Bazi nagy ellenzéki lagzi
2018. szeptember 16. 23:59

Úgy néz ki, hogy a magyar demokratikus ellenzék újra versenyben van, méghozzá nem akárkivel, az uralkodó pártot célozták meg. Ha ez így marad, a Fideszben már ülhet is össze a habonyi válságstáb, ugyanis nincs az a migránsozás, amivel kezelni lehetne az egyre hangosabb és erősebb ellenzéket.

Ma tartotta tüntetését a Magyar Szocialista Párt a Párbeszéd és a DK. Aki látta a felvételeket, láthatta, hogy igen tisztességes létszámban jelentek meg azok a mindenre elszánt demokraták, akik kihívói az Orbán-rendszernek.

Az ellenzék pedig igen jó ütemben csapott le ezzel a demonstrációval. A Sargentini-jelentés ugyanis nem más, mint igazolás. Igazolása annak, hogy a baloldali ellenzék által megfogalmazott kormányellenes vádak igazak.

A magyar baloldal nincs egyedül – üzeni Európa.

Bár magukat ellenzékinek tartó pártok, mint a Jobbik, illetve az LMP kifejezetten kérte a szimpatizánsait, hogy ne vegyenek részt a baloldali pártok megmozdulásán, helyszíni tudósítónk szerint rengeteg jobbikos és LMP szimpatizáns is úgy érezte, hallatnia kell a hangját az Orbán-rendszerrel szemben.

Magukkal ragadó beszédeket tartottak az ellenzéki pártvezetők. Az utóbbi időszak legfelemelőbb tüntetése volt a mai, amiből az ellenzéknek építkeznie kell.

Mert Európa visszaigazolt! Most kell keménynek lenni, most kell kiállni a demokratikus értékek és a jogállam mellett, most kell megmutatnunk, hazánk, Magyarország igenis demokratikus EURÓPAI ország. Ma a parlamenti ellenzék bebizonyította (DK, MSZP, P), hogy érdemesek arra, hogy még egyszer utoljára beléjük helyezzük a bizalmat Orbánnal szemben.

Hatalmas siker, újra lendületben az ellenzék!

balramagyar.hu
Címkék:
  • Infantilizmus a parlamentben
    A gyönyörű épületet nem bohócoknak tervezte Steindl Imre, az építők, a művészek nem azért formálták csodálatosra, hogy hígvelejűek tombolhassanak benne „szabadon”, brekeghessenek, röföghessenek, nyeríthessenek.
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
MTI Hírfelhasználó