Az Európai Néppárt nem zárja ki a Fideszt
Daul: A sajtó nem kényszeríthet Orbán Viktor kidobására
Az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, előző héten kezdeményezett jogállamisági eljárás lezárultáig semmiképp sem zárja ki soraiból a Fideszt az Európai Néppárt (EPP) - jelentette ki Joseph Daul pártelnök szerda este az informális salzburgi EU-csúcs margóján.
2018. szeptember 19. 23:59

"A sajtó nem kényszeríthet Orbán Viktor kidobására. Pártunkban demokrácia és jogállamiság uralkodik, megvannak a szabályaink" - nyilatkozott a néppárti tagállami vezetők egyeztetése előtt a francia politikus, aki a magyar miniszterelnökről azt mondta, hogy "nem könnyű eset, ezt mind tudjuk".

Sajtóértekezletén közölte, hogy az EPP meg fogja várni a hetes cikk szerinti eljárás eredményét, valamint azt, hogy az Európai Bizottság értékelje a jogállamiság magyarországi helyzetét. Leszögezte: következményeinek kell lennie annak, ha valaki nem felel meg a jogállamisági elveknek.

Hozzátette, más tagországokat is ugyanezzel a mércével kellene mérni, például a szociáldemokrata kormányzású Máltát, Romániát és Szlovákiát, amelyekben ugyancsak aggodalmakra ad okot a helyzet.

Az EPP több tagpártja a Fidesz kizárását szerette volna elérni, Daul szavai azonban világossá tették, hogy a vezetés ezt egyelőre nem akarja. Szakemberek szerint ezen nyilatkozat után szinte bizonyos, hogy a magyar kormánypárt legalábbis a jövő évi európai parlamenti választásig tagja marad a néppártnak, a jogállamisági eljárás ugyanis addig semmiképp nem fog lezárulni.

Ragaszkodunk a határvédelem jogához

Magyarország ragaszkodik azon jogához, hogy az ő feladata megvédeni határait – jelentette ki újságíróknak Orbán Viktor szerdán Salzburgban, az európai uniós állam-, illetve kormányfők informális találkozója előtt, a néppárti miniszterelnökök tanácskozására érkezve.

Arra a kérdésre, hogy miért kifogásolja a Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség megerősítéséről szóló javaslatokat, miközben mindig is az EU külső határainak védelmét szorgalmazta, a magyar kormányfő azt válaszolta: „Örülünk, hogy most már arra a kérdésre koncentrálunk, hogy miként védjük meg a határokat, ez jó”.

Hozzátette azonban: nincs szükség arra, hogy határvédelmi jogköröket vonjanak el Magyarországtól, „mert képesek vagyunk megvédeni a határainkat. Ragaszkodunk ahhoz a jogunkhoz, hogy ez a mi feladatunk”.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az illegális migrációt sikerült megállítani a szerb-magyar határon. „Elvégezzük a munkát” – tette hozzá.

A Frontex megerősítéséről szóló javaslattal kapcsolatban felvetette: megvédett-e az ügynökség bárhol is határokat valaha? „Mi, magyarok igen” – emelte ki.

A kétnapos informális EU-csúcstalálkozó másik fő témájáról, a brit európai uniós tagság megszűnésének feltételrendszeréről szólva azt mondta, a „fair Brexit” a legfontosabb, „méltányos megállapodást szeretnénk” az Egyesült Királyság és az Európai Unió között.

Arra a kérdésre, hogy nagyobb kompromisszumra lenne szükség, a miniszterelnök kijelentette, az Európai Néppártban (EPP) abban állapodtak meg, hogy nem zavarják az EU Brexit-ügyi főtárgyalója, Michel Barnier munkáját.

Orbán Viktort arról is kérdezték, hogy pártja, a Fidesz tagja marad-e az EPP-nek. A kormányfő erre azt válaszolta, „mi vagyunk az EPP legsikeresebb pártja”.

Pellegrini: a Frontex ne helyettesítsen, hanem kiegészítsen

A Frontexnek kiegészítő megoldásként kellene működnie, nem pedig olyanként, amely helyettesíti a független határőrségeket és a tagállamok ilyen egységeit – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák kormányfő a visegrádi négyek miniszterelnökeinek – az informális EU-csúcsot közvetlenül megelőző – találkozója után újságíróknak nyilatkozva Salzburgban szerdán.

Peter Pellegrini – a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint – a V4-es találkozó után azt mondta: ott nem hangzott el semmiféle „abszolút nem” a Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség megerősítését célzó tervre, csak az, hogy világosan meg kell határozni annak feladatait és hatásköreit.

„A Frontex esetében azt tartjuk fontosnak, hogy az ne helyettesítse a határőrségek vagy a tagállamok (más hasonló) egységeinek szuverenitását” – mondta a szlovák kormányfő, aki szerint az európai politikusoknak minden olyan megoldást támogatniuk kellene, amelyikről világos, hogy képes hozzájárulni az unió határainak megvédéséhez.

Működőképes lehetne az egyes tagállamok partvédelmi egységeinek és a Frontexnek egy olyan jó kombinációja, amelyben az utóbbi aktívabb lenne harmadik országokban, azaz segítene egyes észak-afrikai országok határainak és parti vizeinek a védelmében – vélekedett Peter Pellegrini.

A V4-es találkozó megállapításairól szólva rámutatott: továbbra is változatlan a V4-ek miniszterelnökeinek az a közös álláspontja, hogy migránsok befogadására csakis az egyes tagországok önkéntes döntése alapján kerülhet sor.

MTI
  • Antall József és Sargentini
    Amikor nagy a zűrzavar, a cosmos helyett chaos van, amikor a szervezetlen rotyogás uralkodik, nem árt, ha fogódzót keresünk.
  • Szögi Lajos-emléknap
    Nem szép a történet, és nem lehet neki semmilyen fölemelő jelleget adni, nem mutatható fel körülötte jövőbemutató érték.
MTI Hírfelhasználó