A nap, amikor megborult a világ pénzügyi rendszere
Tíz éve, 2008. szeptember 15-én csődvédelmet kért az Egyesült Államok egyik legnagyobb és legpatinásabb befektetési bankja, a Lehman Brothers. A gazdaságtörténet legnagyobb csődjével kezdődött az 1929-33-as nagy gazdasági világválság utáni legmélyebb, globális gazdasági-pénzügyi krízis.
2018. szeptember 15. 17:44

A recesszió szimbolikus kezdőpontjának a Lehman Brothers csődvédelmi kérelmét tekintik, de pénzügyi sajtóban egy másik dátum is szerepel. 2007. augusztus 9-én függesztette fel az egyik legnagyobb francia pénzintézet, a BNP Paribas három befektetési alapjának forgalmazását.

Ekkor már sejteni lehetett, hogy az Amerikából kiinduló jelzálog-hitelezési piaci válság globális következményekkel jár majd, és az pusztító erejű lesz, amely egész gazdaságokat renget meg, és évikig tartó globális recessziót hoz.

A világgazdaság egén azonban 2007-et megelőzően is gyülekeztek a viharfelhők. A politikai és gazdasági vezetők az alacsony és stabil inflációval párosuló, hosszú ideje tartó fellendülés éveiben nem vettek tudomást az intő jelekről, ez különösen igaz az amerikai pénzügyi rendszer akkori vezetőiről. A mai napig sok közgazdász véli úgy, megelőzhető lett volna a válság, ha az amerikai döntéshozók még időben gátat vetnek az ingatlanbuborék kiteljesedésének, és szigorítják a monetáris politikát. Talán meg lehetett volna úszni egy kisebb recesszióval, de az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetői ezt valamiért nem vállalták be.

A világméretű gazdasági megrázkódtatásokat az amerikai jelzálog-hitelezési válság indította el: az alacsony kamatok miatt egyre többen fogtak lakásvásárlásba, az olcsó hitelből sokan spekulációs céllal vettek ingatlant, mert ezek ára irreális mértékben, évente két számjeggyel növekedett. A jegenyefák nem nőnek az égig, tartja a mondás, de akkor ezzel kevesen foglalkoztak, és sokan nem akartak lemaradni a lehetőségről.

A rossz ügyfelek azonban a kezdetben alacsony kamatozású jelzáloghitelek kamatlábainak emelkedésével már nem tudták fizetni a részleteket, s amikor a kötvényekbe fektetők elkezdték követelni a pénzüket, a veszteség a bankokra maradt. 2007-ben az „ingatlanlufi kipukkadt, az ingatlanárak csökkenni kezdtek, a kötvények bedőltek. Megindultak az árverések, de a piacra kerülő rengeteg lakás még jobban lenyomta az árakat, ördögi kör alakult ki. Az ingatlanpiaci lufi mellett a pénzügyi szektor „innovációja” is hozzá járult a válsághoz.

(Fotó: EPA/MTI)

Pénzügyi bűvészmutatványok

Az amerikai bankok, hogy növeljék nyereségüket, a 80-as években számos új, innovatív pénzügyi termékkel álltak elő, amelyet a jogi szabályozó környezet tett lehetővé. Először a jelzálogfedezettel biztosított értékpapírok jelentek meg a piacon. Később a rizikósabb hitelek kockázatát egzotikus pénzügyi konstrukciókba csomagolták, és eladták befektetőknek, újabb pénzt kreálva a rendszerbe. E mögött az a megfontolás húzódott, hogy mivel több ügyletet vontak össze egy alapba (CDO), a diverzifikáció előnyös a befektetőknek, csökkenthető a kitettség, ha egy pénzügyi termék ára kedvezőtlen irányba mozdul.

