Keresztény konferencia a hajléktalanságról
A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) „Kiút a hajléktalanságból – az új törvényi szabályozás és a civil szervezetek szerepe” című konferenciáján jártunk, hogy megállapíthassuk: már-már emberfeletti erőfeszítést és széleskörű társadalmi összefogást igényel kiutat találni a hajléktalanságból... A rendezvény előadói főként keresztény civil szervezetek és hajléktalanellátással foglalkozó szakemberek voltak, így a résztvevők „testközelből” nyerhettek betekintést a hajléktalan emberek életébe. És ezzel meg is érkeztünk az első ellentmondáshoz. Ahogy azt az előadók közül többen is hangsúlyozták: a legtöbben őszintén szeretnénk segíteni a hajléktalan embereken, ugyanakkor – ha őszinték vagyunk magunkhoz – zavar is minket a látványuk, szaguk, önpusztító és gyakran a közterületeket agresszív módon kisajátító életformájuk.
2018. november 9. 14:03

A törvényhozó és egyben a keresztény civil szféra oldaláról mutatott rá erre Harrach Péter, a házigazda szervezet elnöke, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője, korábbi szociális és családügyi miniszter. „Nem kisöpörjük a hajléktalanokat, hanem emberhez méltó körülmények közé juttatjuk őket” – adta meg az egész rendezvény mottóját a politikus, majd különbséget tett a „lakhely” és az „otthon” fogalma között, az utóbbin az emberi kapcsolatokat és az alapvető létbiztonságot értve.

A legtöbb hajléktalan ember mindkettőt nélkülözi, ezért halmozottan hátrányos helyzetűek. Azt is világossá tette, hogy a maga részéről elsősorban nem „rendészeti, közegészségügyi vagy köztisztasági ügyként”, hanem „szociális kérdésként, az ember oldaláról” közelíti meg a kérdést. A hajléktalan ember „sérültségének okai az előéletében találhatóak”, viszont „nem a mi dolgunk, hogy megítéljük saját felelősségét ebben.” Ugyanakkor felhívta a figyelmet a „közterületet közlekedésre, várakozásra, találkozásra használó” polgárok szempontjaira is, amit a törvényhozónak szintén figyelembe kell venni. „A rend és a tisztaság megteremtéséből konfliktus keletkezik. Néhány hajléktalan nem működik együtt, sőt agresszív."

„A konfliktus másik generálója a liberális jogvédő. Ő úgy gondolja, hogy mindenki megtehet mindent. Rosszul értelmezett humanizmusból változatos eszközökkel gátolja a probléma megoldását.” A keresztény szempont viszont nem lehet egyoldalú, hanem „az ember iránti empátia és a normák által rendezett világ megteremtése együttes képviseletét jelenti.” A volt szociális miniszter szerint – aki jelenleg is több egyházi- és segélyszervezettel tart kapcsolatot a kisebbik kormánypárt frakcióvezetőjeként – Magyarországon, ha nem is tökéletes, de jól működik az ellátórendszer.

A kormány célja, hogy a közterületen élő hajléktalanokat bevonja ebbe a rendszerbe. Hosszabb távú feladat lehet „önálló életformához és önálló lakhatáshoz segíteni azokat, akik erre alkalmasak – természetesen az önerő megmozdításával.” Harrach Péter szerint ez keresztény politikusként vállalható álláspont, így nyugodt lelkiismerettel utasítja vissza az ellenzék által mantrázott „álkeresztény” jelzőt – főleg azok részéről, akik „maguk meglehetősen távol állnak a kereszténységtől, sőt gyakran aktív egyházgyűlölők”.

Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) elnöke, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője

A képet tovább árnyalta Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke „A nyomorúság arcai” című előadásában. A 30 éve hajléktalanokkal (is) foglalkozó szakember fontosnak tartja megkülönböztetni a „szegénység” és a „nyomorúság” fogalmát. Még a mélyszegénységben élőknek is lehetnek céljaik, van küzdelem, a hagyományos közösségeknek pedig volt egy erős kohéziójuk. Az önmagukról gondoskodni képtelen elesetteknek, a mentális problémákkal küzdőknek („a falu bolondja”) mindenki adott enni, akkor az volt a szégyen, ha valaki kimaradt ebből.

