Beadta lemondását az LMP társelnöke
Szél Bernadett: Majdnem máglyára küldtek
Az LMP-ben betöltött társelnöki és frakcióvezetői tisztségéről is lemondott tegnap Szél Bernadett, aki az etikai bizottság mellett pártja számos tisztségviselőjét is hibáztatja az LMP jelenlegi helyzetéért. Bár a politikusnő úgy fogalmazott: nem tud vezetői felelősséget vállalni, a párt szóvivője nem zárta ki, hogy Szél akár már ősszel újból elfoglalja a társelnöki posztot.
2018. augusztus 22. 17:19

Lemondott tegnap az LMP társelnöki posztjáról és frakcióvezetőségéről Szél Bernadett, aki egy zárt Facebook-csoportban megosztott terjengős, háromoldalas levélben indokolta döntését, és vezetői tisztsége ellenére nagyrészt másokat okolt a pártjában kialakult helyzetért.

Lemondása közvetlen okaként az LMP etikai bizottságának nyári döntéssorozatát nevezte meg, amely szerinte arra mutat rá, hogy túl könnyen lehet a kongresszus által meghatározott politikai döntéseket például fegyelmi ügyekkel módosítani.

 

Kicsúszott az irányítás a politikus kezéből Fotó: Katona Vanda

– Egy politikai közösség nem bánhat így a sajátjaival, és végképp nem méltó ez a viselkedés a zöldekhez – panaszkodott Szél. A leköszönő társelnök az LMP országos elnökségéhez is címezte panaszait: szerinte az elnökség a kampány előtt és a kampányban nem működött, gyakorlatilag mindenki, aki dolgozni akart, folyamatosan magára volt hagyva.

Az ATV tegnap esti műsorában Szél arról beszélt, hogy nem tudta megvédeni az LMP-ben alatta és mellette dolgozókat.

– Arra jutottam, hogy nem tudom megoldani a párt helyzetét, vezetői felelősséget nem tudok vállalni – fogalmazott, hozzátéve: akkor is lemondott volna, ha nem kap fegyelmit. Szavai szerint máglyára akarták küldeni.

Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője politikailag erősnek nevezte Szél felhatalmazását, mivel a kongresszus megválasztotta őt és az elnökség is egységesen mellette állt. Szavai szerint a kongresszus akár felül is írhatja az etikai bizottság döntését, így azt sem lehet kizárni, hogy a korábbi társelnök ismét betöltheti ezt a tisztséget.

Szél Bernadett 2012-től a Lehet Más a Politika országgyűlési képviselője, 2013-tól tegnapig a társelnöke és frakcióvezetője, a múlt évtől az április 8-i választásig pedig a párt miniszterelnök-jelöltje volt.

A politikusnő legutóbb májusban, a párt előre hozott tisztújító kongresszusán kapott megerősítést a társelnöki poszton, ám támogatottsága akkor mindössze 60 százalékos volt.

A volt társelnököt – az LMP szinte teljes vezetésével együtt – többéves eltiltással sújtotta a párt etikai bizottsága, javarészt a választás előtti visszalépések miatt. Lapzártánkig egyik párt sem reagált a Szél Bernadett lemondásával kapcsolatos kérdéseinkre.

– Az LMP tavaszi tisztújító kongresszusa után három hónappal az elnökség fele lemorzsolódott, elsősorban a párt egy bizottságának nyomására. Ez is bizonyítja, hogy az LMP politikai vezetésének megújítása elhamarkodott és értelmetlen döntés volt – nyilatkozta lapunknak Tóth Erik, a Nézőpont Intézet politológusa.

Az elemző a politikai bűnbakképzés iskolapéldájának nevezte azt, amit az LMP etikai bizottsága a döntéseivel elért az elmúlt hónapokban.

– Nemcsak a párt alapítója, Schiffer András ábrándult ki végérvényesen a saját alapvetéseit elhagyó pártból, hanem az etikai bizottság politikaformáló szerepét rossz szemmel néző Szél Bernadett is – fejtette ki a politológus, aki felhívta a figyelmet: míg Vona Gábor, a Jobbik egykori elnöke a saját maga által támasztott igényeknek és elvárásoknak nem tudott megfelelni a választáson, az LMP társelnöke az ellenzéki szavazók összefogás-­ideáját nem tudta biztosítani, a szövetségkeresés ellenére sem.

– Akárhogy is alakul, a szebb napokat megélt politikusnő lemondása ismét bizonyítja: vezetési és politikai válságban van a LMP is. A szakértő meglátása szerint ez kilenc hónappal az EP-választások előtt baljós árnyként vetül Ungár Péterékre.

– Taktikai visszavonulásról lehet szó, nem számítok arra, hogy Szél Bernadett ne vállalna aktív szerepet az LMP-ben. Erre utal, hogy a lemondás indokai is egy intézményi átalakítás szándékával kapcsolatosak: az a céljuk, hogy az etikai bizottság ne büntethesse meg a pártvezetést a döntésekért – fejtette ki a Magyar Időknek Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója.

Az elemző rámutatott: abban a két ellenzéki pártban vált a legmélyebbé a belső feszültség, amelyek magukhoz képest nem értek el rossz eredményt a választáson.

– Míg a Jobbiknál túl magasra tették a lécet, az LMP-ben a kormányellenes vagy semleges pozíció elfoglalását övező vita mélyítette el a konfliktusokat. A lemondott társelnök az etikai bizottság azon döntéseivel nem értett egyet, amelyekkel a visszalépett politikusokat akarták megbüntetni, de olyanok is vannak a pártban, akik azt mondják, hogy minden visszalépés hiba volt – mutatott rá a politológus.

Az elemző kifejtette: több ellenzéki párt, köztük az LMP is úgy akar kikerülni a jelenlegi helyzetéből, hogy a kormánypártok témáihoz és problémamegoldási módszereihez próbálnak igazodni.

– Például Keresztes Lóránt társelnök a megszólalásaival a kormánypárti szavazók többségének tetszésére apellál, ám ez téves gondolkodás, az ellenzék így elveszítheti az identitását – zárta értékelését Krekó Péter.

magyaridok.hu
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Semmi esélye a habarékellenzéknek az egységes jobboldallal szemben
    Kormányzásképtelen a baloldalon az a hatalomtechnikai alkukon alapuló ellenzék, amelynek sem közös ideológiája, sem közös víziója nincsen – véli Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint az egység mára egyértelműen a jobboldal sajátossága, az Orbán Viktor által létrehozott jobboldali szövetség pedig rendkívül sikeres, a mostani parlamenti ciklus felénél is a biztos pártválasztók között ötven százalék feletti támogatottsággal bír.
  • Fiataloknak kínál élményeket hazánkban a várjárás
    A nagyvázsonyi vár felújításának eredményeként nőni fog a térség gazdasági vonzereje és munkahelyteremtő képessége - hangsúlyozta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
  • Egyetlen kézbe került Európa szuperexpressz gyártása
    Meglepetés: engedélyezte az Európai Bizottság a Bombardier felvásárlását a francia szuperexpressz gyártójának.
MTI Hírfelhasználó