Volner: be kell kapcsolnom a vészcsengőt
Nem kizárt, hogy már háromezer tagja sincs a pártnak
Tiszta vizet öntött a Jobbik poharába Volner János, a párt alelnöke, aki a választókerületi elnököknek és szervezőknek küldött levelében lerántja a leplet a Jobbik vezetésének valódi arcáról.
2018. október 5. 10:18

A Jobbik alelnöke, akit az utóbbi időben egyre több támadás ért saját pártja részéről, a Jobbik csütörtöki elnökségi ülésén „a Jobbik alapszabályából adódó lehetőséggel élve kezdeményezte az elnökség feloszlatását és egy tisztújító kongresszus összehívását”, mivel – mint írja – a jelenlegi elnökségnek senki nem adott felhatalmazást a liberális-balközép pártokkal történő összeborulásra.

– Ha az elnökségünk erre nem lesz hajlandó, élni fogok az alapszabály nyújtotta lehetőségekkel és a Jobbik legnagyobb szavazatszámmal megválasztott alelnökeként viselt felelősségem tudatában magam kezdem megszervezni a tisztújító kongresszust. Nem is tehetek mást: sem a Jobbik lelkének elvételéhez, sem a szebb jövő feladásához nem járulhatok hozzá – hangsúlyozza a levélben Volner János, aki levelét rögtön azzal kezdi, „be kell kapcsolnom a vészcsengőt pártunk jelenlegi iránya és állapota miatt”.

– A Jobbik alelnöke azután hosszasan sorolja a Jobbikban most zajló folyamatokat, melyeknek „az égvilágon semmi közük nincs az általa is támogatott néppártosodáshoz, ahogyan a nemrég elfogadott kiáltványhoz sem”. Mint fogalmaz: a Jobbik elnöke és elnökhelyettese minden eddiginél erősebb szövetséget kíván kötni az önmagát alapító nyilatkozata szerint liberális, balközép pártként meghatározó, aktuálisan az önfelszámolás útján haladó LMP-vel. Ezzel a szövetséggel, immár nyíltan felvállalva, létrejönne a Jobbik balliberális oldallal történő összeborulása.

„És ez még csak a kezdet, az elnökségi üléseinken ennél sokkal vadabb ötletek is felmerültek már.. Számomra ez teljességgel elfogadhatatlan!”

Volner azt is felemlegeti, hogy nemrég még ők, nemzetiek és radikálisok voltak azok, akik megismertették az ország népével a szabadkőműves spekuláns, Soros György kártékony tevékenységét. „Ma pedig már ott tartunk, hogy a Soros-féle CEU rektorhelyettese Gyöngyösi Mártonnal közösen szervez brüsszeli konferenciát és nyit meg újabb kapukat ott, ahol nemzeti értékrendű pártként még kopogtatnunk sem lenne szabad. Igaz, hogy túltolja a Fidesz a sorosozást, de attól még Soros és a hozzá hasonló gazemberek a magyarság ellenségei maradnak” – fogalmaz az alelnök, aki arra is emlékeztet, nemrég még Gyurcsány és a pártja ellen küzdött a Jobbik, ma viszont már a DK jelöltjét segítik választási győzelemhez a fővárosban.

„Pedig az ördöggel akkor sem köthetünk szövetséget, ha előnyöket ígér!”

Volner kimondja azt is, amit a párt vezetése próbál kommunikációjában cáfolni, vagyis, hogy a Jobbik katasztrofális állapotban van.

„A tagságunk jelentős része kilépett, a nemrég még fehér abrosz mellett fogadott, „szeretve tisztelt” polgármestereink fele sok önkormányzati képviselőnkkel együtt itt hagyott minket (azóta persze ők is árulóknak lettek nyilvánítva), a Jobbik augusztusi családi napja pedig gyakorlatilag kongott az ürességtől.”

Szerinte Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton a vitatott tisztaságú tisztújítást követően nem tanúsítottak bölcsességet, hanem gyakorlatilag kiirtottak, elüldöztek a Jobbikból legnépszerűbb női politikussal, Dúró Dórával kezdve rengeteg értékes embert, akikről kiderült, hogy a tisztújításon nem őket támogatták. „A több száz fizetett alkalmazottunk közül már csak egy-két olyan ember akad (még!), akik a tisztújításon nem rájuk szavaztak”- írja az alelnök levelében.

Volner szerint a parlamenti frakció hitehagyott, „a Jobbikon belül gátlástalan eszközökkel folyik a kiszorítósdi, engem például többen is folyamatosan, a legaljasabb eszközökkel nyírnak, amiért nem vagyok hajlandó elfogadni a nemzeti politizálás feladását és ellenzem a baloldallal történő összeborulást. Bocsánat, de én nem kurvának álltam! A Nemzet ügyeiben nincs és nem is lehet alku!” – szögezi le a politikus.

Bocsánat, de én nem kurvának álltam!

Volner levele Jámbor Márk regionális igazgató közösségi oldalán jelent meg. A poszt ugyanakkor jelenleg nem olvasható. Lapunk kereste Volner Jánost, de egyelőre nem értük el.

