A Jobbik szembeköpte önmagát
A piac az egyéni haszonszerzésről szól, a politikát viszont a közérdek képviselete vezérli.
2018. december 5. 11:00

A Jobbik zuhanórepülésben van: egy novemberi felmérés szerint több százezer (!) szavazót veszített el az áprilisi parlamenti választások óta. Akkor a listás szavazatok több mint 19 százalékát szerezték meg, ami mintegy 1,1 millió választót jelentett. Bő fél évvel később viszont az összes megkérdezettnek a 8, a biztosan szavazóknak pedig a 13 százaléka szavazna a pártra (lásd a ZRI Závecz Research Intézet felmérését). A Jobbik fél év alatt középpártból közeledik a kispárt-státus felé.

Természetesen nincs mit csodálkozni ezen, hiszen a párt a választások után – amelyet súlyos kudarcként éltek meg, hiszen meg akarták nyerni – gyakorlatilag erjedésnek indult. Először is lemondott a párt első számú figurája és központi károkozója, Vona Gábor pártelnök, megkezdődött az utódlási – vagy inkább hatalmi – harc a párton belül, tisztogatások kezdődtek, s egyre több helyi tisztségviselő és tag lépett ki a Jobbikból.

Tették nem pusztán azért, mert a párt „csak” 19 százalékos eredményt ért el áprilisban, hanem azért, mert ­óriási csalódásként élték meg valaha kedvenc, sőt szeretett pártjuk totális fordulatát. Létrejött a Mi Hazánk Mozgalom, majd párt Toroczkai László vezetésével, s már csatlakozott is hozzájuk a Jobbikban meghatározó vezetőnek számító Volner János, illetve Dúró Dóra és férje, Novák Előd és mások is.

Ekkora válságot és káoszt egyetlen párt sem úszhat meg népszerűségvesztés nélkül, ezért a 19-ről 13 százalékra zuhanás bő fél év alatt szinte természetes következménynek tekint­hető. Korántsem kizárható, sőt valószínűsíthető, hogy a jövő évi európai parlamenti választásokon folytatódik a párt vesszőfutása. De miért jutott idáig a Jobbik? Hogyan eshetett ennyire szét a valaha szebb reményekkel indult párt? Az okok nem is annyira szerteágazók.

A Jobbik az alapító nyilatkozatban így határozta meg önmagát: „Értékelvű, konzervatív, módszereiben radikális, nemzeti-keresztény párt, mely programjával a nemzet egészét kívánja képviselni.”

Ehhez hozzáteszik, hogy büszkén felvállalják a nacionalizmust, de elutasítják a sovinizmust. Alapvető ellenfélnek a szocialistákat és a szélsőségesen liberális szabad demokratákat nevezték meg. Konzervatív, nemzeti-keresztény párt… Hol vagyunk már ettől? Hol van már az alapító nyilatkozat? A szemétkosárban? Megkérdezhetnénk a Jobbiktól és Vona Gábortól: vajon hogyan jutottak el a radikális nemzeti-keresztény szellemiségtől a Spinoza Házig és Gyurcsány Ferencig?

Be kell vallanom, számomra is nagy csalódás ez a politikai képződmény. Voltak évek, amikor valóban azt hittem, hogy a Jobbik komolyan gondolja azt, amit mond, ír, beszél, cselekszik, komolyan veszi a konzervatív és nemzeti értékeket. Még az is elképzelhető volt, hogy a Jobbik megtalálja helyét a Fidesz mellett a radikális jobboldalon, s elvileg, a követett értékei alapján, mint kisebb koalíciós partner is számításba jöhetett volna. (Akkoriban a jobboldali táborban nem kevesen gondolták így.)

De azt hiszem, félrevezető általában „a” Jobbikról és annak brutális átalakulásáról beszélni, ugyanis meggyőződésem, hogy a tagság jelentős része véresen komolyan hitt a Jobbik által kezdetben megfogalmazott elvekben.