De a bankok pénzéhsége nem ismert korlátokat. A CDO-k léte ösztönözte a jelzálogintézeteket, hogy a gyengébb hitelképességű ügyfeleknek is adjanak hitelt, hiszen szinte mindent felvásároltak. Utólag derült ki, hogy ez egy időzített bomba volt. Az amerikai jelzálogpiac megroggyanása miatt ezek az úgynevezett strukturált pénzügyi termékek értékelése is lehetetlenné vált. Ahogy zuhant az ingatlanok ára, ez az értékpapírok árában is megjelent, és ez dominószerű hatásokkal járt.

Bár biztosításokat is lehetett kötni ezekre a kockázatos pénzügyi termékekre (CDS), amelyekkel szintén kereskedtek, a rendszer csak addig működhetett, ameddig újabb pénzeket voltak képes felszívni a hitelpiacról, ezért sokan a piramisjátékok működéséhez hasonlították a 2008 előtti pénzügyi rendszert.

Fekete vasárnap

2008. szeptember 14-én, a Wall Street fekete vasárnapján lényegében eltűnt a két legerősebbnek tartott, de hatalmas veszteségeket elszenvedett független befektetési bank. A Lehman Brothers csődvédelmet kért, miután nem tudta teljesíteni 600 milliárd dollár feletti adósságát, ez a történelem legnagyobb bankcsődje. Az amerikai pénzügyi vezetés tárgyalásokat folytatott a Barclaysszel és a Bank of Americával a felvásárlásáról, de végül mindkét pénzintézet visszalépett.

A megkérdezett pénzügyi szakértők szerint az amerikai pénzügyi vezetés sem volt tisztában a döntés várható hatásaival, mint azt jól jelzi, hogy később már mindent megtettek a bankrendszer megmentéséért. Utólag elmondató, hogy akkor valamelyest tompíthatták volna a válság hatásait.

Ugyanezen a napon bejelentették, hogy a Merrill Lynchet felvásárolja a legnagyobb amerikai lakossági bank, a Bank of America 50 milliárd dollárért, a világ legnagyobb biztosítója, az American International Groupot (AIG) pedig negyvenmilliárd dolláros kölcsönt kért az amerikai jegybanktól.

Szeptember 15-én, hétfő reggel szembesült a világ a drámai következményekkel. A részvénypiacok zuhanórepülésbe kezdtek, a magán- és intézményi befektetőknek óriási portfólióveszteséget kellett elkönyvelniük. Két nap múlva az amerikai jegybank minden idők legnagyobb egyszeri beavatkozásaként 85 milliárd dolláros rendkívüli kölcsönnel mentette meg a csődtől a világ legnagyobb biztosítóját, a kiterjedt nemzetközi hálózattal rendelkező AIG-t.

Hol voltak a hitelminősítők?

A válság után azonnal a hitelminősítők felelősségét kezdték emlegetni. A pénzügyi szektorban, elképesztő kockázatú ügyleteket vállaltak fel nagy bankházak is, miközben a hitelminősítők és a pénzügyi cégek az általuk kínált befektetéseket jó osztályzattal látták el. Egészen a Lehman-csődig a legjobb osztályzatokkal minősítették a valóságban akkor már értéktelen befektetési termékeket, amelyeket így a bankházak még az utolsó pillanatokban is el tudtak adni gyanútlan vevőiknek.

A témában számos könyv és film született, ezek közül a rendszer működését legjobban a The Big Short (A nagy dobás) ragadja meg. Egy kis befektetési cég vezetői mindenki másnál előbb veszik észre a vészjeleket és a piac ellen fogadnak, de szembesülnek a felügyelő szervek tétlenségével, a hitelminősítők cinizmusával és a befektetési házak gátlástalanságával, amelyek az egyre elértéktelenedő, toxikus befektetéseiket eladták jó időben, ugyanakkor a tőzsdén ezek esésére játszottak.

A bankházak kettős játéka

Ebben élen járt a Goldman Sachs, amelyet az amerikai értékpapír-felügyelet (SEC) csalással vádolt meg. A világ vezető befektetési háza azzal is büszkélkedhetett, hogy volt év, amikor pár napot kivéve minden kereskedési napot profittal zárt a devizapiaci üzletága. A befektetési ház 2007-ben a kockázatos ingatlanhitelekhez kötődő bonyolult származékos termékeket adott el ügyfeleiknek anélkül, hogy tájékoztatta volna őket arról, hogy a bank ezen termékek árfolyamának zuhanására játszik. Az ügy az egyik bróker levelezéséből derült ki, akit három évre ítélték el, de a bankvezérek közül senki nem került rács mögé.