A „nyomorúság” esetében viszont – és a legtöbb hajléktalanra ez a jellemző – már akkora a hiány, hogy elveszik a cél, a küzdeni akarás. Ebben az állapotban minden a pillanatnyi túlélésről szól, ami lerombolja a korábbi értékrendet. A remény ilyenkor már csak egy másik ember képében jelenhet meg.

Vecsei Miklós ugyanakkor lefektette a hajléktalanokon való hatékony segítés alapelveit. Először is: nem kell hazavinni ezeket az embereket, mert ennek terheit a családok nem tudnák elviselni – legfeljebb egyes szerzetesrendek. Azt viszont szívből tudja ajánlani, hogy mindenkinek legyen egy hajléktalanja, akit a nevén szólít – hiszen ezt a nyomorúságot csak a személyes élettörténeteken keresztül lehet igazán megismerni. Másodszor: azt adjunk nekik, amit kérnek, ne próbáljunk senkit 100 forinttal megnevelni.

Végül egy igazán keresztény gondolat: próbáljuk meg „térdelő pozícióból” nézni a világot, hogy észrevegyük azokat, akik nem tudnak maguktól felállni – hiába várja ezt tőlük a társadalom többsége.

Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke

Rácsok Balázs, az Ökumenikus Segélyszervezet szociális és fejlesztési igazgatója „A vidéki hajléktalanság” címmel tartott előadást. Felhívta rá a figyelmet, hogy az a néhány száz fővárosi hajléktalan, akik alapján a közvélemény általában véleményt formál a hajléktalanságról, csak a jéghegy csúcsa. A Debrecen környéki „kertség” és a békési tanyavilág köréből vett példákkal próbálta illusztrálni a vidéki hajléktalanság jelenségét.

Ezek az emberek többnyire nem közterületen, hanem lakhatásra alkalmatlan, romos épületekben, összetákolt viskókban élnek, így nem vonatkozik rájuk a most elfogadott rendelet. Egy ilyen építményben – a tisztázatlan tulajdonviszonyok okán – négyen-öten is laknak. Ezek a csoportok részben a sorstársak iránti empátia, önkéntes befogadás útján alakulnak, de sajnos a „csicskáztatás”, a modern kori rabszolgaság is jelen van még, amiből gyakran csak a kizsigerelt ember halála, súlyos betegsége vagy szökése jelenthet kiutat – ilyenkor kerülnek az efféle ügyek egyáltalán a hatóságok látókörébe. Az előadó olyat is hallott, hogy valaki 5-10 ezer forintért „adott ki” egy disznóólat.

Ezeket a hatalmas területeket az utcai szociális munkások nem tudják teljes körűen ellátni, kénytelenek bizonyos prioritásokat felállítani: az életveszély elkerülése, különös tekintettel a gyerekekre. A segítés formája rendkívül változatos lehet az élelmiszercsomagoktól egy kályhacső cseréjén át az építő- és tüzelőanyagok helyszínre juttatásáig, vagy éppen az érintettek orvoshoz szállításáig.

Az előadó felhívta a figyelmet a családi konferencia nevű kezdeményezésre, amikor is az ellátórendszer segít az – akár távoli – családtagok felkutatásában, és az ő közreműködésükkel, a feladatokat megosztva vezetik ki a rászorulókat a hajléktalanságból.

