Megteltek a padok, elkezdődött az új tanév
Elkezdődött a 2018/2019-es tanév: több mint 1 millió 250 ezer általános és középiskolás diáknak csöngettek ma be. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára azt mondta: az idei tanévkezdést minden korábbinál több támogatással segíti a kormány, emellett fejlesztések sora valósul meg az iskolarendszerben.
2018. szeptember 3. 16:46

Megteltek a padok, előkerültek a füzetek és a tolltartók. Az elsősöknek a szülők segítettek kipakolni az iskolatáskát, volt, aki kicsit megszeppent és az anyukája vigasztalta, a nagyobbak viszont egymást ölelgetve örültek egymásnak a folyosón. Sokak szerint rövid volt a nyári szünet, de a legtöbben a barátok miatt várták már az iskolát. A tanévkezdés előtti utolsó este szinte minden családnál az iskolatáska átnézésével és a tanszerek leellenőrzésével telt. Az Aquincumi Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója elmondta: az első napok a ráhangolódásról szólnak. „Az alsó tagozatban az elsősök számára mindenképpen van egy bevezető hét, tehát nekik még nem a 45 perces tanítási rend van. Ahogy visszaérkeznek a táborból az angol tagozatosok, csütörtöktől már ez sokkal rendezettebb lesz, és úgy gondolom, jövő hétfőtől már teljes üzemben, órarend szerint minden úgy működik, mint az előző tanévekben” – mondta Göblyös Károlyné, az intézmény igazgatója.

A most induló tanévben minden eddiginél több támogatás segíti a családokat. Az iskolakezdés miatt egy héttel korábban kapták meg a családok a gyermekgondozást segítő ellátást, a gyermeknevelési támogatást és a családi pótlékot. Több mint egymillió gyermek kapott ingyenes tankönyvcsomagot: elsőtől a kilencedik évfolyamig mindenki, valamint minden rászoruló diák. Emellett tovább folytatódik az ingyenes gyermekétkeztetési program is. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Rétvári Bence úgy fogalmazott: nem indult még úgy tanév, hogy annyi fejlesztés lett volna folyamatban az oktatásban mint most.

„Ha megnézzük, hogy asz iskolafejlesztési program második ütemében mennyi fejlesztés van folyamatban, akkor azt látjuk, hogy 26 új uszoda épül, 20 tornaterem, tornacsarnok épül Magyarországon, 8 teljesen új iskolaépület épül, illetve 20 iskolában tantermekkel bővítjük a mostani lehetőségeket” – mondta Rétvári Bence, és hozzátette: 2019-ben 606 milliárd forinttal több jut oktatásra, mint a 2010-es költségvetésben.

MTI
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Semmi esélye a habarékellenzéknek az egységes jobboldallal szemben
    Kormányzásképtelen a baloldalon az a hatalomtechnikai alkukon alapuló ellenzék, amelynek sem közös ideológiája, sem közös víziója nincsen – véli Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint az egység mára egyértelműen a jobboldal sajátossága, az Orbán Viktor által létrehozott jobboldali szövetség pedig rendkívül sikeres, a mostani parlamenti ciklus felénél is a biztos pártválasztók között ötven százalék feletti támogatottsággal bír.
  • Fiataloknak kínál élményeket hazánkban a várjárás
    A nagyvázsonyi vár felújításának eredményeként nőni fog a térség gazdasági vonzereje és munkahelyteremtő képessége - hangsúlyozta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
  • Egyetlen kézbe került Európa szuperexpressz gyártása
    Meglepetés: engedélyezte az Európai Bizottság a Bombardier felvásárlását a francia szuperexpressz gyártójának.
MTI Hírfelhasználó