És a magyar keresztényeket ki védi meg?
„Tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel” – így kell harcolni a „klerikális reakció” ellen. Ezt maga Kádár János fogalmazta meg egy pártgyűlésen.
2018. szeptember 22. 13:42

Rangos civil szervezet díját kapta egy televíziós stáb, mert – egy politikus segítségével– a négy újságíró derekasan dolgozott a Közel-Keleten üldözött kopt keresztényekért. Krisztus követőinek drámáit, tragédiáit sorozatban mutatták be a magyar nézőknek.

Megérdemelték az elismerést.

Fölvetődik azonban egy fájdalmas kérdés: és a magyar keresztényeket ki védi meg? Tudjuk, hogy világszerte a legüldözöttebb vallás a kereszténység. Géppisztolysorozatokkal, robbantásokkal irtják a keresztényeket, főleg a háborús övezetekben.

De másutt is.

Hazánkban fizikai veszély nem fenyeget közvetlenül olyan embert, aki vallja – mert vallása -, hogy a Megváltót követi, a názáreti Jézusba veti hitét, az Égi Báránnyal vállal közösséget. Szent Lászlót, III. Bélát, Szent Erzsébetet, Nagy Lajost, Mátyás királyt, Balassit, Pázmányt, Rákóczit, Kölcseyt, Mindszentyt látja tisztelendő példának.

A magyar kereszténység íve ragyog fel előtte.

A magyar keresztényeket fizikai veszély nem fenyegeti – momentán. Rájuk nem Kalasnyikovval, hanem a gúny nyilaival lövöldöznek. Nevetségessé teszik őket, gátolják előre jutásukat, partvonalon túlra, sőt a nézőtérre, vagy még onnan is távolabb: a jelképes stadionon kívüle üldözik őket.

Ma szégyen kereszténynek lenni Magyarországon.

Ebben a vallásban ez két évezrede ismerős: Krisztus követőit vagy keresztre feszítették – egyiküket fejjel lefelé, másikukat kettős keresztre –, vagy lefejezték. A közösségek kazamatákba bújtak.

Hazánkban egy püspököt a Kelen-hegyről gurítottak le.

Azóta hívják – róla elnevezve – Gellért-hegynek a helyet, amelyben a sziklakápolnát a rákosista csürhe annak idején vastag betonfallal zárta le. Ugyanez a csőcselék kiirtotta az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendet, a Pálos közösséget.

A kádárista banda sem volt jobb.

„Tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel” – így kell harcolni a „klerikális reakció” ellen. Ezt maga Kádár János fogalmazta meg egy pártgyűlésen. Követői ma is buzgalmasan ügyködnek e feladat végrehajtásán.

Egyelőre golyószóró nélkül.

Vajon mikor lesznek óriásplakátok a magyarok fővárosának utcáin, amelyeken a „Keresztény művész” felirat fölött egy-egy barátságos, nyílt, derűs magyar arc rajzolódik ki, megbecsülést sugározva a társadalom tagjai felé?

Mindez természetesen a magyar adófizetők pénzén.

Erre a végtelenségig várhatunk, a keresztényeknek ilyen lehetőség nem adatik. Pedig az adók túlnyomó részét keresztények fizetik be az államkasszába. A „köz”-teherviselés súlya a keresztények vállára nehezedik.

Ez is a keresztények keresztje.

Balekok a keresztények? Talán épp ezt akarják belesulykolni a keresztény közösségek tagjaiba – számos fiatalt épp ez riaszt el Krisztus követésétől. „Lúzerok” – ahogy szélsőség címkéz.

A megbélyegzés megelőzi az erőszakot.

Ezért – is – kell visszaverni a keresztényellenes támadásokat, akkor is, ha az az éterből, akkor is, ha a kibertérből érkezik. Ezért kell televíziós sorozatot alkotni a magyar keresztények üldözéséről is.