Rácsok Balázs, az Ökumenikus Segélyszervezet szociális és fejlesztési igazgatója

Beran Ferenc teológus a Szentírás oldaláról közelítette meg a kérdést, de katolikus papként maga is aktívan segít hajléktalanokat. A szenvedő szolgáról szóló izajási jövendölésre utalva („A megroppant nádszálat nem töri össze…”) – amit a keresztény teológia Jézus Krisztusra vonatkoztat – felhívta rá a figyelmet, hogy keresztényként nekünk is ezzel az ítélkezésmentes, törődő figyelmességgel kellene az elesett emberekhez viszonyulni, ami persze a mai rohanó, stresszes, sikerközpontú világban nem olyan egyszerű. Nem kétséges, hogy gyakran nehéz természetű, súlyosan terhelt emberekről van szó, akik esetleg komoly bűnöket követtek el. A keresztényi szeretet pedig elsősorban nem érzelem, hanem jóakarat – a másik ember jóllétének őszinte akarása.

Végül az irgalmas szamaritánus evangéliumi példázatát idézte fel, kiemelve, hogy ha nem tudunk másképp segíti, akkor bizony el kell vinni a rászoruló embert oda, ahol segítenek rajta. Ez jelenthet fizikai és lelki hordozást is, akár egy mentő kihívását vagy szociális szakember bevonását. A segítéshez hozzátartozik az utógondozás is, ami az evangéliumi példabeszédben szintén megjelenik. A szerzetesrendek, vagy például Rómában a Szent Egyed katolikus mozgalom épp az ilyen „strukturális hiányok” orvoslására jöttek létre, de ezeket nem lehet egy az egyben lemásolni, figyelembe kell venni az adott ország társadalmi körülményeit. Megoldást itt szerinte csak az állam, az egyház és a szeretetszolgálatok széleskörű együttműködése jelenthet.

Beran Ferenc teológus, katolikus plébános

Kunszabóné Pataki Anna a Csak Egyet Szolgálat nevű katolikus közösséget mutatta be, amely Budapesten egy nappali melegedőt üzemeltet. Szerinte a szociális munkában nagyon fontos az őszinteség és az átláthatóság. Aki hozzájuk betér, pontosan tudja, hogy egy katolikus szervezethez fordult, amely ugyanakkor világnézettől függetlenül kínál segítséget mindenkinek, a fizikai ellátástól (étel, tisztálkodás, meleg ruha) az olyan lelki szolgáltatásokig, mint a bibliaóra vagy az egymásért való imádkozás.

Különösen népszerű a „Karolj fel!” kezdeményezésük, amelynek keretében a honlapjukon és a közösségi médiában teszik közzé a rászoruló emberek történetét és azt, hogy miben kérnek segítséget. Több embert vezettek már ki így a hajléktalanságból, sokan közülük később munkatársakká, aktív segítőkké váltak.

Az államtól a pályázati rendszer kiszámíthatóságát és rugalmasságát kérik, hogy finanszírozásuk alkalmazkodni tudjon az új jogszabályokhoz, ne kelljen magánemberek adományára szorulniuk az átmeneti időszakokban sem.

Kunszabóné Pataki Anna, a Csak Egyet Szolgálat alapítója

Dr. Tóth András, a BMSZKI ambuláns hajléktalanellátó rendelőjének pszichiáter szakorvosa arra hívta fel a figyelmet, hogy a lélektani diszciplínákban egyre népszerűbb „bio-pszicho-szocio-spirituális” megközelítés a hajléktalanellátás területén is kiválóan alkalmazható, hiszen az érintettek többsége egyszerre küzd egészségügyi, mentális és társadalmi problémákkal.

A legnagyobb problémát mégis a motiválatlanság jelenti: nagyon nehezen képesek arra az önerő-befektetésre, és nincs meg az a minimális kapcsolati háló, ami a hagyományos pszichoterápiák alapfeltétele lenne. Ugyanakkor éppen az egészségügyi ellátórendszer lehet számukra az a stabil kiindulási pont, amelyen keresztül más – lelki és szociális – szükségleteik is kielégíthetőek, hozzásegítve őket – sok-sok apró lépésen keresztül – a társadalomba való visszatéréshez.

