Bayer: Az akkori Hír TV mindent jelentett
Visszaemlékezett, hogy számára az akkori Hír TV mindent jelentett, hiszen a jobboldaliknak lett megcsinálva, és ez volt Magyarország első, igazi hírtelevíziója.
2018. augusztus 31. 09:57

Arató a Klubrádió Simicskája

A tévé elmúlt három évét egy klubrádiós párhuzammal mutatta be. Szerinte, ugyanaz az történt a Hír TV-vel, mintha az Arató András vezette, baloldali rádióval egy nap hirtelen közölnék, hogy holnaptól Orbán Viktoré, Arató pedig a Klubrádió Simicskája lenne.
 
Bayer hosszasan bírálta azokat a dolgozókat, akik a G-nap után a tévénél maradtak: nem a Kálmán Olgával, meg a Puzsérral van a baj. A baj azokkal van, akik 2015. február 5-e után letették a hűségesküt, és ezek közül most sokan augusztus 2-án is elmondták ugyanezt.

Európa kezd ébredni

Az ellenzéki pártok állapotáról, és arról, hogy Heller Ágnes tüntetést szervez, Bayer Zsolt úgy vélekedett, hogy mi sem bizonyítja jobban az ellenzéki pártok állapotát, mint hogy Heller Ágnes szervez tüntetést 120 fővel. A publicista szerint ezek az emberek – akárcsak eddig -, elmennek majd tüntetni, aztán nem történik semmi. Bayer úgy véli, Európa most kezd ébredni, hogy soha többé ne jöjjön el Heller Ágnes világa.
 
 
A teljes beszélgetés ITT tekinthetik meg.
magyaridok.hu
  • Majdan Minszkben
    A demokrácia exportja. Ezt a „sok munkát” végezte az USA évtizedeken át – borzalmas következményekkel. A „sok munka” során eltettek láb alól számos vezetőt, egyet például Észak-Afrikában, s ennek nyomán megindult a migránsáradat Európa felé.
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Orbán–Orban-találkozó lesz a magyar–román határon?
    A magyar és a román miniszterelnök jelenlétében avathatják fel szeptember 4-én a két ország határához vezető Bihar–Bors autópálya-szakaszt és az új határátkelőt. Erről Ovidiu Barbier, a romániai közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) igazgatóhelyettese beszélt egy televíziós interjúban.
  • Vidnyánszky, a „román”
    A DK-szimpatizánsok keménymagja egyenesen Romániába zavarnák „vissza” a Beregszászról származó művészt.
  • Trianon 100 kompozíció a debreceni virágkarneválon
    Bár a járványhelyzet miatt elmarad a virágkocsik és a művészeti csoportok hagyományos felvonulása augusztus 20-án Debrecenben, az 51. virágkarnevált megtartják: tíz színpompás virágkompozíciót tekinthetnek meg majd az érdeklődők a főtéren, a táncosok pedig a város különböző pontjain mutatkoznak be - jelentették be a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a készülő virágkocsikat is.
MTI Hírfelhasználó