Az egyházi tized Írországban
Megtizedelte a pápai látogatás közönségét a liberális ír közvélemény, a média és az uralkodó politika egyházellenes kampánya.
2018. szeptember 19. 00:48

Ferenc pápa írországi miséjére mintegy félmillió embert vártak, de jó, ha 150 ezren voltak jelen. A pápai látogatást nagy viták előzték meg, a sajtóban aránytalanul tág teret kaptak a katolikus egyház képviselői által az elmúlt évtizedekben elkövetett visszaélések. A kritikusok szerint az egyház kudarcot vallott abban, hogy tisztázza ezeket és a felelősségre vonás sem történt meg. Az ír főpapság nem találta meg a választ ezekre a támadásokra. Az egyház marginális szerepet játszik, a 2016-os népszámlálás adatai pedig azt mutatják, hogy az ír katolikusok száma 2011-hez képest közel 4%-kal csökkent, és 1961 óta először abszolút számokban mérve is kevesebben vannak.

Ferenc pápa augusztus végén látogatott el Írországba, a Családok Világtalálkozója kapcsán. Az előző pápai látogatás II. János Pálé volt 1979 szeptemberében, amely akkor mély nyomot hagyott az ír lakosságban. A dublini Phoenix Parkban tartott egyházfői misén annak idején 1,25 millióan imádkoztak. Ferenc pápa mostani útja mindössze másfél naposra sikeredett, és Dublinon kívül csak a legismertebb zarándokhelyre, a nyugati részeken lévő Knock-ba látogatott el, egy rövid időre. A fővárosban két nagyrendezvényen volt jelen.

Ferenc pápa egy teljesen más Írországba érkezett, mint János Pál 1979-ben. Az állam és a katolikus egyház akkori összefonódása mára megszűnt, az egyházi befolyást az állam radikálisan visszaszorítja, bár az oktatásban még jelen van a papság. A szülőket azonban folyamatos egyházellenes kampány nyomása alatt tartja a fősodrású politika, a média és a véleményvezérek. Tény, hogy a 70-es években még szegénységgel, tömeges kivándorlással és az észak-ír konfliktussal küzdő országot mára egy individualista, a múlt konfliktusain túllépő, merkantilista szellemű bevándorlóország váltotta fel. Az ír társadalom gondolkodásmódja jelentős mértékben liberális irányba tolódott el, mint ahogyan azt az egyneműek házasságáról és a terhesség-megszakítás liberalizálásáról szóló népszavazások eredménye is mutatta.

Ezzel egyidőben a katolikus egyház egyre nagyobb nyomás alá került, különösen a 90-es évektől, amikor lassan fény derült az egyházi személyek által elkövetett visszaélésekre. Ha ezek száma csekély is, nagy port kavarnak, az ír sajtó az ügyeket folyamatosan napirenden tartja, az áldozatok hatalmas médiafelületet kapnak történeteik elmondására. Az egyházellenességet táplálja az LMBTQ-mozgalom erősödése vagy a nők társadalmi szerepének átértékelése. Mindez a katolikus egyház defenzívába szorulását eredményezte olyannyira, hogy a terhesség-megszakításról szóló kampányban nem is hallatta szavát, attól tartva, hogy az inkább kontraproduktív lenne.

Ferenc pápa érkezése előtt az egyház elleni támadások egyértelműen fokozódtak a sajtóban. Nagy teret kapott a pennsylvaniai papság visszaéléseiről készült jelentés, a chilei püspökök lemondása vagy az ausztráliai egyház tagjai ellen indított vizsgálat. Az ezekre válaszul született pápai levelet az ír civil szervezetek heves kritikával illették. A hangulatkeltésbe bekapcsolódott a kormány is, az ír miniszterelnök-helyettes saját példájával illusztrálta, hogy számos katolikus hívő kapcsolata az egyházzal kárt szenvedett az elkövetett visszaélések és az esetek eltussolására irányuló kísérletek miatt. Leo Varadkar miniszterelnök, aki maga is az azonos neműek lobbijának tagja, hasonlóan nyilatkozott: szerinte sok hívő katolikus kizárva érzi magát az egyházból, mint például az elváltak vagy az eltérő szexuális identitásúak. Növelte az egyházra nehezedő nyomást, mondván: sokkal többet kell tennie az elkövetett visszaélések tisztázásáért.

