Tarlós István nélkül nem megy
Puzsér Róbert feltűnése egyszerű liberálispukkasztás
Világszinten is divat lett nyugaton, hogy a teljesen gyökértelen lakosságból álló megapoliszok látvány-főpolgármestert választanak maguknak.
2018. október 20. 09:54

Miután Tarlós István bejelentette indulását a főpolgármester-választáson, ez a versengés nem sok izgalmat fog tartogatni, de Puzsér Róbert indulása és esetleges LMP-s támogatása gyakorlatilag is véglegesen eldönti a dolgot. Különösen, mert a Momentum külön indul és nem vesz részt előválasztáson, amiből a szocialisták viszont szerveznek egyet. Mintha a Liberálisok nevű párt is bejelentett volna egy karizmatikus jelöltet, de őt, mint reményeink szerint mindegyik másikat is, el fogja homályosítani a Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelöltje.

Karácsony Gergely azt mondja, hogyha lesz normális előválasztás, akkor ő is elindul rajta. A Demokratikus Koalíció álláspontját szokás szerint az határozza meg, hogy miként árthat a legtöbbet a többi ellenzéki pártnak, a Jobbik pedig nincs abban az állapotban, hogy ennyire messze tervezhessen.

Optimistán és jóindulattal Puzsér Róbert indulását annak a felismerésnek tulajdoníthatjuk, hogy egy esetleges ellenzéki főpolgármester, a szokásos szóba jöhető jelöltek kvalitásait figyelembe véve, Demszky-szerű katasztrófát hozna a városra, amely már elszokott a hülye vezetőktől és a teljesen inkompetens politikusoktól. Puzsér talán felmérte a pestiek vonzódását az önpusztításhoz, és csak a várost akarja megmenteni Tarlós István győzelmének bebiztosításával. Nem akarok közveszéllyel fenyegetni, de Horváth Csaba még mindig dédelget főpolgármesteri álmokat.

Talán nem érdektelen végiggondolni, hogy miért is jut némelyek eszébe, hogy főpolgármesterek legyenek Budapesten. Egy regnáló sikeres főpolgármesternél ez érthető, aki az elmúlt 28 évét önkormányzati politikusként töltötte és újbóli, jósolhatóan sikeres kandidálása eminens érdeke az őt támogató kormánypártoknak.

A politikában persze nem lehet biztosra menni, egy választáson különösen nem. Azonban azt várni a budapesti választópolgároktól, hogy leváltsák az elmúlt harminc év legkompetensebb városvezetését csak azért, hogy bosszantsák Orbán Viktort és a Fideszt, akkor is talán túlzó várakozás, ha ezek a tisztelt szavazók négyszer is képesek voltak Demszky Gábort megválasztani.

Ezenkívül indokolt lehet a jelen helyzetet figyelembe véve olyan embereknek is elindulni, akik budapesti vagy országos karriert akarnak építeni, és győzelmi esélyek híján is egy értelmes programmal a kampányban ismertséget szerezhetnek. Feltéve, hogy alkalmasnak tűnnek, és esetleg az általuk vezetett lista koalíció-képesnek tűnik, például a Fidesszel.

A magyar politika érdekessége, hogy szeretett székesfővárosunk nem termel ki ilyen liberális, baloldali, zöld-, szélsőjobboldali politikusokat. Ma nincs olyan ellenzéki a porondon, akitől remélni lehetne, hogy képes egy budapesti főpolgármesteri kampányban felépíteni magát.

Ennek persze az ellenzék látványos káderhiánya az alapvető oka, de hasonlóan igaz az is, hogy a nagyjából hasonló erejű budapesti ellenzéki pártok (Momentum, LMP, DK, MSZP–Párbeszéd, MKKP és a Jobbik, meg valószínűleg egy vele már 2019-ben összemérhető nagyságú Mi Hazánk) elemi érdeke, hogy a többiből és különösen a civil szférából nehogy véletlenül kiemelkedjen egy potenciális ellenzéki vezér.

Bokros Lajos négy évvel ezelőtti indulása is ennek a gondolatnak a terméke volt.

Láthatólag az a felismerés sincs meg még az ellenzéki politikusok, szakértők, véleményformálók fejében, hogy a választási rendszer megváltozása miatt Budapest már nem úgy fontos a Fidesznek, mint mondjuk 2002 előtt. A régi választási rendszerben a budapesti szavazók felülreprezentáltak voltak, tulajdonképpen a 2002-es választást is emiatt vesztette el a Fidesz, meg azért, mert a budapesti lokális médiaklímában a liberális túlsúly még az országost is jelentősen felülmúlta.

Nyilvánvaló, hogy Tarlós István az utolsó ciklusát vállalta el a Fidesz és a kormány hathatós támogatásával; ha a jelenlegi gazdasági növekedési ütem megmarad, a XIX. századi aranykorához hasonló fejlődés előtt állhat Budapest a vezetése alatt.

