánk a lényeget: az államot. A mi államunkat.
 
Ha egyszer tudnánk feledni, hogy a napi politika milyen tragikomikus egyszerűséggel próbálja évről-évre értelmezni a történelmet. Ha Szent Istvánban egyszer nemcsak az elhivatott államférfit, hanem a tépelődő embert is meglátnánk, és mellette a népet, amelybe Istvánnak bele kellett látnia az államalapító nemzet képességét. Mert nem hisszük, hogy az épp hogy letelepedett magyarok jobb mentális állapotban lettek volna, mint vannak ezer évvel később. Frusztráltan megosztottak voltak félúton a nomád törzsi, sámánista űzött vándorlét és a keresztény állam között, és azt azért nem lehet mondani, hogy az első magyar király békés eszközökkel kényszerítette rá a törzsekre a nemzeti létet. Ki kellett belőlük hántani. Ha valamire emlékeztetni kell augusztus 20-án, akkor az a népből nemzetté alakuló magyar közösség képessége az államalapításra, hiszen lehetett volna bármilyen szellemóriás István, nép nélkül a magyarság elfogy a történelem tengerében. 
 
Emlékeztetni kell erre a készségre, mert a századok során hullámzó ritmusban, de alaposan elfelejtettük azt a tudást, hogy az állam nem több és nem kevesebb, mint egy közösség szervezete, és az egyének feletti túlhatalmának korlátozása a közösség érdeke, joga és feladata. Az állam mai túlhatalma elvont elméletekkel éppúgy bizonyítható, mint a napi élet tapasztalataival: nép, nemzet, állam fogalmainak tudatos keverésével, a törvényhozói és a végrehajtó hatalom funkcióinak manipulálásával, a demokrácia szabályainak célirányos felrúgásával, meg azzal, hogy az állam rátelepszik a polgárok magánéletére, korlátozza tájékozódási, oktatási, gyülekezési szabadságukat és a kisebbségi politikai képviseletek jogait. 
 
Ha a hatalom ezt megteheti, meg is teszi, mert természetének része a hajlam a tehetetlen hájasodásra. Ha pedig megteszi, az azt jelzi: beteg a társadalom immunrendszere, a közösség elfelejtette, hogy ő maga az állam, amennyiben azt önmaga szolgálatára, a közjóért szervezte meg. Jól mondta az egykoron még liberális Orbán Viktor: a közösségnek joga – önérdekű kötelessége is – szétzavarni azt az államapparátust, amelyet ő hozott létre, de nem őt szolgálja. 
 
István király a magyarokat erőszakkal vezette be az európai közösségbe. A mai hatalom éppen ellenkező irányba terelné a nemzetet. Erőszakosan akkor is, ha titkolt és felfedett módszerei jóval puhábbak a fülbe öntött ólomnál, a felnégyelésnél. Istvánt igazolta a történelem. Aligha kell újabb ezer év gyötrelme ahhoz, hogy megbizonyosodjunk: Orbánt nem fogja.
 
Friss Róbert: Mezítelen történelem
Népszava
Címkék:
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
MTI Hírfelhasználó