Európa és demokrácia
Figyeljük árgus szemekkel a régi politikai formációk felbomlását, tanuljunk a hibáikból, nehogy később mi is elkövessük ugyanazokat.
2018. szeptember 9. 17:47

 

1

 

A Sargentini-jelentésben nem Sargentini asszony (aki csak egy politikai végrehajtótiszt) és nem a jelentés (ami egy koncepciós propagandairat) az érdekes. Hanem az, ahogy a maga eseményszerűségében feltárja az establishment működését, napvilágra hozva az eddig sötétben rejtező mélyebb erőket.

 

Nem mellékes körülmény, hogy a „jelentés” európai parlamenti vitájára két héttel azután kerül sor, hogy Orbán Viktor a Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel való találkozóján megjelölte közös ellenfelüket: a bevándorláspárti erőket vezető Emmanuel Macron francia elnök személyében. (Más kérdés, hogy a jelek szerint Macron is csak egy báb, de ezt nyilván Orbán Viktor is tudja). Ekkor igencsak felgyorsultak az események, intenzívebbé váltak az üzengetések. Macron a rá jellemző Julien Sorel-i manírral visszaüzent Orbánnak, elkezdett szövetségeseket gyűjteni a Benelux-államokban, és természetesen Merkellel is találkozott. Eddig semmi meglepő. Monsieur Juncker – aki a „kereszténydemokrata” erényeket gyakorolva bármelyik szovjet pártfőtitkárt lekörözi az egy napra jutó alkohol- (pardon, isiászroham), a kiosztott csókok és titkos találkozók mennyiségében – keresztapai pofon helyett már nyíltan kiakolbólítaná Orbán Viktort az Európai Néppártból. Manfred Weber, a nádnál hajlékonyabb Néppárt-vezér – akinek EB-elnöki jelöltségét eddig Orbán Viktor is támogatta – az osztrák közszolgálati televízióban szintén megüzente: „Nem tudom elfogadni, hogy bezárják az egyetemet”. Vagyis az Egyetemet.

 

Merthogy Soros György európai magánegyeteme – és ez most válik nyilvánvalóvá – nem egyszerűen egy a Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézmények sorában, hanem: szimbólum. Ugyanúgy a 2. világháború utáni transzatlanti világrend, az amerikai demokráciaexport, a „kulturális megszállás” szimbóluma, ahogy az amerikai Dél a rasszizmusé, a Holokauszt az antiszemitizmusé, a Wehrmacht-katona (direkt a legnagyobb amerikai színészek közvetítésében) az állatias kegyetlenségé. (Közben jótékonyan megfeledkezünk az amerikai polgárháború kegyetlenségéről, a komplett őslakos civilizáció kiirtásáról, a Közel-Kelet tragikus destabilizálásáról – mert a történelmet mindig a győztesek írják). Csakhogy a tétet már nehéz emelni, mert előbb-utóbb minden túlhájpolt szimbólum felfalja önmagát. Például újabban már az amerikai himnuszt énekelni is rasszizmus, Horthy Miklós kormányzó történelmi szerepét egészében vizsgálni antiszemitizmus, a Nyugatos írókon kívüli magyar kultúrával (ami egy híressé vált kijelentés szerint a „bőgatya és fütyülős barack” párosában merül ki) foglalkozni mucsaiság. Az ideológiai infláció miatt már Szíriából, az „Euromajdanból” vagy épp a tömeges illegális bevándorlásból sem olyan könnyű pozitív szimbólumot faragni, hiába a ráköltött dollármilliárdok persze néhány jó hollywoodi forgatókönyv még megteheti a hatását...

 

2

 

És akkor vissza is értünk a Sargentini-féle koncepciós irományhoz, mely szigorúan véve annyit állapít meg, hogy Orbán Viktor – élve a mai demokráciákban valóban példátlan – zsinórban három kétharmados győzelmével – rendszerépítésbe fogott. Sargentini asszonyoknak persze ehhez elég lett volna ellátogatni Tusnádfürdőre, ahol maga a miniszterelnök jelentette be: új korszakot épít. Nem meglepő, hogy az ilyen korszaképítés a régi establishment jelentős érdeksérelmével jár. Pontosan kiknek a sérelmével? Nos, ezt elég könnyű kideríteni, ha megnézzük, kiknek a véleménye érdekelte a „jelentés” összeállítóit: Amnesty International, Atlatszo.hu, MigSzol Migráns Szolidaritás Csoport, Népszabadság, Political Capital, RTL Csoport, Transparency International, Transvanilla Transznemű Egyesület, 444.hu. Kiket nem kérdeztek meg? Például a jobboldali civil szervezeteket és sajtót, az egyházakat és azokat a magyar választópolgárokat, akik a korábbi – balliberális – establishment kárvallottjai voltak, és akik most értelemszerűen Orbán Viktort támogatják (vagy legalábbis nem a balliberális ellenzékét). És ezzel a Sargentini-jelenség lényegére tapintottunk, mondhatni, kibújt a szög a zsákból. A 2. világháború után stabil politikai, gazdasági és kulturális uralmat kiépítő, sok tekintetben az USA európai hídfőállásának számító balliberális establishmnent fokozatosan kisebbségbe szorul, ám a régi reflexek alapján továbbra is próbálja ráerőszakolni értékeit (és érdekeit) a korábbi hagyományaihoz visszatalálni próbáló többségre.

