A hajléktalanokat integráljuk, ne a migránsokat!
Az utcán élés tilalma elleni sivalkodás tehát nem más, mint egy kifutó modellnek számító balliberális értelmiség jajkiáltása.
2018. október 19. 09:29

Hofi Géza vicce jut az eszembe: Ha van rajta sapka, az a baj. Ha nincsen, akkor meg az. Amikor a kormány segíteni akar a hajléktalanokon, a “haladó" sajtó és “szakma” azt támadja. Amikor éppen nem segít, akkor meg azon sivalkodnak, hogy hányan fagynak meg télen az utcán.

Az Országgyűlés szerintem ismét nagyon jól döntött: ezentúl nem lehet életvitelszerűen az utcán élni. A döntés azt üzeni a hajléktalanoknak, hogy a társadalom nem mond le róluk, és aki önhibájából, vagy önhibáján kívül elveszíti feje fölül a tetőt, az ne egy párhuzamos társadalom felé sodródjon, hanem maradjon a társadalmon belül.

Ez az üzenet, vagy más szóval társadalomirányítási cél nem csak a hajléktalanokra ró feladatot. Amikor a törvény tiltja az életvitelszerű közterületen élést, akkor az ellátórendszerre is feladatot ró, hiszen az utcáról a szállókra terelt embereknek olyan ellátást kell(ene) biztosítani, ami elég vonzó ahhoz, hogy igénybe vegyék; megfeleljen a rászorulók igényeinek, például férfiből és nőből álló pároknak is biztosítson közös szobát; és ami a legfontosabb, biztosítsa a hajléktalanságból való kilépés lehetőségét.

Egerben modern szálló várja a hajléktalanokat

Nem csoda, ha a “haladó” balliberális propagandamédia és értelmiség sivalkodik, hiszen értelmezésükben csak ők lehetnek szociálisan érzékenyek. A Ronald Reagan és W. Bush republikánus amerikai elnökök idején felkapott compassionate conservatism (gondoskodó konzervativizmus) és a protestáns munkaetikára épülő európai jobboldali gondolkodás a hitelből fizetett segély (deptfare) helyett a munkára helyezi a hangsúlyt (workfare), ami mindenkinek jó: az államnak, mert többen dolgoznak. A cégeknek is jó, mert ezekben a munkaerőhiányos időkben új dolgozók jelennek meg a munkaerőpiacon. Persze maguknak a szegényeknek, deprivált rétegeknek is jó, hiszen hogyan másként lehetne tartósan a nélkülözésből és függőségekből kiszabadulni, mint a munkajövedelem által?

Az utcán élés tilalma elleni sivalkodás tehát nem más, mint egy kifutó modellnek számító balliberális értelmiség jajkiáltása. A 2002 és 2010 között elpazarolt nyolc évben ugyanis az ő “szakértő” kormányzásuk alatt jottányit sem sikerült a legszegényebbek helyzetén javítani. Az államadósság növelése, a családi ezüst eladásának számító privatizációs bevételek, és a középosztály kivéreztetése sem hozott változást. Az ő tudásukból ennyire futotta.

A balliberális “szakma” kudarcát mi sem mutatja jobban, mint a 2010 óta tartott választások eredménye, ahol a legszegényebbek közül a legtöbben hol a Jobbikra, hol – mint legutóbb – a Fideszre szavaztak. A világos szabályok, a kiszámíthatóság és az állam kézzelfogható segítsége többet ér, mint a fővárosi ballibek okoskodása.

Arról már ne is beszéljünk, hogy a hajléktalanok társadalmi reintegrációjával magyar emberek kapnak esélyt és lehetőséget arra, hogy a körön belül maradjanak, és tehetségük szerint dolgozzanak, tanuljanak. A visszanyert önbecsülésük mellett ez is egy olyan lépés, amivel Magyarország kormánya a migránsok Brüsszel által erőltetett betelepítése helyett, saját belső tartalékjainkat tárja fel és állítja a nemzetépítés szolgálatába.

Kiszelly Zoltán

politológus

mozgasterblog.hu
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
MTI Hírfelhasználó