Bolgárgyörgy, a történész
2018. november 3. 23:49

A történelemről és annak tanulságairól merengett ezen a héten Orbán Viktor, és szokása szerint világosságot varázsolt nekünk a sötétségbe. A felújított Szépművészeti Múzeum átadásán mondott beszédében kijelentette: „Mi a saját nagyságunkat sohasem abban láttuk, hogy el tudunk venni valamit másoktól, hanem abban, amit hozzá tudunk tenni az egyetemes tudományhoz és kultúrához. Mi olyan nép vagyunk, amely mindig többet adott a világnak, mint amennyit kapott tőle.”

Igaz, Szent László 1091-ben elfoglalta Horvátországot, de nyilvánvalóan nekik is adni szeretett volna, nem elvenni tőlük. Károly Róbert és Nagy Lajos ugyancsak nem a hódítás szándékával akarta megszerezni a nápolyi királyságot, elvégre a magyaroknak soha nem jutna eszükbe ilyesmi. És bár Kölcsey még úgy emlékezett, hogy „nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára”, feltehetően csak egy kis magyar tudományt és kultúrát vitt volna a barbár Bécsbe. 
 
Hogy aztán mi mindig többet adtunk-e a világnak, mint amennyit kaptunk? Bár az ilyen világfelfogás tökéletesen értelmetlen, azt azért talán még a magyarság örök áldozati szerepét hangoztató miniszterelnök is tudja, hogy a kereszténységet nem Szent István és az ő Magyarországa adta a világnak, hanem kapta. Nem ártana emlékezni rá, amikor ismételten át akarja írni a történelmet.
 
Mert át akarja, még a legkisebb részleteiben is. Tisza István halálának századik évfordulója alkalmából mondott beszédében (mert természetesen erről emlékezett meg, és nem az őszirózsás, polgári demokratikus forradalomról meg a köztársaságról, amelyet „szocialista operett-köztársaságnak” titulált) azt mondta a meggyilkolt egykori miniszterelnökről: „Felismeri a feladatot, amit egy tősgyökeres magyar család sarjának magára kell vállalnia.” Tősgyökér? Tisza István édesanyját Degenfeld-Schonburg Ilonának hívták. Erre szokták azt mondani, hogy a kevesebb több lenne.
 
A miniszterelnöki példát mások is követték. A Parlamentben konferenciát rendeztek a Tisza-évforduló alkalmából, és ezen az Orbán-kormány sokáig második számú embere, a dohányzásügyi biztossá lefokozott Lázár János szónokolt. Imígyen: Tisza példakép kell, hogy legyen a jelen és a közeljövő politikusai számára, ha az országot újra azzá a nagy állammá akarjuk tenni, amely ezer éven át, a miniszterelnök meggyilkolásáig létezett.
 
Jó, tudjuk, hogy a kormánypárti sajtóban Ady már nem számít példaképnek, ezért aztán fogjuk fel csupán az ő írói munkássága részeként, amit Tiszáról írt: „Minden a Sorsé, szeressétek, / Őt is, a vad, geszti bolondot, / A gyújtogató, csóvás embert, / Úrnak, magyarnak egyként rongyot.” Végtére is Ady nem volt történész, pláne nem politikus, úgyhogy az Ady-Lázár vitában nem foglalok állást. De azt kénytelen vagyok cáfolni, hogy az a bizonyos „nagy állam” ezer éven át létezett. Erdogan barátsága miatt már a 150 éves török uralomról is elfelejtkezünk? És a Habsburg-birodalomról, amellyel csak 1867-ben egyeztünk ki? Egy történelmi gyorstalpaló nem ártana Orbánéknak.
 
Bolgár György: A történelem hete
Népszava
Címkék:
  • Egyértelművé vált a hazaárulás
    Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
  • Mérgezett díszek a fenyőfán
    A Karácsony mély szakralitása mellett a béke, a meghitt nyugalom ünnepe is (lenne), de a fel nagyörömre dallamai és a pásztorok kedvessége mellett disszonáns díszeket is látok az idei fenyőfán.
MTI Hírfelhasználó