Persze az ír katolikus egyház már történelmileg is nehéz helyzetből indult. Az ír függetlenség kivívását követően (1922) jelentős alkotmányos és társadalmi hatalomra tett szert. Befolyása miatt a két nagy politikai párt arra kényszerült, hogy nagymértékben építsen rá. Ez az összefonódás rendkívüli következményekkel járt az emberek számára, hiszen az egyház gyakorlatilag szabad kezet kapott a helyi közösségek ellenőrzésére. Tevékenysége során támaszkodhatott az íreknek az egyház képviselővel szembeni bizalmára, az emberek mély hitére, figyelembe kellett vegye a nép szegénységét és nem utolsó sorban az alacsony képzettséget és a társadalom zártságát. A helyi pap, szerzetes, apáca gyakran az egyedüli viszonyítási pont volt, elvárásaiknak mindenki igyekezett megfelelni. A szigorú erkölcsi normarendszer követését ráadásul nemcsak az egyház várta el, de a hívők is egymástól.

A pápát fogadó Varadkar miniszterelnök sem kerülte meg a történelmi problémát: szerinte az egyház mind a mai napig fontos feladatokat lát el az oktatás téren, valamint a szociálisan rászorulók megsegítésében. A kormányfő felidézte, hogy Írországban egészen a 1950-es évekig nem létezett oktatási vagy egészségügyi minisztérium – egyszerűen nem volt szükség rájuk, az egyház elvégezte a tanítás és a gyógyítás feladatát. Persze sietett felidézni az egyház történetének „sötét oldalát”, ami szerinte sokak számára fájdalmat és szenvedést okozott, szégyent hozva az ír államra, társadalomra és a katolikus egyházra egyaránt. Varadkar keményen beszélt: azokkal szemben, akik gyermekeket bántalmaznak vagy elnézik a bántalmazást, zéró toleranciát kell alkalmazni. Kérte a pápát, hogy hivatala és befolyása révén segítsen e célok elérésében. Kitért arra is, hogy Írország a 21. századra egy teljesen más ország lett, mint amilyen a múltban volt. Sok a bevándorló, a nem-katolikus hívő, és a családnak nem csak a hagyományos formája létezik. Kérte „az iskolákban a sokszínűség megvalósítását és az állami finanszírozású kórházak civil és tudományos ethosszal való átszövését” – akármit is jelentsen ez.

Így aztán Írország ambivalens fogadtatásban részesítette a pápát. Nyilvános megjelenései a Családok Világtalálkozója eseményein tömegeket vonzottak, mondanivalóját figyelemmel kísérték, legyen az a családi éltre vonatkozó tanítás vagy az írországi katolikus egyház által elkövetett visszaélésekre adott állásfoglalás. Ferenc pápa végül a központi szentmisén bocsánatot kért az egyházi hatalommal való visszaélésért, a szexuális bűncselekményekért és az egyházi vezetők hallgatásáért, és találkozott a visszaélések áldozataival is. Felkeresett egy bizonyos Marie Collins-t is, aki gyermekként a 60-as években szexuális bűncselekmények elszenvedője volt. Collins azért harcol, hogy a Vatikánban hozzanak létre egy bíróságot azon püspökök felelősségre vonására, akik eltussolták a visszaéléseket. A pápa a találkozó során visszautasította ezt a kérést, arra hivatkozva, hogy a létező struktúrák biztosítják a felelősségre vonást.