A Goldman Sachs már 2010-ben egyezségre jutott az amerikai pénzügyi felügyelettel, amelynek 550 millió dollár bírságot fizetett, és elismerte, hogy „hibákat” követett el a tranzakció során. Az ügyvezető Lloyd Blankfein szenátusi meghallgatásán azt bizonygatta, hogy volt semmilyen összehangolt stratégia a jelzáloghitel-piaci termékekkel kapcsolatban és cáfolta, hogy szándékosan állított volna össze olyan portfóliót, amelyről tudta, hogy veszíteni fog értékéből. A bírság nagysága eltörpül a bankház 2009-es nettó eredményéhez képest, amikor 13,4 milliárd dollárra profitot termelt.

A válság következményei

A Lehman-csőd után a bankok leálltak az egymásnak nyújtott kölcsönökkel, az amerikai és az euróövezeti pénzügyi rendszer szinte megbénult, a tőzsdeindexek 1929 óta nem tapasztalt zuhanásba kezdtek.

A menthetőt menteni akaró nagy központi bankok újabb és újabb likviditásnövelő aukciókat hirdettek, a kormányok mentőcsomagokat folyósítottak a bankoknak. A pénzügyi, válságkezelési programok részben nemzetközileg összehangolt, részben nemzeti hatáskörben meghozott intézkedésekből álltak, a bankkonszolidáció hozzávetőlegesen az éves GDP 40 százalékát vitte el azokban az országokban, ahol a bankválság hatásai a legerősebbek voltak.

A pénzpiacok összeomlása gazdasági válságot okozott, s hamarosan kiterjedt csaknem az egész világra. A gazdaság növekedése megállt, de az 1929-33-as nagy válságtól eltérően a nemzetközi kereskedelem nem omlott össze. Az Európai Unió tagországaiban 5 millióval, az OECD tagállamaiban csaknem 20 millióval nőtt a munkanélküliek száma, a válság tetőpontján az európai fiatalok csaknem felének nem volt állandó állása.

(Fotó: EPA/MTI)

Szigorúbb szabályozási környezet

A válság egyik legfontosabb tanúsága, hogy egy olyan veszélyes üzem esetében mint a pénzügyi rendszer, nem szabad a szektor önszabályozásában bízni, mert olyan helyzetek alakulhatnak ki, hogy az adófizetők pénzéből kell megmenti a cégeket. A jövőben el kell kerülni, hogy olyan nagy pénzintézetek alakuljanak ki, amelyeknek az összeomlása rendszerszintű kockázatokat hordozhat magában.

A világ nyugati felén mindenhol szigorúbb jogszabályok léptek életbe, hogy elkerülhető legyen egy hasonló válság. Az egyik legfontosabb ilyen szabályozás az Egyesült Államokban a Dodd–Frank-törvény elfogadása volt, amely jelentősen szigorította a befektetési bankok saját számlás kereskedését. Ebben az időben vezették be a banki megfelelőségi teszteket, amelyek bizonyos tőkeszintek elérését írták elő a pénzintézetek számára, amelyet a jegybankok, illetve a felügyelő szervek rendszeresen ellenőriznek.

A származtatott ügyletek szabályozása is jelentősen szigorodott. Ma már csak akkor köthet egy befektető biztosítást (CDS) a görög államcsőd ellen, ha rendelkezik görög államkötvényekkel. A válság előtt a spekulációra akkor is volt lehetőség, ha valakinek nem volt meg az alapkitettsége a görög kötvényekhez.

Misik Sándor, a Corvinus egyetemi oktatója a hirado.hu-nak elmondta, hogy a szabályozás területén átestünk a ló másik oldalára. A napi jelentési kötelezettség jelentős adminisztratív terheket ró a bankokra, ami a hatékonyság rovására megy.