Attól tartok azonban, hogy a budapestiek még nem fogták fel, hogy a politikai helyzet milyen választási szükségszerűségek elé állítja őket. Egy Tarlós István és ellenzéki közgyűlés kombináció akár meg is akaszthatja ezt a fejlődést. Jelenleg egyedül az LMP tűnik koalíció-képesnek a Fidesszel, de ez is csak majdnem olyan távoli lehetőségként sejlik fel a horizonton, mint egy értelmes, kompetens, valódi alternatívát jelentő ellenzéki főpolgármester-jelölt.

Az ellenzék minden pártja kijelentette, hogy nem érdekelt a demokrácia rutinszerű működésében, például gyakorlatilag lehetetlenné tették maguknak, hogy akár helyi szinten is koalíciót kössenek a Fidesszel. Aztán csodálkoznak, hogy ugyanezt kapják meg viszonzásképpen, nemcsak a Fidesztől, hanem a szavazóktól is.

Nem véletlen, hogy a megosztott magyar politikai térben a Fidesz–KDNP konglomerátum háromszor nyert úgy választást, hogy a szavazók még csak el sem gondolkoztak azon, hogy bármiféle koalíciókötési kényszert hozzanak létre. A választók országos szinten, a valóságnak megfelelően, lehetetlennek látnak egy ilyen együttműködést.

Egy budapesti, az összes ellenzéki erőt felvonultató koalíciónak nemcsak a választási rendszer, hanem az is a gátja, hogy a remélhető szavazatszámokból a rengeteg bizonytalansági tényező miatt nem igazán jósolhatóak meg a mandátumszámok. Vagyis az, hogy egy „összefogásból”, illetve taktikai átszavazásból végül is ki jön ki győztesen.

Arról nem is beszélve, hogy csak kilenc listás képviselői hely van, ami hat listára szóródott 2014-ben. Vagyis ilyen szoros ellenzéki erőviszonyok mellett ez az előny legfeljebb annyi lehet, hogy egy kompenzációs mandátum helyett kettőt szerez egy lista. A szocialistáknak (párbeszédestül) meg attól kell tartaniuk, hogy egy vagy két kompenzációs mandátumot is elveszthetnek akár.

A nagy ellenzéki főpolgármesterjelölt-keringő megindulását tehát ezen tények fényében kell értelmeznünk, és nem várospolitikai programok, világos politikai nézetkülönbségek, vezetői képességek, esetleg szakértői háttér függvényében, hanem csakis a legsprődebb politikai harc megnyilvánulásaként.

Puzsér Róbert belépése és az, hogy az ő megjelenése nem polgárpukkasztás vagy nyilvánvaló gúnyolódás, hanem minden szereplő szerint – még Tarlós István szerint is – tényleges politikai tett, azt mutatja, hogy milyen erőteljes módosuláson ment keresztül a politika, az önkormányzatiság fogalma.

Világszinten is divat lett nyugaton, hogy a teljesen gyökértelen lakosságból álló megapoliszok látvány-főpolgármestert választanak maguknak. Ezeknek az embereknek fogalmuk sincs a városüzemeltetésről, a városfejlesztésről, a települé­s-szociológiáról, ők azt a jobb híján posztmodernnek nevezhető nagyvárosi életérzést, identitásnélküliséget, a szélsőliberális értékeket, vagyis valójában értéknélküliséget testesítik meg, amit egyébként szabadságnak hívnak.

Puzsér erre gondolva vélte ezt megmondóemberi karrierje következő lépésének. Puzsér azonban, hiába őrült, nem ostoba, nem is hülye és legfőképpen nem üres, mint a „fejlett” nyugat hasonló indíttatású szereplői. Puzsér, miközben ugyanolyan „szabadságfetisiszta”, mint a liberálisok, pontosan tudja, hogy az ürességre épülő szabadság semmit nem ér. Puzsér indulása tehát nem polgárpukkasztás, hanem liberálispukkasztás.

Ha a budapesti LMP felfogja ezt és tényleg képes jó szívvel mögé állni, valamint Puzsérhoz hasonlóan bemutatni a liberális ellenzék végtelen nihilizmusát és cinizmusát, továbbá hozzátenni valamit Tarlós és a Fidesz Budapest politikájához, akkor talán elkezdődhet a konszolidáció a budapesti politikában is. Lecserélődhetnének végre – vagy legalább perifériára szorulhatnának – a szabad demokraták örökségét továbbvivő destruktív liberális szekták és a már rég vicces szocialista zárványok.

Ebből mindenki levonhatja azt a következtetést, hogy Budapestnek mekkora szüksége van a Fidesz által támogatott Tarlós Istvánra.

Botond Bálint

A szerző szociológus

magyaridok.hu
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
MTI Hírfelhasználó