A multik elengedték Merkel kezét
A bevándoroltatással tesztelik az európai, illetve az észak-amerikai kormányok tűréshatárát.
2018. november 13. 12:00

Úgy néz ki, hogy az eddigi migránssimogató hangulat, amely Németországban az elmúlt években jellemző volt, kezd Angela Merkellel együtt eltűnni a színről. Ezzel kapcsolatban azonban érdemes egy kissé visszatekinteni az elmúlt hatvan év gazdasági és társadalmi fejleményeire.

A második világháborút követően Nyugat-Európában az egyik legfontosabb társadalmi-gazdasági fejlemény a korábbi gyarmati rendszerek felbomlása volt. Ez sok tényezőnek volt a következménye, úgymint a második világháború során Japán győzelmei az angolok és franciák ellen, ami megmutatta a helyi lakosságnak, hogy a fehérek sem legyőzhetetlenek, valamint az Egyesült Államok (természetesen nem minden önérdek nélkül való) gyarmatosításellenes kiállása. És nem szabad persze megfeledkezni a Szovjetunió támogatásáról sem, amelyet az úgynevezett haladó, antiimperialista erőknek nyújtott.

A volt gyarmattartó országokba az ötvenes-hatvanas évek során emberek milliói vándoroltak be Európán kívülről, ami kezdetben gazdaságilag is jó ötletnek látszott, ugyanis a háborút követő fellendülés idején Nyugat-Európa jelentős munkaerőhiánnyal küzdött. Ráadásul a gyarmatokról bevándorló népesség nyugati típusú oktatási rendszerben tanult otthon, és a nyelvet is jól beszélte. A beilleszkedéssel kezdetben nem is igen volt probléma, a gyarmatosítók ugyanis az iskolákban „beleverték” a helyi lakosokba a fehérek tiszteletét és az engedelmességet.

A nyugat-európai országok közül csak Németország úszta meg a nem európai lakosság nagyobb arányú bevándorlását. Németország egyrészt már az első világháborút követően elvesztette összes gyarmatát, másrészt a „népi németek” kitelepítése miatt jelentős számú német etnikumú lakos érkezett az országba keletről, és a munkaerőhiányt így megoldották. Tehát egyszerűen nem volt szükség Európán kívüli bevándorlókra. A hetvenes-nyolcvanas évek során azonban egy másik jelentős fejlemény következett be, nevezetesen a neoglobalizáció megjelenése, amelynek a lényege a külföldi direktberuházások és az azok nyomán kialakult nemzetközi vállalatok (a multik) megjelenése volt. A nemzetközi vállalatok üzleti modellje arról szólt, hogy a fejlett centrumországokban kidolgozott termékeket a szegény perifériaországokban alacsony bérű munkásokkal megtermeltetik és e termékeket aztán a gazdag centrumországokban drágán eladják. Így gyártatták sokáig az amerikai mobiltelefonokat Kínában és Vietnamban.

A neoglobalizáció látszólag igen jó volt azoknak az országoknak, amelyeknek képzett, de alacsonyan foglalkoztatott, olcsó munkaereje volt. A nagy munkaerő-felesleggel rendelkező országokban ugyanis a nyolcvanas-kilencvenes évektől kezdve megjelentek a multik, és elkezdték olcsón tömegesen foglalkoztatni a helyi munkaerőt. Az már más kérdés, hogy általában csak alacsony szintű összeszerelő munkákat telepítettek be az illető országokba, és ezért végül befagyasztották a technológiai fejlődést – és természetesen a béreket is – ezen szegény, perifériaországokban.

Az Európába bevándorló migránsok, illetve azok leszármazottjai voltak éppen azok, akik először vesztették el munkahelyüket a globalizáció miatt. Ekkor jöttek létre a munkanélküli, kilátástalan, Európán kívüli származású tömegek gettói Nyugat-Európában. Ez a nem európai gyökerű népesség – különösen a második generációja – a munkahelye elvesztése és gettókba szorulása nyomán egyre inkább a régi vallási és társadalmi gyökerei felé fordult, ekkor jelentek meg a térségben az első iszlám imaházak, és vették fel (azaz inkább vették vissza) eredeti mohamedán vallásukat a korábbi bevándorlók, illetve azok gyermekei. Ebből az egész folyamatból a németek gyakorlatilag nagyrészt kimaradtak, részben mert nem voltak gyarmataik, másrészt a hetvenes és a nyolcvanas években egyre nagyobb tömegben érkeztek jól képzett német szakemberek az NSZK-ba az NDK területéről, akiknek természetesen a beilleszkedésével sem volt semmi gond.

