Az egyház nagyon is a modern világ része
A XXI. században egyházellenesnek lenni egész egyszerűen badarság
Prőhle Gergely immáron harmadik ciklusát kezdi meg a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelőjeként, vele beszélgettünk kereszténységről, hitről, az evangélikus egyház jelenéről, az adventről és arról, hogyan tudnak a hívők segíteni a migrációs válságban. Egyáltalán: kell-e segíteni?
2018. december 11. 12:53

– Számított arra, hogy újra önt választják meg az evangélikusok világi vezetőnek?

– Reméltem, hogy így lesz. Jó lelkiismerettel vágtam neki a tisztújításnak, amit a sok jelölés is visszaigazolt. Az evangélikus egyház egy nagyon demokratikus szervezet, a választó zsinat sok mindent mérlegel. A másik komoly jelölt Font Sándor országgyűlési képviselő, déli egyházkerületünk nemrég megválasztott felügyelője volt, a megmérettetés tehát valós volt. S bár végül én kaptam több szavazatot, jó, hogy Sándorral így is együtt tudunk majd dolgozni az egyház legfontosabb döntéshozó testületében, az Országos Presbitériumban.

– Sok támadás érte az elmúlt időszakban. Megbánta azt a Tanácsköztársaságról szóló kiállítást és kiadványt, ami miatt kritizálták?

– E lapban is többször leírtam: a vörösterror szörnyűségeit semmi sem mentheti. Az inkriminált kiállításnak persze nem is ez volt a célja, amit minden bizonnyal azok is tudtak, akik a kritikát megfogalmazták. Számos olyan fejezete van a magyar történelemnek, amire nem lehetünk büszkék, a reflexió mégis fontos. Ha tudom, hogy egy kortárs művészeti kiállításból – nyilván nem véletlenül – ilyen politikai ügy válik, írhattam volna egy rövid előszót, amely egyértelművé teszi a politikai szövegkörnyezetet. A mostani választás talán mégiscsak igazolta a támadások abszurd voltát: egy történelmi egyház népe nem hitte el rólam, hogy azonosulni tudnék bármilyen, a Tanácsköztársaságot éltető balliberális gondolattal. Máskülönben aligha választottak volna meg harmadszorra is hat évre.

A világi vezetőt hat évre választották újra az evangélikusok Fotó: Bach Máté

– Az újabb ciklusban milyen tervei vannak? Milyen konkrét célokat szeretne megvalósítani?

– Minden egyháznak, egyházi vezetőnek, ha komolyan veszi a szolgálatát, fel kell tennie a kérdést: hogyan is állunk a missziói parancs teljesítésével, vagyis hogy „tegyetek tanítvánnyá minden népet!”. Tehát: hova tűnnek a hívek, amikor a politikai környezet egyre kedvezőbb, az egyházi intézmények száma nőttön-nő? Sok a kihasználatlan lehetőségünk. S bár a gondviselés munkája elsődleges, erőnk szerint segíteni kell azt. A kormány által is erősen támogatott intézményi növekedésnek csak akkor van távlatos értelme, ha az a gyülekezetek, lelki közösségek épülését is szolgálja.

– De mégis hogyan tudják becsalogatni a templomokba az embereket, meg tudják-e érinteni a fiatalok lelkét?

– Világossá kell tennünk: a hit, az egyház nagyon is a modern világ része. Az evangélikus egyházban hagyományosan nagy szerepe van az igemagyarázatnak. Fontos tehát rávilágítani arra a hitre vezető intellektuális izgalomra, ami egy bibliai szakasz értő magyarázatával jár. Lelkészeinket, hitoktatóinkat fel kell szabadítani erre a szolgálatra, nekünk világiaknak tehát tehermentesítenünk kell őket: legyen kevesebb az adminisztrációs, szervezési feladatuk! Számos gyülekezetünkben látunk példát az aktív közösségépítő munkára. Én csak a saját gyerek- és fiatalkorom tapasztalatából indulok ki: egy vidám, összetartó, hitében egyező, de amúgy nagyon sokszínű közösség egy életre biztonságot, tartást és sok örömöt ad. Erre érdemes a megfelelő személyiségek segítségével rávezetni a mai fiatalokat is. Iskoláinkban naponta több tízezer gyerek tanul, őket kell tudatosan megszólítani az evangéliummal, vagyis az örömhírrel, úgy, hogy az olyannyira közkedvelt okos eszközöket is bevonjuk ebbe – nem helyettesítve persze a valódi közösséget. Örülök annak, hogy az ország második legjobb középiskolája, a Deák téri Evangélikus Gimnázium például nagyon jó eredményeket ér el, pedig az intézmény nem az infrastruktúrája miatt közkedvelt, hiszen egy XIX. századi épületről van szó. A tanárokon és a lelkészeken keresztül az iskolában olyan szellem érvényesül, ami szinte észrevétlenül jó teljesítményre sarkallja a diákokat, és a hitbéli közösséghez tartozást is erősíti. Más intézményeinket is említhetném, de a lényeg: az evangélikus közösséghez tartozás örömét kell megismertetnünk a gyerekekkel. Ez biztosítja a gyülekezetek jövőjét is.

