Az esküszövegekből kitörölték Isten nevét
Százéves az első Magyar Népköztársaság
1918 őszén hazánk esetében az államformaváltás következtében kialakult zűrzavar, valamint a világháború elvesztésének kombinációja végzetes hatást gyakorolt.
2018. november 16. 14:13

1918. november 16-án a Magyar Nemzeti Tanács az Országház kupolacsarnokában kikiáltotta a Magyar Népköztársaságot. Jóllehet a kortársak sok esetben szinonimaként használták a köztársaság/népköztársaság szavakat, hazánk új hivatalos nevét a gróf Károlyi Mihály vezette kormány is nyomatékosan „Magyar Népköztársaság”-ban határozta meg, helytelenítve a Magyar Köztársaság elnevezést. Károlyiék azt akarták hangsúlyozni, hogy az új állam a szó legszorosabb értelmében véve a nép köztársasága. Jobban belegondolva azonban mindez tautológia, hiszen mind a magyar köztársaság szó, mind annak latin eredetije, a res publica szükségszerűen le kell hogy fedje ezt a jelentéstartalmat, máskülönben nem lehet – 1848–49-es szóhasználattal élve – respublikáról beszélni.

A népköztársaság fogalma a harmadik Francia Köztársaságban jött létre: különösen a XIX–XX. század fordulóján jelent meg az a politikai szólam, hogy a parlamentáris köztársaságot a nép köztársaságának kell felváltania. A formálódó államforma legjelentősebb támogatói a szociáldemokraták sorában adódtak, akik a társadalmi hierarchia megváltoztatásának eszközét látták a népköztársaságban, ahol nincsen vezető és vezetett, felsőbb hatalom és alattvaló. Jól látható, hogy maga a koncepció minden vonzó alternatívája mellett már a kezdetektől magában hordozta az anarchia és káosz lehetőségét.

A népköztársaság fogalma 1917 decembere után került be az akkori szóbeszédbe, és vált ismertté a lakosság számára, miután az oroszországi bolsevik hatalomátvétel következtében kialakuló hatalmi vákuumban létrejött az Ukrán Népköztársaság.

1918 őszén hazánk esetében az államformaváltás következtében kialakult zűrzavar, valamint a világháború elvesztésének kombinációja végzetes hatást gyakorolt. Károlyi koncepciója szerint az antanttal való feltétlen együttműködés vezethetett volna el egy méltányos békéhez. Az idő azonban igazolta, hogy a Woodrow Wilson amerikai elnök által 1918 januárjában megfogalmazott 14 pont pusztán hangzatos blöff volt, amely amúgy is érvényét vesztette 1918. október közepére. Kevéssé ismert módon ugyanis IV. Károly e hónap elején a wilsoni javaslat mellett kínált békét, amelyet az antant azzal söpört le az asztalról, hogy kilenc hónap alatt teljesen más helyzet állt elő. 1918. október végén az uralkodó sokáig hezitált Károlyi Mihály magyar királyi miniszterelnöki kinevezésével kapcsolatban: az egyik fő ok, amiért nem bízott benne, éppen az a „vád” volt, hogy a gróf köztársaságot akar. A király ekkor feltett egyenes kérdésére, miszerint akar-e köztársaságot, Károlyi határozott nemmel felelt.

Hazánk számára az első világháború – a padovai fegyverszünettel – 1918. november 3-án véget ért. Ekkorra már de facto felbomlott az Osztrák–Magyar Monarchia. November 11-én a német-ausztriai Nemzeti Tanács kikényszerítette IV. Károly lemondását, vagyis az uralkodó osztrák császári trónról való távozását, majd másnap a testület kiáltotta a köztársaságot. Ezen a ponton érezte meg a magyar politikai elit, hogy lehetőség kínálkozik a magyar államforma megváltoztatására.

1918. november 13-án IV. Károly felfüggesztette magyar királyi jogköreinek gyakorlását is, egyben deklarálta, hogy eleve elismeri „azt a döntést, amellyel Magyarország jövendő államformáját megállapítja”. Ennek hatására Károlyi Mihály elszánta magát arra a lépésre, amelyre Kossuth Lajos 1849-ben nem, vagyis kikiáltotta a köztársaságot. A hetven évvel korábban vívott szabadságharc fontos hivatkozási pont lett a népköztársaságnak, hiszen azt lehetett mondani, hogy az ország elnyerte azt a teljes függetlenséget, amelyet 1848–49-ben kívánt. Erre a hagyományra építve a nép respublikája rövidesen megkezdte a régi világ teljes lerombolását. A magyar címerből eltávolították a Szent Koronát, az esküszövegekből kitörölték Isten nevét.

