Müncheni adventi koszorú
Az idei advent közös rózsafüzér imádsággal és ünnepélyes gyertyagyújtással vette kezdetét.
2018. december 7. 16:08

Az új egyházi év kezdetén a Müncheni Magyar Katolikus Egyházközség több programmal is készült, hogy a hívek lelkileg feltöltődve induljanak el a várakozás útján. Az idei advent közös rózsafüzér imádsággal és ünnepélyes gyertyagyújtással vette kezdetét.

Advent első vasárnapján szép számmal gyűltek egybe a Münchenben és környékén élő magyar katolikusok a münchen-haidhauseni Szent Erzsébet templomban, hogy együtt kezdhessék a karácsonyra való négyhetes készületet. A délelőtti szentmisét megelőzően az egyházközség csoportjaiért és dolgozóiért ajánlották fel a rózsafüzér imádságot. A szentmise kezdetén várakozással kapcsolatos gondolatokat hallhattunk a ministránsoktól, majd Merka János plébános atya meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját.

A prédikációt Kajtor Domonkos jezsuita szerzetes tartotta. Jézus és a gazdag ifjú párbeszédén keresztül világította meg a lelki élet négy lépcsőfokát: 1. parancsok és törvények megtartása, 2. Jézus megismerése és követése, 3. csend, 4. lét. A szentmisét adventi lelkinap követte, ahol a Münchenben élő szerzetes a lelki élet egyes szakaszaihoz kapcsolódó imamódokat is bemutatta.

Kajtor Domonkos nem először tartott lelkinapot a Müncheni Magyar Katolikus Misszión. Krisztus Király vasárnapját megelőző szombaton ugyanis interaktív előadások keretében segített a fiatal felnőtteknek elmélyülni az imaélet rejtelmeiben és megismerni a belső szabadságig vezető utat. Ennek egyik állomása a szentségimádás, melyre jó alkalom volt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületei alkalmából rendezett világméretű szentségimádás, melybe mi is bekapcsolódtunk, ezzel is erőt merítve a Krisztus születésére való várakozás időszakához.

A Müncheni Magyar Katolikus Misszió közösségét Merka János plébános atya a következő adventi vasárnapokon is ünnepélyes gyertyagyújtásra hívja és várja. December 16-án délután pedig betlehemi műsor fogadja az ide látogatókat. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

korosiprogram.hu
  • Szombaton nyithatnak a teraszok
    Megvan a 3,5 millió beoltott, így a teraszok szombat reggeltől kinyithatnak - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
  • Hétfőtől a tömeges oltás
    Müller Cecília a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján azt mondta: a rendelkezés célja, hogy az oltópontokon és a háziorvosoknál is minél többen, minél gyorsabban megkaphassák az oltást.
  • A Föld napja: égető a feladat a környezet megóvása
    Nagy István a Föld napja alkalmából az ETO Stadionnál tartott faültetésnél azt mondta, "nem vagyunk könnyű helyzetben, mert az éghajlat változását már mindennap tapasztaljuk a bőrünkön".
MTI Hírfelhasználó