Dr. Tóth András, a BMSZKI ambuláns hajléktalanellátó rendelőjének pszichiáter szakorvosa

A konferenciát Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár zárta, egy dél-amerikai idézettel kezdve előadását: „egy kidőlt fa mindig nagyobb zajt csap, mint egy egész növekvő őserdő”. Szerinte ha valami történik a szociális ellátórendszerben, mindig „nagy a zaj”, ugyanakkor az ezen a területen végzett mindennapi munkát már nem követi ekkora érdeklődés. Az államtitkár védelmébe vette az életvitelszerű közterületen tartózkodást tiltó, október 15-én bevezetett jogszabályváltozást, ami szerinte nem a szankciókról, hanem a motivációról szól.

A rendőröknek az a feladatuk, hogy megpróbálják rábeszélni az érintetteket, hogy vegyék igénybe a rendelkezésre álló ellátórendszert. Ezt a nehéz feladatot – a visszajelzések alapján – nagyon humánusan gyakorolják, egyeztetve a szociális és egészségügyi szakemberekkel. Beszédes adat, hogy miközben országos szinten 5 darab szabálysértési őrizetbevétel történet (ebből 3 a fővárosban), addig az ellátást igénybe vevők köre 644 fővel bővült – ennyivel többen jutnak most professzionális segítséghez, mint korábban.

Az államtitkár felidézte, hogy a hajléktalanellátás máshol is érzékeny terület: Prágában például a tömegközlekedésre vonatkoznak szigorú szabályok, más nagyvárosokban a kéregetést vagy az életvitelszerű közterületen tartózkodást tiltották be, de még Berlinben is körülbelül 900-1000 hajléktalant tartanak nyilván, akiknek az ellátásáról különböző koncepciók vannak. Fontos hangsúlyozni, hogy ez „nem egyszemélyes műfaj”, a rendőrség-polgárőrség, a szociális ellátórendszer és az egészségügy koordinált együttműködésére van szükség.

Országosan kb. 19.000 férőhely van, ennek a fele Budapesten, a másik fele vidéken. A politikus elmondta: az igénybevételt napi rendszerességgel monitorozzák, a zökkenőmentes ellátást koordináló diszpécserszolgálat jelenleg a fővárosban 70% alatti, de még országosan is csak 71%-os kihasználtságot jelez. Jut tehát hely mindenkinek. Az elmúlt hetekben ő maga is személyesen keresett fel különböző ellátó szervezeteket, sok szakemberrel és hajléktalannal beszélt.

A törvényi szabályozás változását az ellátórendszer felkészítése előzte meg: az ország 7 pontján közel 650 millió forint értékű fejlesztés valósul meg, a költségvetés 300 millió forint többletforrást irányzott elő a hajléktalanellátásra. Fülöp Attila megköszönte minden szociális ellátásban dolgozó szakember áldozatos munkáját, jelezve, hogy november 12-én őket ünnepeljük.

Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár (KDNP)

hog

Fotók: Váli Miklós

gondola.hu
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
  • Magyarország nem fog változtatni álláspontján
    Gulyás Gergely szerint továbbra is a migráció ügye miatt folyik kampány Magyarország ellen, amely minden vitás esetben nyitott volt a megállapodásra az Európai Bizottsággal, kizárólag a migráció kérdésében nem hajlandó a megegyezésre, ez pedig egy „politikai hecckampányhoz” vezet az országgal szemben.
  • Hátország a világháború végén
    Már 1914 karácsonyán világítás és fűtés nélkül közlekedtek a vonatok. Közhely, de jól jellemzi a helyzetet, hogy az anyagháború elhatalmasodásával leszerelték a harangokat és rézkilincseket, hogy katonai célra beolvasszák. 1917-re beköszöntött a nyersanyaghiány: nem volt elég szén, vasérc és kőolaj, ami visszavetette a hadiipari termelést, miközben éppen ebben az évben lépett be a háborúba az Egyesült Államok.
  • Kereszténydemokrata Estek I.
    Nemzeti büszkeség és világnézet a nevelésben
MTI Hírfelhasználó