– Mit gondol, szakadék tátong a világi és egyházi emberek között?

– Ha szakadék tátong, az nem jó, de ha ez így van, akkor bizonyos dolgokat érdemes tisztázni. A XXI. században egyházellenesnek lenni egész egyszerűen badarság. Már csak azért is, mert különösen az elmúlt néhány év tapasztalata azt mutatja, hogy a felvilágosodás zászlóvivői, akik közül a radikálisabbak olykor egyházellenesként szokták magukat definiálni, és a keresztény egyházak hívei látványos sorsközösségbe kerültek az iszlám fenyegetés hatására. A civilizációk harcában sokkal jobb esélyekkel indulunk, ha ezt a sorsközösséget mindkét tábor felismeri és nem egymást nyírja. Emlékeztetnék a 2015 szilveszterén a kölni dómnál történtekre. A női jogok és a keresztény hitelvek más-más tőről fakadnak, még ha alkalmasint össze is érnek, de az erőszakos idegen tömeg által mégis ugyanannak a veszélynek vannak kitéve. A sokat emlegetett európai értékrend a keresztény hitelvek és a felvilágosodás értékeinek finom egyensúlyából áll, amire érdemes nagyon vigyázni.

– Említette az iszlamizációt. Az evangélikus egyháznak mi a véleménye a migrációról? Tudnak-e ebben ezek a keresztény közösségek világos álláspontot elfoglalni?

– Tudnak, és meg is kell ezt tenniük. Először is azzal, hogy világosan különbséget tesznek migráns és menekült között. Én, amikor még a diplomáciában dolgoztam, próbáltam megértetni különböző nyugati országok képviselőivel, közvéleményével a magyar álláspontot: senki sem kényszeríthet rá egy szuverén országot arra, hogy engedjen feldúlni vagy megváltoztatni egy olyan szociokulturális környezetet, ami önmagában is eléggé összetett és évszázadok alatt alakult ki. Ugyanakkor az elesettek iránti felebaráti szeretet parancsát sem lehet figyelmen kívül hagyni. A politikai kommunikáció szükségképpen leegyszerűsítő ebben a kérdésben, de tudjuk, a helyzet igen komplikált. Meg kell találni a módját, hogy azokat az embereket, akik a szükség miatt indulnak útnak, olyan helyzetbe hozzuk, hogy ne kelljen útnak indulniuk. Ebből a gondolatból fakadt az evangélikus egyház kezdeményezése, hogy a közel-keleti konfliktus áldozatai és az üldözött keresztények javára immáron másodszorra is gyűjtést szervezzünk. Az ökumenikus segélyszervezettel együtt segítünk javítani az életkörülményeken Észak-Irakban. Meggyőződésem tehát, hogy a valóban rászorulókon segíteni kell, leginkább úgy, hogy a menekülés okát igyekszünk megszüntetni.

– A nemzeti öntudatra nevelés és a keresztény öntudat is sarkalatos pont, amiket ráadásul még ellentétbe is szoktak állítani egymással. Ön mit gondol erről?

– Én hálás vagyok azért, hogy a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóját ilyen tudatosan és intenzíven élhettem át. A lutheri teológia a Szentírást helyezi a középpontba, amelynek lefordítása által a reformátor világossá tette: a megértés érdekében ezt mindenkinek az anyanyelvén kell olvasnia. Ezzel megnyílt az út a nemzeti kultúrák fejlődése felé is. A reformáció üzenete, hogy az egyetemes értékek megértéséhez a nyelvhasználatunkban is megnyilvánuló nemzeti identitás megélésén keresztül vezet az út. Nincs tehát itt ellentmondás.

– A kormány programja szerint 2018 a családok éve volt. Önök hogyan tudnak hozzájárulni ehhez?

– A személyes tapasztalat e téren is nagyon hasznos. Mi négy gyereket nevelünk a feleségemmel, ami persze nem mindig csupa harmónia és vidámság, de mégis: elsősorban nagy boldogság és öröm, amiből kimaradni nem érdemes. Az, hogy a kormány ehhez sok mindent hozzátesz, adókedvezményekkel, bölcsődei férőhelyek számának növelésével, a csok intézményével, az sok gyakorlati nehézségen átsegít. Egyházi részről a csokkal élő evangélikus lelkész házaspároknak további kétmilliós támogatást is adunk az állami juttatáson kívül, ami önmagában nem nagy összeg, de a visszajelzések alapján a csokkal együtt komoly segítség.

– Az ön számára mi az advent üzenete?

– Az advent mindig a reményteljes várakozás ideje, hisz itt is egy gyerek születéséről van szó. Ahogy egyre több gyertyát gyújtunk meg, úgy nő a fény, lesz tisztább a látásunk, hogy el tudjuk választani a lényegtelent a lényegestől, a hamisságot az igazságtól. A várakozás beteljesedésének, a zavarba ejtően egyszerű jászol valóságának pedig nagyon is gyakorlati üzenete van, mégpedig az, hogy minden nehézség, gáncsoskodás közepette – amiből nekem ebben az évben jócskán kijutott –, mégiscsak a reménység győzedelmeskedik.

magyaridok.hu
MTI Hírfelhasználó