Vakulástól látásig
Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
2018. november 13. 02:27

Ez a kor, amelyben élünk és különösen az, ami ránk következik a jövendő században, a NÉPVÁNDORLÁS KORA.

A színes bőrű, mérhetetlen szegénységben élő, de viharosan szaporodó népek keletről nyugatra, délről északra vándorolnak. A nemzetközi nagytőke és a bankok elősegítik ezt a népvándorlást, mert ez az érdekük. Az USA a NATO-n keresztül már beérkezett Európa közepébe és most a saját igényeinek megfelelően néplerakatot akar csinálni Európa és az európai Oroszország között.

Csurka István 1998

Egy ilyen mottó után nem sokat kell magyarázkodnunk.

1998-ban vagyunk, amikor a világ még boldog volt. A nagy United States-ben Bill már a második ciklusát töltötte, akkor éppen Monicával foglalatoskodott a világ legnagyobb dicsőségére. Ezt persze a politikailag rendkívül korrekt (correct) sajtó ha nehezen is, de valahogy elintézte, így derék Bill kitöltötte hivatali idejét.

1998-ban egy Angela nevű keletnémet hölgy még tátott szájjal csodálta mentorát és elődjét, Helmut-ot és akkor még el sem tudta képzelni, hogy néhány év múlva meg fogja puccsolni. De valahogy elintézte.

1998-ban egy fiatal magyar miniszterelnök került az élre, miután legyőzte azt a pártállamból itt maradt vezetőt, aki 94-ben a szakértelemre hivatkozva diadalmaskodott a hőn óhajtott rendszerváltás utáni első szabadon választott magyar kormány felett.

Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.

Persze volt, aki látott, például a fent idézett Csurka István, de őt a már akkor itthon is létező politikailag korrekt (correct) sajtó elintézte, vállvetve a haladó baloldali-liberális értelmiséggel.

Legfőbb és megbocsáthatatlan bűne az volt, hogy összeesküvés-elméleteket gyárt. És ez a szó, mint pavlovi reflex még ma is görcsbe rántja a liberálisokat.

Pedig ideje lenne már ezeket a rándulásokat feloldani. Eltelt harminc év, a világ okosabb és új tapasztalatokat szerzett, és már komoly emberek, komoly lapok és tanulmányok is foglalkoznak azzal, ami Csurka főbűne volt, azzal, hogy itt valami szisztematikus világkormányzás folyik.

Mi, szerencsétlen kelet-európaiak még valahogy elhittük, hogy Vietnam az amerikai imperializmus. Még Afganisztánt is, ahova előbb a Nagy Szovjet, majd a nagy United vonult be (máig). Irak már Bush-hal és Cameronnal érthetetlenebb volt, de megtörtént.

Aztán sorra jöttek a manhattani projektek. Ukrajnában, a zűrzavaros Ukrajnában fél év véres tüntetés elég volt, hogy menesszék és leváltsák a vezetést, a nemzetközileg támogatott és feltűnően Soros-barát erők segítségével. Mára csak a zűrzavar és az anarchia maradt.

Macedónia secko jedno.

Meghirdették az arab tavaszt, aminek következménye az anarchia, az instabilitás, a radikális iszlám térhódítása és mindebből kifolyólag a migrációs válság. Mára csak a zűrzavar és az anarchia maradt.

Szlovákiában egy tisztázatlan újságíró-gyilkosság után váratlanul lemondott a kormányfő - bár máig azt hangoztatja, hogy külső nyomásra -, de itt legalább nincs zűrzavar, csak a kérdőjelek.

Olaszország választott, meg is kapta a magáét Brüsszeltől is, meg a nagy hatású világbankoktól is.

Spanyolország nem választott, mégis csere történt, a jobboldali elnököt egy hétköznap megpuccsolta a parlament, a parlamentáris demokrácia legnagyobb dicsőségére persze, és azóta, mit tesz Isten, Madrid a legnagyobb migráns-befogadó lett. Milyen érdekes.

Most a legújabb projekt Amerika. Indulnak a határ felé a seregek.

Aztán itt vagyunk mi, drága jó kurucok és magyarok. A szálka Brüsszel és Manhattan szemében. Soha nem törődtek még ennyire velünk (például 56-ban sem), soha nem foglakoztak ennyit velünk, soha nem írtak ennyit rólunk, mint manapság.

Most aztán törődnek.

Néha elfog a bizonytalanság, nem illene-e megköszönni, netán meghálálni ezt a sok önzetlen aggódást, hogy ennyire törődnek velünk.

Féltenek, hogy leépítjük a jogállamot. Féltenek, hogy bevezetjük a diktatúrát. Féltenek, hogy nincs szólásszabadság, nincs sajtószabadság. Féltik a bírák nyugdíjazását, féltik az alkotmánybíróságot, féltik a szabad választást. Áldja meg a Jóisten őket mind a két kezével, hogy ennyire törődnek velünk.

Köszönjük szépen. Különben megvagyunk, de ha mérsékelnétek ezt az áradó szeretetet és aggódást, még jobban lennénk. De azért kézcsókom Judithnak, a fáradhatatlan holland zöldnek.

1998-ban Csurka már látott, de most 2018 van és mi is kezdünk végre látni.

 

 

(szék)
  • Infantilizmus a parlamentben
    A gyönyörű épületet nem bohócoknak tervezte Steindl Imre, az építők, a művészek nem azért formálták csodálatosra, hogy hígvelejűek tombolhassanak benne „szabadon”, brekeghessenek, röföghessenek, nyeríthessenek.
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
MTI Hírfelhasználó