Itt tehát nem a tagságról van szó, a tagságot egyszerűen becsapták és átverték azok a vezetőik, akik elvették a párt lelkét és meghasonlottá tették, s csináltak egy Jobbik 2.0-t. Aligha van ennél durvább csalás és politikai kalandorság. Vona a politikai paletta egyik széléről át akarta, át akarja vinni a pártot a másik szélére. És még el is hitte, hogy ez sikerülhet neki, ami nagyon súlyos tévedés volt. De vajon hogyan hihették Vona és követői, hogy ez sikerülhet nekik?

Azt hiszem, elhitték a hipermodern, rossz értelemben trendi politikacsinálók, agytrösztök, tanácsadók, PR-szakemberek – sőt politológusok – súgását arról, hogy a mai politika már nem olyan, mint a régi, a mai politika már nem értékekről, hitekről és érzelmekről szól, hanem itt is mindent a piaci elvek, a piac módszertana határoz meg. Ezek szerint a politikában is van kereslet-kínálat, a pártok, illetve az általuk kínált ideológiák sem mások, mint politikai portékák, ezért a legfontosabb dolog megnézni, hogy a politikai piacon mi az, ami a legjobban eladható, mi az, amire a legnagyobb a kereslet.

Ebből a nagyon trendi, modern PC-logikából kiindulva egy párt a politikai paletta „közepén” lehet csak sikeres, egyfajta néppárti pozícióban, amelyből szinte minden társadalmi réteget és generációt meg lehet szólítani. Vona PR-szakemberei, politikai vegykonyhamesterei bizonyára nagyon jól kitalálták, hogy milyen szavakat, gesztusokat, szlengeket kell használni, milyen helyeken, kikkel és milyen helyzetben kell a média elé állni stb.

Először is messze el kell kerülni a radikális s főleg a szélsőséges megnyilvánulásokat – hiszen azok politikailag nem korrektek, nem illenek bele a globális-liberális, kozmopolita és kisebbségvédő trendekbe, ebből fakadóan pedig szakítani kell a cigányozással, az antiszemita, rasszista kiszólásokkal, de nem illik földbe döngölni az Európai ­Uniót sem. Viszont szavakban túl kell lépni a XX. századon, a megbékélést kell keresni a pártok között, párbeszédet kell folytatni minden „demokratikus” párttal, mint például az MSZP-vel és a DK-val, persze a Fidesz–­KDNP-vel nem, mert ők autokraták, diktátorok, rasszisták, de elsősorban nem trendik, nem illenek be a főáramlatú liberális világképbe.

És persze „aranyosnak” kell lenni a választók, helyesebben a politikai termékeket fogyasztók legszélesebb tömegei előtt, ezért kiskutyákkal kell cukiskodni, trendi fiatalokkal kell fotózkodni és sármos XXI. századi külsőt kell felvenni. De vajon valóban úgy működik a politikai piac, mint egy bevásárlóközpont? Elárulom: egyáltalán nem.

A politikának, a politikai versenynek örök törvényszerűségei vannak, amelyek megkerülhetetlenek. A politika és a piac soha nem lesz egyforma, a politika soha nem fog a piaci törvényekhez és módszerekhez igazodni. Mégpedig azért nem, mert egyszerűen más, mint a piac. A piac az egyéni haszonszerzésről, a profitról szól, s ezt minden szereplő tudja: az eladó és vevő is. Ezért a piacon elfogadott a termék állandó változtatása, újítása, vonzóvá tétele, hatásos reklámozása. Ezért a vevő nem haragszik, de persze igyekszik észnél lenni, ha sikerül.

A politikát viszont más mozgatja: a közérdek. Itt a vevők a választópolgárok, és olyan terméket, pártot, de főleg politikust keresnek, akiről el tudják hinni, hogy a lehető legjobban elkötelezett a közérdek, a közjó, az emberek életének jobbá tétele mellett. Akiről elhiszik, hogy amit mond, azt nem egyéni érdekből, számításból, hatalom- és pénzéhségből mondja. A választók a közérdeknek elkötelezett, elvhű embereket, igazi államférfiakat keresnek, akik nem váltogatják egyik napról a másikra a nézeteiket, mint a piacon az eladók a termékeiket.

