Szijjártó: Az ENSZ ugyanazt a hibát követi el, mint az EU
Az ENSZ ugyanazt a hibát fogja elkövetni globális migrációs csomagjával, mint az Európai Unió a kötelező migránsbetelepítési kvótáival - mutatott rá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri tanácsának csütörtöki milánói ülésén mondott felszólalásában.
2018. december 6. 16:27

Hozzátette, hogy az ENSZ migrációs csomagja sokkal nagyobb gondot okoz majd, mint az EU kvótái, mivel ez utóbbi Európára korlátozódik, az előbbi viszont felbolygatja az egész világot. A miniszter kijelentette: az ENSZ hazug módon a migrációnak csakis a jó oldalát domborítja ki, míg a biztonsági kockázatokra nem tér ki, és ugyancsak hazug képzetet kelt azzal, hogy a migrációt alapvető emberi jognak nyilvánítja.

Szijjártó Péter felidézte, hogy Európát teljesen felkészületlenül érte 2015-ben a migrációs hullám, Magyarországon pedig 400 ezer illegális bevándorló ment keresztül, ami közvetlen tapasztalatokkal járt. A kötelezőn levonandó tanulságok közül első helyen említette, hogy a tömeges illegális migrációs folyamatok veszélyesek. Másodikként kitért arra, hogy az ellenőrizetlen migráció lehetőséget ad a terrorszervezeteknek arra, hogy eljuttassák harcosaikat olyan területekre, amelyek korábban békések voltak. A miniszter hozzátette, hogy a migrációs folyamatok destabilizálják mind a kiindulási, mind a tranzit országokat, a célállamokban pedig nagyon komoly gondokat okoznak.

"Meg kellett tapasztalnunk, hogy a migránsok döntő többsége nem hajlandó tiszteletben tartani a helyi szokásokat, jogszabályokat, kultúrát, viselkedési elvárásokat" - mondta. Hozzátette, hogy a tömeges illegális migráció következményeként minden eddiginél súlyosabb a terrorfenyegetettség Európában, amit világosan mutat az a több mint harminc támadás, amelyet migrációs hátterű személyek követtek el.

A miniszter felszólalásában közölte: Magyarország javasolja, hogy az EBESZ együttműködése összpontosítson végre újabb illegális migrációs hullámok megelőzésére és megállítására. Megjegyezte, hogy támogatni kellene a közép-ázsiai országokat a terrorizmus elleni harcban, és abban hogy vissza tudják szorítani a szélsőséges ideológiákat, amelyek mindig a terrorizmus eredői.

Szijjártó Péter ugyanakkor szorgalmazta, hogy az EBESZ utasítson vissza minden olyan kezdeményezést, amely újabb migrációs hullámokhoz vezet, mert ezek biztonsági kockázatot jelentenek az európai térségre. A miniszter felszólalásában ilyen kezdeményezésnek minősítette az ENSZ globális migrációs csomagját, amelynek elfogadásával - mint fogalmazott - a világszervezet ugyanazt a hibát fogja elkövetni, mint az Európai Unió a kötelező migránsbetelepítési kvótáival.

A csomag elfogadása az egész EBESZ térség számára komoly biztonsági kockázatot jelent, azonban hét EBESZ-tagállam és két partner ország elutasítja a globális migrációs kompaktot, azaz kilenc ország a saját polgárainak biztonságát helyezi előtérbe - mutatott rá Szijjártó Péter. Egyúttal kérte a többi EBESZ-tagállamot: vegyék fontolóra, hogy valóban akarnak-e a migráció kedvező hatásairól szóló kampányokra, migránsok képzésére költeni adófizetőik pénzéből, valóban úgy tartják-e, hogy a migránsoknak ugyanazokat a szolgáltatásokat kell biztosítani a migrációs útvonal során, mint az adott ország adófizető polgárainak, és valóban meg akarják-e tiltani a migránsok ellátása során keletkezett adatok megosztását a bevándorlási hatóságokkal.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Attilio Fontana lombardiai tartományfőnök találkozója Milánóban 2018. december 6-án. MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Enzo Moavero Milanesi olasz külügyminiszter az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az EBESZ külügyminiszteri tanácskozásán Milánóban 2018. december 6-án. MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Paul Richard Gallagher érsek, a Vatikán államközi kapcsolatokért felelős titkára az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az EBESZ külügyminiszteri tanácskozásán Milánóban 2018. december 6-án. MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az EBESZ külügyminiszteri tanácskozásán Milánóban 2018. december 6-án. MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Andrew Baker rabbi, az Amerikai Zsidó Bizottság (American Jewish Committee, AJC) képviselője Milánóban 2018. december 6-án. MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

MTI
  • Két majom
    Az érdekes, hogy mindketten beleszóltak, mit beleszóltak, próbáltak beleavatkozni a magyar belpolitikába.
  • Hollywoodi csőcselék a demokrácia ellen
    Jót derülhetnénk rajta, de az emberiségellenes akcióban óriási a kockázat. Megszűnhet a demokrácia mint az egyik már-már utolsó rendező elv. Egy antihumánus propagandaközpont fölbérelte az agyonfizetett söpredéket, hogy hisztériázzanak a demokrácia ellen.
  • Gyurcsány Ferenc markában a szocialista szavazók
    Az európai parlamenti választásokon elért eredményének köszönhetően a Demokratikus Koalíció és Gyurcsány Ferenc minden korábbinál közelebb került ahhoz, hogy stabilan a baloldal vezető, sőt idővel kizárólagos erejévé váljon. A jelenség részben a politikai környezet számukra kedvező alakulásával, részben pedig tudatos taktikai döntések sorával magyarázható – írja legfrissebb közleményében a Századvég.
  • Milyen tényezők befolyásolják a magyar gazdaság növekedését?
    A várakozásokat meghaladó mértékben, 5,3 százalékkal bővült a magyar gazdaság az első negyedévben. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzésében ismét felfelé módosította várakozásait, így idén 4,3, jövőre pedig 3,7 százalékos gazdasági bővülésre számít.
  • Egymásnak esett a finisben a DK és a szocialista párt
    A DK elnökének korábbi, Karácsony Gergelyt támogató nyilatkozatait ollózták össze vélhetően a zuglói polgármester kampánystábjának tagjai úgy, mintha Gyurcsány Ferenc jelenleg is mellette állna az ellenzéki főpolgármester-jelölti küzdelemben. Ezeket a nyilatkozatokat automatikus telefonhívásokkal juttatták el a választókhoz.
MTI Hírfelhasználó