Történelmi utódlás Berlinben
Friedrich Merz (b) Willkommenskultur helyett domináns német kultúrát akar.
2018. november 19. 18:13

Nagyon nem mindegy Európának, nem mindegy nekünk, magyaroknak, hogy ki lesz Angela Merkel utódja a CDU (Kereszténydemokrata Unió) élén. Az alapkérdés, hogy folytatódik-e a migránskérdésben az öngyilkos német befogadópolitika, a Willkommenskultur, amely Európát is magával ránthatja a mélybe, vagy elkezdődik végre egy új, a migránsválságot kezelni kívánó, az európai és a német kultúrát megvédeni akaró irányzat – méghozzá kormányzati szinten.

A decemberi elnökválasztó kongresszus előtt néhány héttel a jelöltek felsorakoztak, az alternatívák világossá váltak.

Hármuk közül a CDU jelenlegi főtitkára, Annegret Kramp-Karrenbauer (az egyszerűség kedvéért a németek AKK-nak nevezik) egyértelműen a jelenlegi kormánypolitika hűséges követője, afféle „mini-Merkel”, akinek megválasztásával nagyjából és egészében semmi lényeges nem változna a kereszténydemokrata párton belül.

A korábban Saar-vidéki miniszterelnök asszony 2015 óta fenntartás nélkül támogatja Merkel Willkommenskulturját, azaz a korlátlan befogadásra épülő migránspolitikát, s arról sem szabad elfelejtkezni, hogy legutóbb ő irányította a kancellár asszony parlamenti választási kampányát. Ha AKK nyerne, s a későbbiek során netán megszerezné a kancellári pozíciót, minden maradna a régiben, s Németország tovább menetelne előre az önmagát és Európát egyre nagyobb válságba sodró zsákutcában.

Ezzel az irányvonallal szemben jelent egyértelmű alternatívát a 38 éves Jens Spahn, aki a jelenlegi kormányban az egészségügyi tárcát vezeti. A bevallottan homoszexuális politikus két alapvető dologban nem ért egyet a saját kormányával: egyfelől szakítana a Willkommenskulturral, a korlátlan és rendezetlen bevándorlással.

Nemrég a Frankfurter Allgemeine Zeitungban jelentetett meg egy programját vázoló írást, amelyben kifejti, hogy az európai külső határokat szigorúan meg kell védeni, a menekültügyi szabályozást és a bevándorlást szét kell választani egymástól – ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy nem ért egyet az ENSZ migrációs kompaktja által sugallt tétellel, mely szerint a migráció emberi jog.

Azt írja, hogy nem lehet elsiklani afelett, ami 2015 szeptemberében történt Németországban, amikor az a kép keletkezett az emberekben, hogy az állam és a politika elveszítette az ellenőrzést a folyamatok felett.

Jens Spahn korábban egyértelműen kiállt a domináns német kultúra, a Leitkultur mellett – ezzel a harmadik jelölthöz, Friedrich Merzhez kapcsolódott, de erről később –, azt hangsúlyozva, hogy a bevándorlók tömegeinek kell alkalmazkodniuk a németek által évszázadok alatt kialakított jogrendhez, kulturális szokásokhoz, normákhoz és hagyományokhoz, nem pedig fordítva.

De nemcsak a migráció, hanem a föderális vagy nemzeti szuverenitásra épülő unió vitájában is szemben áll Merkellel. Már korábban is, amikor a pénzügyminisztérium államtitkára volt, élesen ostorozta például az eurózóna államait integrálni szándékozó törekvéseket, nem támogatta a pénzügyi és gazdasági közös intézmények létrehozását. (Vagyis aligha nevezhető Macron nagy hívének.) Szemben áll Merkel liberalizmusával és balratolódásával, a FAZ-ban megjelent cikkében korszakváltásról beszél, s határozottan kiáll egy modern konzervativizmus szükségessége mellett.

Magyarországról nézve talán ő az a jelölt, aki a legközelebb áll az Orbán-kormány által képviselt értékekhez. Azonban úgy néz ki, hogy a legesélyesebb jelölt mégsem ő, hanem a 63 éves Friedrich Merz, aki a legfrissebb felmérések szerint vezeti a három jelölt népszerűségi versenyét mind a párton belül, mind pedig országos viszonylatban. Tény, hogy Spahn és Merz egyaránt a párt konzervatív szárnyához tartozik a merkeli liberális, baloldali vonulattal szemben, sok kérdésben egyetértenek, ám – a közvélemény-kutatási adatokon túl – több dolog szól Merz győzelme mellett.

Az egyik az, hogy Merz idősebb és sokat tapasztalt politikus, aki a gazdasági életben is nem csekély tapasztalatokat szerzett, s ez a kereszténydemokrata szavazóknál – s általában a német választóknál is – nagy súllyal esik a latba. A másik, hogy Spahn sem a pártjában, sem a német közvéleményben nem tudott népszerűvé válni, melynek okai szerteágazóak lehetnek. A róla szóló életrajzi könyvben maga is elismeri: „elértem, hogy ismernek, most azt kell elérni, hogy szeressenek is”.