Az első Magyar Népköztársaság sok korábbi sérelemre, hibára kívánt gyógyírt kínálni, ám az átlagembernek legfontosabb napi megélhetési problémákon nem tudott úrrá lenni. Megfelelő anyagi bázis nélkül élő lakossággal pedig nem lehetett működőképes demokráciát építeni. A népköztársaság 1918. november 16. és 1919. március 21. között egyre kisebb terület felett tudott tényleges hatalmat gyakorolni, nem pusztán az egyre szorosabb antant demarkációs vonalak, hanem a hátország szinte kormányozhatatlan állapota miatt.

A „nincs új a nap alatt” szólásnak megfelelően így hamar nyilvánvalóvá lett, hogy azok a pozitív várakozások, amelyek áthatották a hatalomra került politikai elitet, sőt a lakosság egy jelentékeny részét is, alaptalannak bizonyultak. Több súlyos csalódás után maga Károlyi – immár mint államfő – 1919 márciusában döbbent rá arra, hogy a nyugati demokráciák a Népköztársaság összezúzását kívánják. A magyar függetlenség ígérete ismét sírba szállt, a dualista állam keretében élvezett európai középhatalmi státus elveszett. A népköztársaság vezetői a szavak szintjén mindvégig a demokratikus jogokért harcoltak, de azok beteljesítését pragmatikus okokból elutasították. Például hiába szélesítették jelentősen a választójogot, adósak maradtak a választás tényleges lebonyolításával, mivel tisztában voltak azzal, hogy a népfelség elvének alkalmazása a rendszer bukását okozhatja.

Mindezen szempontok figyelembevételével a népköztársaság nem a nép köztársaságává, sokkal inkább egy elátkozott köztársasággá vált, ahogy azt a korszakról szóló legújabb monográfia címében is olvashatjuk.

Az első Magyar Népköztársaság sorsát azonban nem az akkori politikai elit hibái pecsételték meg elsősorban, hanem az a tény, hogy a nyugati demokratikus államok politikája semmibe vette, majd megfojtotta az új államot. A párizsi békekonferencia támogatása, valamint a Kárpát-medencébe közvetlenül áthelyezett nyugati antanthadosztályok nélkül az ország megszállása nem mehetett volna végbe. Elég azokra a tényekre utalnunk, hogy a súlyos 1914–15-ös, illetve 1916-os vereségeik után a franciák szervezték újjá a szerb, illetve a román haderőt, illetve hozták létre az első csehszlovák alakulatokat, majd 1918 őszén a délnyugati és balkáni frontot egybevéve több mint 75 hadosztálynyi antant katonai erő volt az ország határainál.

A száz éve történt államformaváltás történelmi mérföldkő volt az ország életében, hiszen a több mint 900 évig királysági időszak végét deklarálta a kortársaknak. Mi már tudjuk, hogy a monarchikus államforma a későbbiekben – igaz, király nélkül – de még 26 esztendőre visszatérhetett, mégis, a királyság 1918-as összeomlása már magában hordozta, hogy az ország jövőjét a köztársasági államforma sikere vagy kudarca fogja meghatározni. Az első Magyar Népköztársaság gyors és dicstelen bukása, valamint az a tény, hogy fatális módon a bolsevik Tanácsköztársaságba fordult, nem pusztán a történelmi Magyarország szétdarabolásának színterét teremtette meg, hanem teljes mértékben elárulta a köztársaság eszméjét is.

A világháború folyamán az antant számára a demokrácia védelme fontos szempontot képzett az „auto­riter” központi hatalmakkal folytatott harcban. A mai napig nem feloldott ellentmondást okozott, hogy a születőben lévő magyar demokráciát írmagjában fojtották el. Ezt a hatást egy nemzedékkel később tovább fokozta, hogy az 1946 és 1949 közötti Magyar Köztársaságot szintén nyugati támogatás és egyetértés mellett emészthette fel a bolsevizmus. Ezért is érzékeny téma a köztársaság problematikája, amely alapját adja a Nyugat hazánkat lenéző és lesajnáló attitűdjének. Mindennek következményeit pedig a mai – köztársasági államformájú – Magyarország is napi szinten viseli.

Ligeti Dávid

A szerző történész, a Veritas Történetkutató Intézet munkatársa

magyaridok.hu
  • Infantilizmus a parlamentben
    A gyönyörű épületet nem bohócoknak tervezte Steindl Imre, az építők, a művészek nem azért formálták csodálatosra, hogy hígvelejűek tombolhassanak benne „szabadon”, brekeghessenek, röföghessenek, nyeríthessenek.
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
MTI Hírfelhasználó