Ez az egész történet látszólag súrlódások nélkül haladt előre, mígnem a XXI. század első évtizedét követően Nyugat-Európában ismét megindult a tömeges bevándorlás Afrikából, illetve a Közel-Keletről. Az új bevándorlási hullám több tényezővel függött össze, amelyek közül az egyik legfontosabb a 2010–11 után kirobbant arab tavasz volt, amelyet minden jel szerint az amerikai és európai liberális értelmiség és politikai elit szított annak reményében, hogy az illető országokban uralmon levő (egyébként valóban erősen autoriter) rendszerek „demokratikusabb” (vagyis Amerika-barátabb) csoportoknak adják át a hatalmat.

A valóságban ezen országokban a választások után mindenütt keményvonalas iszlamista kormányok alakultak ki, amelyektől az amerikai és európai liberálisok csak nagy nehezen, sok erőszakkal tudtak megszabadulni. Majd az egészre még rátett egy lapáttal az Egyesült Államok és szövetségesei afganisztáni, iraki, líbiai és szíriai háborúja is, amelynek során a helyi lakosok százezerszámra haltak meg. Ebben a helyzetben minden adott volt ahhoz, hogy az Európán kívüli tömegek elinduljanak az ígéret földjére, Nyugat-Európába.

De mindehhez még kellett egy sajátos politikai rövidlátással megvert német politikus, Angela Merkel is, akire nagyon is jellemző volt az sajátos német lelkiismeret-furdalás és önmarcangolás, amitől a németek a háború során elkövetett saját atrocitásaik miatt szenvedtek. A németek (leszámítva azokat a pillanatokat, amikor éppen gazdaságilag tönkreteszik Görögországot és Olaszországot, illetve kizsákmányolják a perifériaországokat) nagyon el vannak foglalva a háború alatt elkövetett rémtetteik miatti önváddal, melynek nyomán képesek egészen vad és önpusztító lépésekre is. Egy ilyen lépés volt a menekülteknek küldött „nincs felső határ, jöjjenek csak” üzenet, amelyet Merkel hangoztatott a menekültválság csúcsán, és amelyet a korábbi gyarmati rémtetteik miatt szintén lelkiismeret-furdalástól szenvedő többi nyugat-európai ország liberális értelmiségei is részben átvettek. Az egész lépéssor eredménye lett a német AfD, a francia Le Pen, a brexit, valamint az olasz, az osztrák és a skandináv nemzeti jobboldal megerősödése.

De végül feltehetően a német központú multik szava lehetett a döntő Merkel elengedésében: ugyan miért költsenek eurómilliárdokat az Európán kívülről érkező bevándorlók beilleszkedésére, amikor sokkal olcsóbban lehet megtermeltetni a termékeiket a perifériaországokban? A másik gond pedig az, hogy hiába szegények a bevándorlók, amint letelepednek Európában, azonnal a hazai munkaügyi szabályozás, a hazai minimálbérek lesznek érvényesek rájuk is. Ekkor az eredetileg olcsó bevándorlók gyorsan drágákká válnak, ahogy az történt a gyarmatbirodalom szétesését követő első jelentősebb nyugat-európai bevándorlások idején is.

További igazán érdekes kihívásokra Latin-Amerikában lehet számítani, ugyanis pár hete több ezer migráns indult el és vándorol karavánban éppen Mexikón keresztül az Egyesült Államok felé azzal a kinyilvánított céllal, hogy ott menedékjogot kérjenek. A becslések szerint november végére, december elejére érnek majd el az Egyesült Államok határára. Hogy ott mi fog történni, senki sem tudja.

Lehet, hogy igazuk van azoknak az összeesküvés-hívőknek, akik szerint a bevándorlók áradatai nem önmaguktól indultak el, hanem az európai, illetve az észak-amerikai kormányok tűréshatárát tesztelik vele.

Árva László

A szerző közgazdász

magyaridok.hu
  • Infantilizmus a parlamentben
    A gyönyörű épületet nem bohócoknak tervezte Steindl Imre, az építők, a művészek nem azért formálták csodálatosra, hogy hígvelejűek tombolhassanak benne „szabadon”, brekeghessenek, röföghessenek, nyeríthessenek.
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
MTI Hírfelhasználó