Ehhez azonban sokkal nagyobb bátorság szükségeltetik, mint távoli kopt testvéreink Magyarországon belüli megvédéséhez.

civil szervezet díját kapta egy televíziós stáb, mert – egy politikus segítségével– a négy újságíró derekasan dolgozott a közel-keleten üldözött kopt keresztényekért. Krisztus követőinek drámáit, tragédiáit sorozatban mutatták be a magyar nézőknek.

Megérdemelték az elismerést.

Fölvetődik azonban egy fájdalmas kérdés: és a magyar keresztényeket ki védi meg? Tudjuk, hogy világszerte a legüldözöttebb vallás a kereszténység. Géppisztolysorozatokkal, robbantásokkal irtják a keresztényeket, főleg a háborús övezetekben.

De másutt is.

Hazánkban fizikai veszély nem fenyeget közvetlenül olyan embert, aki vallja – mert vallása -, hogy a Megváltót követi, a názáreti Jézusba veti hitét, az Égi Báránnyal vállal közösséget. Szent Lászlót, III. Bélát, Szent Erzsébetet, Nagy Lajost, Mátyás királyt, Balassit, Pázmányt, Rákóczit, Kölcseyt, Mindszentyt látja tisztelendő példának.

A magyar kereszténység íve ragyog fel előtte.

A magyar keresztényeket fizikai veszély nem fenyegeti – momentán. Rájuk nem Kalasnyikovval, hanem a gúny nyilaival lövöldöznek. Nevetségessé teszik őket, gátolják előre jutásukat, partvonalon túlra, sőt a nézőtérre, vagy még onnan is távolabb: a jelképes stadionon kívüle üldözik őket.

Ma szégyen kereszténynek lenni Magyarországon.

Ebben a vallásban ez két évezrede ismerős: Krisztus követőit vagy keresztre feszítették – egyiküket fejjel lefelé, másikukat kettős keresztre –, vagy lefejezték. A közösségek kazamatákba bújtak.

Hazánkban egy püspököt a Kelen-hegyről gurítottak le.

Azóta hívják – róla elnevezve – Gellért-hegynek a helyet, amelyben a sziklakápolnát a rákosista csürhe annak idején vastag betonfallal zárta le. Ugyanez a csőcselék kiirtotta az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendet, a Pálos közösséget.

A kádárista banda sem volt jobb.

„Tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel” – így kell harcolni a „klerikális reakció” ellen. Ezt maga Kádár János fogalmazta meg egy pártgyűlésen. Követői ma is buzgalmasan ügyködnek e feladat végrehajtásán.

Egyelőre golyószóró nélkül.

Vajon mikor lesznek óriásplakátok a magyarok fővárosának utcáin, amelyeken a „Keresztény művész” felirat fölött egy-egy barátságos, nyílt, derűs magyar arc rajzolódik ki, megbecsülést sugározva a társadalom tagjai felé?

Mindez természetesen a magyar adófizetők pénzén.

Erre a végtelenségig várhatunk, a keresztényeknek ilyen lehetőség nem adatik. Pedig az adók túlnyomó részét keresztények fizetik be az államkasszába. A „köz”-teherviselés súlya a keresztények vállára nehezedik.

Ez is a keresztények keresztje.

Balekok a keresztények? Talán épp ezt akarják belesulykolni a keresztény közösségek tagjaiba – számos fiatalt épp ez riaszt el Krisztus követésétől. „Lúzerok” – ahogy szélsőség címkéz.

A megbélyegzés megelőzi az erőszakot.

Ezért – is – kell visszaverni a keresztényellenes támadásokat, akkor is, ha az az éterből, akkor is, ha a kibertérből érkezik. Ezért kell televíziós sorozatot alkotni a magyar keresztények üldözéséről is.

Ehhez azonban sokkal nagyobb bátorság szükségeltetik, mint távoli kopt testvéreink Magyarországon belüli megvédéséhez.

Kovács G. Tibor
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
MTI Hírfelhasználó