 

Ráadásul a saját eljelentéktelenedésüket még csak nem is a „mértéktelenül aljas” jobboldalnak (úgyis, mint fasiszták, nácik, diktátorok, Putyin-bérencek stb.) köszönhetik, hanem a saját rossz stratégiáiknak. A hagyományos közösségek (nemzet, család, vallás) leépítésével párhuzamosan a szélsőségesen individualista életformák támogatása; a demográfiai válság immanens megoldása helyett a közbiztonságra különösen veszélyes tömeges migráció propagálása; a közvetlen veszélyérzet eltagadása manipulatív médiakonglomerátumok segítségével – mindez megtette hatását az európai népek körében.

 

3

 

Barankovics István – aki a Juncker-félékkel ellentétben valódi kereszténydemokrata volt – fogalmazta meg egyszer, hogy „a demokráciában a többség kormányoz ugyan, de a kisebbségnek mindig megmarad a szabad véleménynyilvánítási és szervezkedési joga, hogy a törvényes eszközök fölhasználásával többséggé nőhessen...” Nos, én úgy gondolom, hogy Magyarországon a politikai, szexuális, vallási stb. kisebbségek számára biztosítottak azok a lehetőségek (médiafelület, parlamenti képviselet, népszavazási kezdeményezések, egyházi kisközösségek támogatása stb.), amelyekkel – ha a kormány nagyot hibázna, az ellenzék pedig kellően szervezett lenne – át tudná venni Orbán Viktortól a hatalmat. Ám a balliberális ellenzék – és immár nem csak a hazai – ehelyett hibát hibára halmoz, s mint légy a pókhálóba, egyre jobban belegabalyodik a saját hazugságaiba. Sargentini asszony a demokrácia kiüresítésével vádolja a magyar kormányt, miközben politikai színházat csinál az Európai Parlamentből. A „független” média ellehetetlenítésével vádol, miközben a német közmédia hamis felvételeket mutat egy békés tüntetésről, és kiderül, hogy Magyarország legnézettebb TV-csatornája mellett még a közösségi média cenzúrája (!) is a német kormányhoz ezer szállal köthető Bertelsmann csoport kezében van. Kell még valamit mondanom, Ildikó? Igen, kell. Orbán Viktort diktátornak beállítani, miközben a normál esetben 20 perces hozzászólási időkeretét önkényesen 7 percre csökkenteni, és még a szavazatszámlálás módszerét is manipulálni – finoman szólva is képmutatás.

 

Orbán Viktor egyébként nem azért veszélyes a (szerinte) végnapjait élő balliberális establishment számára, mint amit a „jelentés” állít róla. Tehetne ő bármit, amíg egy szinte gyarmatsorban kezelt, „mucsai” kis ország miniszterelnöke marad. Hanem azért, mert alapjaiban kérdőjelezi meg azokat a mítoszokat (lásd fent) és normákat (pl. politikai korrektség), amelyekre ez az egyre instabilabb, egyre hiteltelenebb világrend épül – sőt még alternatívát is képes felmutatni vele szemben, ami sok szempontból sikeresebbnek tűnik (gazdasági növekedés, szilárd politikai felhatalmazás, személyes hitelesség és karizma, stb.) De a valódi győzelemhez – ami egy új korszak kiépítésében való vezető politikai szerepet is jelent – ez még mindig kevés lesz. Ahhoz az kell, hogy az európai polgárok (magyarok, olaszok, svédek, dánok, németek, sőt franciák!) tömegei kérdőjelezzék meg a fennálló politikai rendszer alapdogmáját – azt, hogy a saját hagyományaikhoz való visszatérés automatikusan a szélsőjobb megerősödéséhez, koncentrációs táborokhoz és új világháború kitöréséhez vezet. Épp ellenkezőleg: az európai kulturális hagyomány felszámolása és a tömeges illegális migráció vezet a szélsőjobb megerősödéséhez, az eurázsiai gazdasági egység semmibevétele (amelynek integráns eleme a Habsburg időkre visszanyúló közép-európai együttműködés) vezet állandó regionális konfliktusokhoz! Orbán Viktor (már csak a magyar nép sajátos geopolitikai és kulturális helyzete miatt is) többször megmutatta, hogy nem áll az útjába az ilyen gazdasági és kulturális együttműködésnek, sőt meglehetősen acélos szívvel és politikai éleslátással képes az élére állni – ezért veszélyes, és ezért kell a „retrográd” politikai erőknek minél gyorsabban félreállítani őt, kerül, amibe kerül (pénz, paripa, Sargentinik stb.)

 

Csakhogy az idő már nem nekik dolgozik: Amerikában és Európában is új szelek fújnak. Figyeljük árgus szemekkel a régi politikai formációk felbomlását, tanuljunk a hibáikból, nehogy később mi is elkövessük ugyanazokat. És az erényeiket – mert azért azok is vannak – vigyük át a túlsó partra...

 

hog

gondola
  • Életben akar maradni – rasszista!
    A híres brit történész, Paul Johnson már 1983-ban megírta: „Ám a hetvenes évekre az ENSZ korrupt és demoralizált szervezet lett, és rosszul átgondolt beavatkozásaival inkább előmozdította, mint gátolta a kegyetlenséget.” (A modern kor, XX. Század Intézet, 2000.; 793. oldal)
  • Putyin téved, a liberalizmus nem elavult, hanem...
    Az úgynevezett „liberalizmus” ma is világhatalomra törekszik, éppúgy, ahogy egykor a világ egyhatodát uraló kommunizmus. Ebben is hasonlít egymásra a „liberalizmus” és a kommunizmus.
MTI Hírfelhasználó