Utcai tüntetésekre szólított Gyurcsány
Összefogást sürgettek, illetve utcai tüntetésekre szólítottak fel a baloldali ellenzéki politikusok az MSZP-Párbeszéd és a DK vasárnapi fővárosi tüntetésén, hogy így váltsák le az Orbán-rendszert.
2018. szeptember 16. 22:18

Összefogást sürgettek és tüntetésre szólítottak fel a baloldali ellenzéki politikusok

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke arról beszélt: a Sargentini-jelentésről szóló európai parlamenti szavazás megmutatta, hogy "Orbán Viktor nem Európa erős embere, hanem megbélyegzett populista", akit, miközben a kereszténydemokrácia építését hirdeti, a kereszténydemokrata pártok képviselői szavaznak le. Véleménye szerint politikájával a magyar miniszterelnök "a múltat választotta, nem a jövőt, a Keletet választotta, nem a Nyugatot", a strasbourgi döntés pedig az Európa-pártiak győzelme az Európa-ellenesekkel szemben.

Tóth Bertalan azt hangsúlyozta: nem a Sargentini-jelentést elítélő parlamenti határozatra van szükség, hanem olyan előterjesztésekre, amelyekkel rendezni lehet az abban kifogásolt problémákat.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke folyamatos utcai tüntetésekre szólított fel, hogy így döntsék meg a kormány hatalmát. A népnek mostantól nem csak joga, hanem kötelessége is, hogy a sorsát a kezébe vegye és megfutamítsa ezt a rendszert - fogalmazott. A politikus a szerbiai, egyiptomi és szlovákiai példákra hivatkozva azt mondta, hogy ott is a folyamatos demonstrációk váltották le a kormányokat.

A parlamenti demokrácia színfalai mögött ma diktatúra van és diktatúrákat nem a parlamentben szoktak megdönteni - jelentette ki. Nem lehet addig megnyugodni, amíg az utca tömege lemondásra nem kényszeríti Orbán Viktort, amíg új szabályok, új médiaszabályozás új kampányfinanszírozás mellett nem lesz új választás - szögezte le.

Gyurcsány Ferenc végül újabb tüntetést hirdetett kedd estére a Parlament mellé.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke kijelentette, jobban szeretik a hazájukat annál, minthogy féljenek attól, hogy a miniszterelnök lehazaárulózza őket. Hangsúlyozta, büszke azokra az EP-képviselőkre, akik igennel szavaztak a Sargenti-jelentés elfogadásakor. Haza csak ott van, ahol jog van, aki lebontja a jogállamot, az ne hivatkozzon a haza érdekére, hanem szégyellje magát - fogalmazott a zuglói polgármester.

Első lépésként meg kell akadályozni, hogy Orbán Viktor Magyarország szétverése után szétverje az Európai Uniót is - mondta a politikus. Ezután meg kell erősíteni az EU szociális pillérét, ezért minél több progresszív, Európa-párti képviselőt kell Brüsszelbe küldeni - tette hozzá. Azok a politikusok, akik szétverik az európai uniós álmot, azok "egyszerű ügynökök" - közölte.

A következő EP-választáson nem lehet engedni, hogy "Orbán Viktor többségbe kerüljön", hogy az EP-ben a miniszterelnök pártkatonái legyenek többségben - mondta. Aztán az önkormányzati választásokon meg kell szervezni a szabadság kis köreit - tette hozzá.

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője szerint az Orbán-rendszer kiépülésének egyik első, szimbolikus lépése volt, amikor "kisajátították a kokárdát", ezért kérte, legyen az a vége "hogy visszavesszük nemzeti jelképeinket".

Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselője azt kérte, ne azt méricskéljék, hogy ki jobb- vagy baloldali, hanem össze kell fogni a gyermekeik és unokáik érdekében.

Iványi Gábor metodista lelkész arról beszélt, hogy a Sargentini-jelentés elfogadásakor nem Magyarországgal szemben, hanem az ország jelenlegi kormányával szemben foglaltak állást az EP-képviselők.

A tüntetésen a tömeg megtöltötte a Bem tér jelentős részét, látni lehetett magyar és európai uniós zászlókat, valamint a három szervező párté mellett a Momentum jelképeit is.

A demonstráció után a résztvevők egy része a Kossuth térre ment, időszakos útlezárás és rendőri felvezetés mellett. A térre nem engedte be a rendőrség a tüntetőket felvezető járművet, a szervezőknek le kellett szerelniük róla a hangosítást. Ezután a rendezvény a Parlament előtt folytatódott, mintegy három-négyszáz ember részvételével. Az épület előtt rendőrsorfal áll, az oldalánál több rendőr várakozik.

MTI
  • Az erdő üzem, tanterem – és örökkévalóság
    Ugron Ákos Gábor: Az erdő fenntartása, kezelése, művelése nem érthető meg rövid távú gondolkodással, ahhoz száz években, vagy éppen az örökké fennmaradó végtelenben kell gondolkodni, mert az erdőre mint örökké változó, de örökre fennmaradó életközösségként kell tekintenünk.
  • A kettős mércés EP-szélsőség
    Győri Enikő nem emlékszik parlamenti vitára és felháborodásra azzal kapcsolatban, amikor a szocialista-liberális Gyurcsány-kormány idején, 2006 októberében, a rendőrség szétverte a 1956-os forradalomra emlékező békés tüntetőket. „A rendőrterror erői ma a legeurópaibb pártnak hazudják magukat, és az EP meg őket támogatja" - emelte ki a Fidesz képviselője
  • Református óvodát adtak át Sárospatakon
    Református óvodát adtak át Sárospatakon szerdán, a létesítmény a kormány anyagi támogatásával a Magyarországi Református Egyház Országos Óvoda Programja keretében épült fel.
MTI Hírfelhasználó