Megkerülhetetlenek maradtak a hitelminősítők

Piaci elemzők szerint a hitelminősítők megítélése rendkívül sokat romlott a válság után, és az elszenvedett presztízsveszteséget azóta sem heverték ki teljes mértékben. Sokkal óvatosabbá váltak és néha túlzottan is szigorúak, amikor felminősítésről van szó, ugyanakkor hamarabb döntenek egy leminősítésről – mondta a Corvinus oktatója.

A volt tőzsdei elemző kifejtette: a piaci szereplők továbbra is a hitelminősítők véleménye alapján döntenek egy-egy befektetés esetén, szerepük nem csökkent annak ellenére, hogy a válság után hitelességük csorbát szenvedett.

„Ugyanakkor ne a hitelminősítőktől várjuk, hogy előre jelezzenek egy következő válságot, mert erre sem eszközük, sem kapacitásuk nincs, továbbra is egyfajta előszűrőnek tekinthetők” – fogalmazott.

Honnan jöhet a következő válság?

A világ óvatosabbá vált, és a 2008-as válsághoz hasonló összeomlás, amely a bankrendszeren belül dominóhatásként söpört végig, belátható időn belül nem várható, viszont kisebb válságok bármikor felüthetik a fejüket – mondták a hirado.hu-nak elemzők. Egyrészt a szabályozói környezet jelentősen szigorodott, a spekulatív célú pénzügyi eszközök visszaszorultak, és sokkal átláthatóbbá váltak a pénzintézetek működése.

Viszont felhívták arra is a figyelmet a szakértők, hogy a jelenlegi kegyelmi állapot, a nulla közeli hitelkamattal, az emelkedő gazdasági teljesítménnyel és mérsékelt inflációval valószínűleg nem sokáig marad fenn.

Misik Sándor szerint a gyorsuló bérnövekedés a kamatszintek emelkedéséhez vezet, amely ingatlanpiacot és a gazdasági többi ágát is visszafoghatja, és gazdasági lassuláshoz vezethet a fejlett országokban.

A Lehman Brothers csődje után a jegybankok elárasztották pénzzel a piacokat, amely a részvények  túlértékeltségéhez vezetett, ezért elemzők szerint egyre kockázatosabb a részvénypiac, és itt számítanak visszaesésére.

De amíg a 2008-as válság a pénzügyi rendszer hiányosságai miatt robbant ki, és az átgyűrűzött a reálgazdaságra, most nem számítanak hasonló forgatókönyvre az elemzők. Viszont akár egy áramszünet egy fontos kereskedelmi-pénzügyi központban, vagy egy katonai konfliktus okozhat lokális válságot – figyelmeztetett Misik Sándor.

hirado.hu
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
  • Stratégiai rasszizmus
    Ismét kiderült, hogy a spekulánsi szervezetek számára a terrormigránsok fontosabbak, mint az európai gyermekek.
  • Orbán: Antall József nem adta fel sosem a célját
    Antall József öröksége, hogy a kedvezőtlen erőviszonyok ellenére sem adta fel sosem a célját, hogy visszavezesse Magyarországot a kommunizmus előtti önmagához - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban.
  • Szirt a habok közt
    Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt volt országgyűlési képviselője, a KDNP tiszteletbeli elnöke Antall József kormányában népjóléti miniszterként szolgált. Személyes visszaemlékezésével tisztelgünk a szocialista diktatúra időszaka utáni első szabadon választott kormány 25 éve elhunyt miniszterelnöke előtt.
  • Az egyház nagyon is a modern világ része
    Prőhle Gergely immáron harmadik ciklusát kezdi meg a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelőjeként, vele beszélgettünk kereszténységről, hitről, az evangélikus egyház jelenéről, az adventről és arról, hogyan tudnak a hívők segíteni a migrációs válságban. Egyáltalán: kell-e segíteni?
MTI Hírfelhasználó