Gyurcsány meg az új korszak
2018. szeptember 12. 00:35

A DK elnöke is reagált az Európai Parlament keddi vitájára.

Arrogánsan és kioktatóan beszélt Orbán Viktor, de ez nem hatotta meg az Európai Parlamentet- vélekedett Gyurcsány Ferenc a ma délutáni vitáról.

A DK elnöke szerint nagyon világos, hogy nem Magyarországról, hanem az Orbán-kormányról mondtak véleményt az európai képviselők és ugyanazt mondták, amit „mi is, nagyon sokan érzünk”.

Gyurcsány szerint az Orbán-kormány „elvette az életünk egy jelentős részét”. Hozzátette: azokhoz szóltak az EP-ben, akik „minden indok nélkül elvesztették a munkahelyüket, akiknek elvették a sztrájkjogát, a trafikját, a földjét, akik úgy érezhették, csak azok kaphattak megbízást az elmúlt években, akik közel álltak Orbán világához”.

A DK elnöke szerint a vitában szóltak azokhoz a fiatalokhoz, akik szabadon akarnak tanulni és beszélni, szabadon akarnak tájékozódni, akik normálisan akarnak élni egy európai életet.

„Azt tette az Európai Parlament, amit régóta vártak tőle sokan”- jegyezte meg a volt kormányfő, aki szerint ma a magyar emberek védelmében a kormánnyal szemben emelte fel a szavát az EP, egy nappal a végső figyelmeztetés előtt.

Gyurcsány úgy látja, a következő lépés „a mi lépésünk kell, hogy legyen”, mert „vereséget mérni Orbánra nem az EP, vagy a Tanács fog”. Hozzátette: azt reméli, „ebben a pokoli nehéz küzdelemben egy új korszak nyílhat meg holnap”.

Gyurcsány szerint új korszak kezdődhet holnap

atv.hu
Címkék:
  • Egyértelművé vált a hazaárulás
    Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
  • Mérgezett díszek a fenyőfán
    A Karácsony mély szakralitása mellett a béke, a meghitt nyugalom ünnepe is (lenne), de a fel nagyörömre dallamai és a pásztorok kedvessége mellett disszonáns díszeket is látok az idei fenyőfán.
MTI Hírfelhasználó