FRISSÍTÉS

Volner János a Magyar Időknek megerősítve a levél valódiságát és annak tartalmát, elmondta, hogy az elnökség feloszlatását kezdeményező javaslatát az elnökség lesöpörte az asztalról. Sneider Tamás pártelnök annyit mondott, hogy a jövő heti elnökségi ülésen majd napirendre veszik az alelnök javaslatát.

– Erkölcsi kötelességem megvédeni a nemzeti értékeket, erre esküdtem fel. A Jobbik alapszabálya egyértelműen leírja, miként lehet kezdeményezni az elnökség feloszlatását, és új tisztújítás összehívását, vagyis teljesen jogszerűen jártam el – mondta az alelnök, aki szerint esetleges kizárása a Jobbik frakciójából, vagy a pártból jogsértő lenne.

Volner János mostani levele komoly érvágás lehet mind a tagság, mind a szimpatizánsok körében, hiszen még a Jobbik közeli Iránytű Intézet egyik korábbi felmérése is azt mutatta, Volner János még az egykori pártelnök, Vona Gábornál is népszerűbb a párt szimpatizánsainak körében.

Rohamosan fogy a Jobbik tábora

Feleannyi résztvevője sem volt a Jobbik múlt szombati kongresszusának, mint a májusi tisztújításnak – értesült a Magyar Idők. Bár Gyöngyösi Márton azt állította, hogy több mint ötszáz delegált képviseltette magát a legutóbbi rendezvényen, információink szerint 283-an regisztráltak előzetesen, és csak 234 küldött vett részt az úgynevezett ellenállási stratégiát elfogadó kongresszuson.

Újabb, egymásnak ellentmondó állítások láttak napvilágot a Jobbik tagságát illetően. Információink szerint ugyanis a párt múlt szombati kongresszusán jóval kevesebben voltak, mint azt a párt vezetése állította.

Ismert, Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője a legutóbbi rendezvény utáni sajtótájékoztatóján arról beszélt: a megjelentek száma cáfol minden olyan híresztelést, amely a Jobbik gyengüléséről szól. Mint fogalmazott: a párt erős, stabil és növekvő.

Sneiderék vezetése alatt százhúsz önkormányzati mandátum veszett el Fotó: MTI

– A kongresszuson a regisztráltak több mint 85 százaléka jelent meg, telt házas rendezvényt tartottunk, több mint 500 delegált képviseltette magát – állította a politikus.

Hangsúlyozta azt is: a tisztújító kongresszusok szoktak általában a legnagyobb létszámúak lenni, a legutóbbi pedig egy ahhoz mérhető létszámú kongresszus volt, magas részvétellel.

A Magyar Idők ugyanakkor – ha közvetve is – egy, a kongresszuson jelen lévő Jobbik-tagtól úgy értesült: kevesebb mint 240 küldött vett részt a múlt hét végi eseményen, amelyen egyébként a párt új, ellenállást hirdető stratégiáját is elfogadták.

Az egyik jelenlévő utólag úgy fogalmazott: feleannyian voltak, mint amikor a balhé volt, vagyis amikor Snei­der Tamás pár szavazattal nyert Toroczkai Lászlóval szemben.

A Jobbik alapszabálya szerint a helyi szervezetek minden megkezdett tíz tag után egy küldöttet regisztrálhatnak, egy háromfős szervezet pedig egyet. Úgy tudjuk, előzetesen hozzávetőlegesen 280-an regisztráltak, azaz jelezték részvételüket a rendezvényen, ami alapján a Jobbiknak vélhetően már háromezer tagja sincs.

Az ellentmondás feloldása végett megkerestük Szabó Gábor pártigazgatót is, aki azonban lapzártánkig nem reagált kérdéseinkre.

A tagok pontos létszámáról, valamint a pártot elhagyók arányáról Jakab Péter szóvivő a minap azt mondta: van, amikor többen lépnek ki, és van, amikor többen lépnek be.

Közölte azt is, hogy a pártigazgató hamarosan nyilvánosságra hozza, pontosan hány tagja is van a Jobbiknak. A párton belüli taglétszámháború azóta tart, hogy a Jobbikból kitett Toroczkai László június végén életre hívta a Mi Hazánk Mozgalmat.

Az elmúlt mintegy három hónapban számtalan alapszervezet oszlott fel országszerte, sőt kilenc polgármester is elhagyta a pártot és vált függetlenné.

A párt megyei közgyűlési, valamint önkormányzati képviselői közül már százhúszan adták vissza párttagságukat, ami azt is jelenti, hogy a Jobbik ennyi önkormányzati mandátumot vesztett el.

magyaridok.hu
  • Gulyás: indul a vakcina-előjegyzési kampány
    A koronavírus elleni vakcina előjegyzésére vonatkozó kampány elindulását jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján, amelyen arról is beszélt, hogy a miniszterelnök konzultációi után születik döntés a december 11. utáni intézkedésekről.
  • Tisztifőorvos: decemberre várható a második hullám tetőzése
    Szakemberek szerint decemberre várható a koronavírus-járvány második hullámának tetőzése - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
  • Baráti tűz Brüsszelből
    Hiába vadásszák le egyesével a Fidesz EP-képviselőit, az idő nem az örökjáradék-vadászoknak dolgozik.
MTI Hírfelhasználó