Ferenc végül eljutott oda is, ahova indult, a Családok Világtalálkozójára. Igyekezett, hogy személyesen beszéljen velük, gyerekekkel és fiatal párokkal, hogy kiemelje a család szerepét a társadalom életében és a gyermekek fejlődésében. A dublini Szent Mária-székesegyházban mondott beszédében a házasság szépségére, nehézségeire és kockázataira tért ki. A Croke Park stadionban 80 ezer ember előtt a szociális média veszélyeiről beszélt, melyek tönkretehetik az emberek közötti valódi kapcsolatokat. Ferenc pápa szerint a technológia ugyan összehoz, de óvatosan kell használni, mivel bezárhatja az embert egy virtuális valóságba és elszigetelheti társaitól. A knocki szentélynél, Írország legismertebb zarándokhelyén ezúttal 40 ezer ember – szemben a 40 évvel ezelőtti negyedmillióval – várta a pápát, a Phoenix Parkban celebrált nagymisén pedig mintegy 150 ezren vett részt. Ennek a számnak azért van jelentősége, mert oda állítólag félmillió embert vártak. De sok tízezer ember hallgathatott az egyházellenes lobbik és a liberális szószólók felhívására, akik arra buzdították az embereket, hogy regisztráljanak a misére, aztán meg dobják el a jegyüket és maradjanak otthon. A szervezők sem különösebben segítették elő a részvételt, minimum 8 kilométert kellett gyalogolniuk a híveknek a kijelölt parkolókból oda és vissza.

Ferenc pápa számára láthatóan fontos volt, hogy kifejthesse álláspontját az egyház által Írországban elkövetett visszaélésekről. A témát legrészletesebben a Phoenix Parkban tartott misén vetette fel. Többszörösen kért bocsánatot a hatalommal való visszaélésért és a szexuális bűncselekményekért, amit az egyház felelősségteljes pozícióban lévő képviselői követtek el. Számos fiatal férfi és nő fizikai kizsákmányolása hosszú időn keresztül több egyházi intézményben megtörtént, s még ha a számuk a világban elkövetett ilyen bűncselekményekhez képest elenyésző, akkor sem relativizálható. Az egyház ezekben az időkben nem mutatott semmiféle könyörületet az áldozatok iránt, és nem próbált fényt deríteni az igazságra – mondta Ferenc. Végül a pápa bocsánatot kért azon időkért is, amikor az egyedülálló anyáknak azt mondták, hogy halálos bűnt követnek el, ha keresni próbálják a tőlük elvett gyermeküket.

A szentmisével egyidőben egy kb. 5 ezer fős tüntetés zajlott Dublinban. A résztvevők ily módon kívánták kifejezni szolidaritásukat az egyházi személyek által elkövetett cselekmények áldozataival. Tuam városában pedig gyertyás virrasztást szerveztek az egykori anya- és gyermekotthon helyszínén, ahol 2014-ben közel 800 magzat, csecsemő és kisgyerek tömegsírba temetett földi maradványait hozták felszínre. Katherine Zappone gyermek- és ifjúsági miniszter, nem mellesleg a meleglobbi oszlopos tagja, ez utóbbi ügy kapcsán egy levelet adott át a pápának, melyben kéri, hogy az egyház – felelősségére való tekintettel – járuljon hozzá a helyszín teljes feltárásának és egy méltó emlékhely létesítésének költségeihez. A Szentatya tehát kapott hideget, meleget Írországban. Intézkedéseit most Rómában kell megfontolnia.

Nekünk, magyaroknak pedig egy tanulsága már van a találkozónak: a statisztikák szerint a Családok Világtalálkozójára összesen 27 magyarországi személy regisztrált, ami összehasonlításban sajnos nagyon alacsony szám. Érdemes megvizsgálni annak lehetőségét, hogy miképpen lehetne a magyar családokat anyagilag támogatni egy ilyen világeseményre való kiutazásban.

Pálffy István

gondola
  • Infantilizmus a parlamentben
    A gyönyörű épületet nem bohócoknak tervezte Steindl Imre, az építők, a művészek nem azért formálták csodálatosra, hogy hígvelejűek tombolhassanak benne „szabadon”, brekeghessenek, röföghessenek, nyeríthessenek.
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
MTI Hírfelhasználó