Szögi Lajos-emléknap
Nem szép a történet, és nem lehet neki semmilyen fölemelő jelleget adni, nem mutatható fel körülötte jövőbemutató érték. Csak rútság van benne, mint Káin, mint Heródes, mint Júdás borzalmas históriájában.
2018. október 13. 11:49

Furcsa emléknap október tizenötödike a magyar históriában. Ünnepelni nem tudjuk. Nem társítható hozzá hősiesség, mint más októberi napokhoz. A rohanó idő nem szépíti meg a 2006. évben Olaszliszkán történeteket. Semmilyen szépség nincs ebben a tragédiában.

Szögi Lajos, az áldozat nagyszerű ember volt.

Ám nem nevezhető hősnek: ideje sem volt arra, hogy hőssé váljon. Kirángatták a kocsijából és agyonverték. Két kislánya előtt. Az egyik hírfoszlány szerint még kérte gyilkosaitól, hogy a gyermekeit ne bántsák. És a két kislány nem kapott ütlegelést.

Az élmény sújtott le rájuk.

Az igazságszolgáltatás vizsgálta, volt-e rasszista indulat a lincselés mögött. Tüzelte-e hungarofóbia a gyilkosokat? Rejlett-e pszichéjükben magyarellenes gyűlölet? El akarták-e pusztítani a nagyszerű, gyermekeit is toleranciára nevelő tanárembert?

A tettek önmagukért beszéltek.

„Csak nehogy minden héten történjen egy Olaszliszka” – mondta egy előadásában pár évvel később egy híres professzor. Sajnos, a folyamat elé nem sikerült gátat magasítani. Számos hasonló feszültség keletkezett az eltelt 12 évben.

Badacsony, Encs…

Két közelmúltbeli példa: az egyiknek volt halálos áldozata, a másik esetben az áldozat otthagyta a fogát – ám ezúttal a valóságban, konkrét értelemben, hála a Gondviselésnek. Az élete nem veszett el, így az ütlegelőket le sem tartóztatták.

Az ügyészség nem látta indokoltnak.

A jogállam az ütlegelők jogait is védi. Az ütlegeltet nem tudja védeni, így az áldozat nem is mer Encsre utazni, noha munkája oda szólítaná. Minden ütlegelés mellé nem lehet közlekedési rendőrt állítani – ízetlen lenne ez a P. Howard-i „tréfa”, ezért ejtjük is.

 A probléma fennáll.

Enyhítésére senki nem ajánl módszereket – valószínűleg nincsenek ilyen módszerek. Nagy okosok természetesen mutogatják magukat, képernyőn pöffeszkednek és nyerítik bölcsességeiket. De a gyakorlatban messze elkerülik Olaszliszkát, Badacsonyt és Encset.

A tévéstúdió az ő világuk.

Ott, a védett helyen, a kamerák előtt, az alákérdezők társaságában hallatlanul bátrak, lángelméjűek, kioktatók, fölényesek, mindent mindenkinél jobban tudók, ha úgy ésszerű: higgadtak, ha azt látják hatékonyabbnak: habzó szájúak.

„Az áldozat volt a hibás...”

Igen, kicsit továbbgondolva: a médiaoligarchia bújik meg az Olaszliszkák, a Badacsonyok és az Encsek mögött. A médiaoligarchia alakított ki olyan társadalmi hangulatot, amelyben a Szögi Lajosokat kirángatják a kocsiból, és agyonverik.

Az átkos rendszerben – sok minden, de – ilyen nem fordult elő.

Az átkos rendszerben a rasszizmusnak semmilyen fajtája nem tudott felszínre jönni, így a hungarofóbia sem. Ám 1989-ben megjelent a svájcisapkázás. És nem lehetett megállítani a folyamatot: előkerült a bőgatya, majd kicsivel később a tetemcafat.

Divatba jött a hungarofóbia.

Nem szép a történet, és nem lehet neki semmilyen fölemelő jelleget adni, nem mutatható fel körülötte jövőbemutató érték. Csak rútság van benne, mint Káin, mint Heródes, mint Júdás borzalmas históriájában.

Nemcsak szépség: mentség sincs benne.

Mégis emlékeznünk kell rá: Szögi Lajos élete, melyet ott, Olaszliszkán elvesztett, emlékezésre késztet minden jóakaratú embert. Fájdalom, hogy Szögi Lajos mártírnak vagy vértanúnak is csak elgondolkozva nevezhető.

A tanárember nem akart hős lenni.

Nem volt választása. Kirángatták, és… Nem tudott Himnuszt énekelni, mint számos 1956-os forradalmár a bitófa alatt, nem tudott levelet írni feleségének, mint sok mártír a sortűz előtt, hősi gondolatot sem diktált az utolsó kenetet feladó papnak…

A gyermekeit mentette.

Kéréssel, szavakkal, reménnyel, majd…

Kovács G. Tibor
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
  • A Szent Korona nemcsak tárgy, hanem eszme is
    A Szent Korona sokkal több, mint egy díszes ötvösmunka. Jogforrás, jelkép, ereklye, nemcsak tárgy, de eszme is, hordozza erősségeinket és gyengeségeinket, tanúja küzdelmeinknek, abroncsa közös sorsunknak, büszkévé tesz, figyelmeztet hivatásunkra, emlékeztet nemzeti együvé tartozásunkra.
  • A történelemoktatásról – Hozzászólás a NAT-vitához
    Miért fontos, hogy történelmet tanuljunk? Milyen értékeket, ismereteket, tudásokat akarunk átadni, megtanítani az utánunk jövő nemzedékeknek és mi célból?
  • Bayer: Gruevszki bűne
    Gruevszki a migránsválság kellős közepén, országa jobboldali vezetőjeként kerítést épített a görög határszakaszra, és bejelentette, hogy mindenáron feltartóztatja az inváziót.
MTI Hírfelhasználó