Emlékezzünk csak az SZDSZ-re! Az SZDSZ harcos antikommunista pártként indult az 1990-es választásokon, éppen ezért volt sokaknak szimpatikus, így lett belőlük középpárt. 1994-ben azonban, általános megdöbbenésre, koalí­cióra lépett a pufajkás Horn Gyula által vezetett MSZP-vel, a posztkommunista párttal. Indokolták ők ezt sokféle érvvel, igyekeztek az új „politikai terméküket” eladni mindenféle jól hangzó süket dumával. És mi lett az eredmény? 1998-ra kis párt lettek, 2010-ben be sem jutottak a parlamentbe, 2014-ben megszűntek létezni.

A pártok, politikusok életében persze kisebb horderejű változások vagy fordulatok történhetnek, amelyek azonban nem érintik adott párt alapvető politikai identitását, s ezen az úton a népszerűségüket is növelhetik. A Fidesz antikommunista-liberális pártként indult, s úgy vált konzervatív néppárttá, hogy megőrizte eredeti rendszerváltó, antikommunista arculatát. Ezért is volt hiteles a fordulata a közvélemény számára, amit a választási eredmények fényesen igazolnak. A Fidesz, nevéhez méltón, hű maradt alapértékeihez. Ha viszont egy párt és politikus a gyökereitől szakítja el magát, mint az SZDSZ és a Jobbik, akkor hiteltelenné válik, és a választói bizalom elvész mögüle.

Szávay István zsidó nővel szembeni – mondjuk így – megnyilvánulása semmi más, mint a párt eredeti korszakának torz, Sneider Tamásék számára nyilván roppant kínos visszatüremkedése. Szávay igazolta a széles körben elterjedt szállóigémet, hogy ez már nem egy következmények nélküli ország, hiszen ő levonta a következtetést és visszalépett a frakcióvezetői pozíciójából, majd lemondott képviselői mandátumáról is. A legitimitást erősen megkérdőjelező előre leosztott tisztújítás szintén tovább ront a párt megítélésén, ez azonban mind csupán közjáték; a legfontosabb, hogy a Jobbik szembeköpte önmagát, s ennek rájuk nézve romboló következményei lesznek.

Fricz Tamás

A szerző politológus

magyaridok.hu
  • Videó mint politikai csapásmérés
    Megvan tehát a magyarázat arra: miért viselkednek egyes politikusok – köztük egészen magas pozícióban lévők is – elmebeteg módjára. Miért zúdítják rá a kontinensre a migránsáradatot, a terrorista bandákat. Miért öletik meg társadalmuk tagjait. Zsarolva vannak.
  • Elszállt egy hajó a szélben
    Nehéz megindulás, mit megindulás, megrendülés nélkül beszélni erről a patináns lapról, a baloldali véleményformálók zászlóshajójáról, erről az izé 168 óráról. Nehéz, de mégis meg kell tenni.
  • Áder: Magyarország legyen erős, független és szabad!
    A honvédelem napja annak a tiszta, egyszerű és világos akaratnak az ünnepe, hogy Magyarország legyen erős, független és szabad - mondta Áder János köztársasági elnök kedden, a budai Várban rendezett ünnepségen, amelyen csapatzászlót adományozott a Magyar Honvédség Parancsnokságának. Azt kérte a honvédektől, legyenek büszkék erre a zászlóra, mert az az összetartozásuk kifejezése mellett az 1848 májusában megszületett modern magyar hadsereg örökségét is megtestesíti.
  • Brüsszel még több migránst hozna Európába
    A dokumentum egésze ellentmondásoktól hemzseg, és nem vesz tudomást a valóságról, a migránsok siralmas elhelyezkedési statisztikáiról, valamint arról, hogy számos európai országban (például Görögországban vagy Spanyolországban) több millió európai ember vár arra, hogy munkához jusson. Az előbbi ország esetében a munkanélküliségi ráta 18,5 százalék, míg az utóbbinál 14 százalék.
  • Nemzetünk integráns részei az őshonos nemzetiségek
    Ez az értékmegőrző tevékenység jó az adott nemzetiségnek, de jó a többi nemzetiségnek is, hiszen ha egyikük értékeket hoz létre, fejlődik, gazdagodik, azzal inspirálóan hat a többi őshonos nemzetiségre is - mutatott rá a miniszterelnök-helyettes.
MTI Hírfelhasználó