Agg SZDSZ-es örül valaminek
2018. szeptember 13. 22:30

Örültem a Sargentini-jelentés sikerének, persze hogy örültem. Nem annak örültem, hogy Magyarország arra az útra került, amelynek a vége az lehet, hogy bezárul mögötte az Unió ajtaja, hogy Magyarország lehet a Putyin-vezette Európa-ellenes politika utolsó csatlósa. Kerültünk már efféle helyzetbe, az se vált dicsőségünkre. De annak örültem, hogy Orbán a maga öntelt, gőgös, csak a rövid távú pártérdekre néző politikájával pofára esett.

Ebben a tekintetben sem volt egyértelmű az örömem, mert persze jól emlékszem arra a fiatal politikusra, aki 1989. június 16-án elsőként szólította fel a szovjet csapatokat távozásra, és aki a hatalmas tömeg előtt rámutatott a politikusokra, akik bűnrészesek voltak a forradalom vezetőinek és harcosainak a meggyilkolásában, kései temetésükkor azonban álszent arccal álltak áldozataik koporsója mellett.

Számomra ma is fájdalmas, hogy ebből a ragyogó hajdani politikusból mára a hazugságok hitelét vesztett szószólója lett. Meg örülhettem annak is, hogy az ENSZ vette védelmébe a Magyar Helsinki Bizottságot, az Amnesty Internationalt. Az előbbi létrehozásában és szerepének kialakításában volt némi részem.

 

A mai napon mégsem ennek örültem leginkább. Nem a Sargentini-jelentés sikerének, nem Orbán fancsali képének, nem Szijjártó miniszter és Kocsis frakcióvezető tehetetlen őrjöngésének.

Örömöm hátterében az állt, hogy sok éves huzakodás eredményeképpen sikerült helyreállítani Kemény György pompás falképét, amelyet a művész lakásunk hajdani cselédszobájában festett a két szobaúr, Bence György és Kenedi János felkérésére. Az 1968 szellemét játékosan tükröző falkép negyvenhét esztendeje készült el, és már közel állt a teljes megsemmisüléshez. Mostanra azonban a restaurátorok szakszerű és áldozatkész munkájának eredményeként olyan, mintha Kemény György tegnap tette volna le az ecsetet. (...)

Kőszeg Ferenc: Minek örültem tegnap, 2018. szeptember 12-én?

 

 

 

merce.hu
Címkék:
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
MTI Hírfelhasználó