Ez utóbbi azonban nagyon nehéz feladat minden politikusnak, pláne annak, aki hendikeppel indul. Végül a harmadik a legkevésbé sem elhanyagolható: Wolfgang Schäuble, a CDU nagy alakja, jelenleg a szövetségi parlament elnöke, mindkettőjükkel jó viszonyt ápol, sokáig segítette is Spahn politikai pályafutását, ám most mégis arra az álláspontra jutott, hogy Merz, barátja és régi harcostársa az alkalmasabb az elnöki és később a kancellári pozícióra.

A Bild szerint azt javasolja Spahnnak, hogy szálljon ki az elnökjelölti versenyből. Mindez érthető és logikus javaslat, hiszen a két konzervatív jelölt egymást gyengítheti, megnyitva az utat a nevető harmadik AKK előtt.
Szóval akkor Merz. Mit kell tudnunk róla?

Először is azt, hogy 2000 és 2002 között a CDU–CSU-pártszövetség parlamenti frakcióvezetője volt, tehetsége és rátermettsége már ekkor megmutatkozott, nem véletlen tehát, hogy Angela Merkel, aki sorra számolt le a lehetséges ellenjelöltjeivel – először persze Helmut Kohllal –, 2002-ben eltávolította ebből a pozícióból, és ő vette át a frakció irányítását is.

Merz ezután szimpla képviselőként dolgozott, majd 2009-ben ideiglenesen elhagyta a politikai pályát, és különböző jelentős cégeknél dolgozott gazdasági jogászként, illetve felügyelőbizottsági tagként. Mondhatjuk úgy is: kivárta az idejét, ami most érkezett el – miután a „Mutti”, legfőbb ellenlábasa és riválisa meggyengült.

Ennél is fontosabb az, hogy Friedrich Merz a kilencvenes évek végén elindult, már akkor is az országba érkező migránsok integrálásával kapcsolatban kibontakozó, a német Leitkultur (domináns kultúra vagy irányadó kultúra) körül zajló vitában élesen exponálta magát. 2000 októberében arra szólította fel a hazájában élő külföldieket, hogy a békés együttélés érdekében tartsák be a „deutsche Leitkultur” normáit, vagyis éljenek úgy, ahogyan a többségi, domináns német kultúrában megszokott.

Ezzel Merz nagyszabású vitát robbantott ki a német közvéleményben, többen támadták a liberális oldalról azzal, hogy a jogszabályok betartásán kívül hogyan követelheti meg a kulturális normák átvételét, hiszen ez nem egyezik meg a multikulturalizmus követelményeivel. Merz egy Die Weltben megjelenő cikkében pontosította azt, hogy mire is gondol, amikor a domináns német kultúrát hangsúlyozza: a német alaptörvény tiszteletét és betartását, az európai egység gondolatával való azonosulást, a nők egyenrangúságának elfogadását és a német nyelv kötelező ismeretét.

A vita továbbgyűrűzött, pártja, a CDU formálisan igen, tartalmilag kevésbé állt mellé, hiszen ekkor már egyre inkább a liberális, multikulti irány vált uralkodóvá a Merkel vezette pártban; nem csoda tehát, hogy 2002-ben Merznek távoznia kellett a frakcióvezetői pozícióból. A domináns német kultúra körüli vita azonban éppen az ő, illetve Spahn jelöltségével kapcsolatban óhatatlanul előtérbe fog kerülni, hiszen kisebb vagy nagyobb mértékben, de mindketten szemben állnak a Willkommenskulturral, és a Leitkulturra helyezik a hangsúlyt.

Merz tehát kulturális és társadalmi témákban egyértelműen konzervatív nézeteket vall, gazdasági ügyekben Donald Trump egyes lépéseivel is szimpatizál. Ugyanakkor az unió jövőjét illetően az eurótagállamok erős integrációja mellett érvel, még a totálisan föderalista és globalista Jürgen Habermasszal együtt is írt cikket az eurózóna megerősítéséről, valamint támogatja Emmanuel Macron unióval kapcsolatos reformterveit.

Vagyis azt mondhatnánk, hogy vegyes kép bontakozik ki az esetleges jövőbeli CDU-elnökről: a német hagyományok, kultúra és identitás védelme nála együtt jár az erős európai integrációval, azaz konzervatív, nemzeti, illetve liberális nézetek egyszerre jelennek meg irányvonalában.

Az mindenesetre kijelenthető: Merz­cel sokkal több közös kiindulópont jelenhet meg a kereszténydemokraták és az Orbán-kormány viszonyában, főleg az európai és nemzeti kulturális identitás megőrzése terén. De semmi sem fenékig tejfel, s főleg nem kívánságműsor: lesznek bőven vitáink egy Merz által vezetett német kormánnyal is, de ha már nem állunk gyökeresen szemben egymással – miként sajnos a Merkel-korszakban –, akkor a kölcsönös engedmények és megegyezések is végre valósággá válhatnak a két ország kapcsolataiban.

Fricz Tamás

A szerző politológus

magyaridok.hu
  • Infantilizmus a parlamentben
    A gyönyörű épületet nem bohócoknak tervezte Steindl Imre, az építők, a művészek nem azért formálták csodálatosra, hogy hígvelejűek tombolhassanak benne „szabadon”, brekeghessenek, röföghessenek, nyeríthessenek.
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
MTI Hírfelhasználó