Nagy erőkkel folyik a hajsza a strasbourgi terrorista ellen
Kedd este Strasbourgban, egy karácsonyi vásár közelében lövöldözés történt, az incidens három életet követelt – közölte Christophe Castaner francia belügyminiszter szerdára virradóra tartott sajtótájékoztatóján. Tizenkét ember sebesült meg, köztük hatan kritikus állapotban vannak. A belügyminiszter-helyettes később bejelentette: nem biztos, hogy terrortámadás történt.
2018. december 12. 10:50

A támadással kapcsolatban íródott korábbi cikkünk itt érhető el.

Lehet, hogy már elhagyta az országot a tettes

A francia belügyminiszter-helyettes szerint nem biztos, hogy terrortámadás történt kedd este Strasbourgban. A tettes indítéka egyelőre nem ismert, lehet, hogy az illető már nincs is Franciaországban, hanem már Németországban van – tette hozzá szerdán reggel Laurent Nunez. A rendőrség kihallgat öt embert a feltételezett elkövető korábbi rendőrségi ügyeivel kapcsolatban – mondta.

A tárcavezető korábban bejelentette, hogy a történtek miatt magasabb terrorkészültségi szintet rendeltek el, megerősítik a határvédelmet és a karácsonyi vásárok körüli biztonsági intézkedéseket is, hogy elejét vegyék hasonló támadásoknak.

Az elkövető két alkalommal is tűzpárbajba keveredett a biztonsági erőkkel kedd este. Egyszer 20 óra 20 perckor, majd 21 órakor. Hangsúlyozta: az elkövető továbbra is szökésben van, de a biztonsági erők 350 tagja kutat utána.

A miniszter úgy fogalmazott, hogy a fegyveres férfi halálfélelmet keltett az emberekben Strasbourgban három helyen is. Elmondta, hogy a férfi ismert a rendőrség előtt terrorizmushoz nem köthető bűncselekmények miatt. Hozzáfűzte: Franciaországban és Németországban is elítélték korábban a gyanúsítottat, aki börtönben is volt. Castaner közölte azt is, hogy feloldják a kijárási korlátozásokat, miután több városrész órákon át le volt zárva. A karácsonyi vásár környékén lévő épületekben biztonságba helyezett emberek időközben ezeket elhagyhatták.

Francia rendőrök a lövöldözés helyszínén. MTI/EPA/L’ Alsace/Maxppp

Betiltják a tüntetéseket

A miniszter bejelentette, hogy a strasbourgi városvezetés betiltja a tüntetéseket ezzel felszabadítva a biztonsági erőket, hogy elfoghassák a tettest. Hozzátette: a városi iskolák nyitva lesznek szerdán, de a szülőkre bízzák, ha a gyermekeiket otthon tartják aznap.

Az Európai Parlament (EP) zárlatát is feloldották, a képviselők – saját felelősségükre – elhagyhatták az épületet. Ezt Antonio Tajani, az EP elnöke közölte az ülésteremben összegyűlt képviselőtársaival. A városközpontba készülők számára elmondta, hogy oda csak egy a rendőrség által biztosított konvojjal tudnak eljutni.

Az elkövető személye ismert

A rendőrség a 29 éves strasbourgi születésű Cherif Chekattként azonosította a lövöldözőt, akinek neve szerepel a potenciális nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyek lajstromán. A párizsi főügyész, aki a terrorizmussal kapcsolatos ügyekben illetékes, hangsúlyozta, hogy a tettes indítéka egyelőre még nem ismert. A francia vádhatóság terrorcselekmény miatt indított vizsgálatot.

MTI/EPA/L’ Alsace/Maxppp

Egyelőre egy terrorszervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, ugyanakkor a dzsihadista weblapokat figyelő amerikai SITE központ szerint az Iszlám Állam hívei ünnepeltek a történtek miatt.

Egy bangkoki turista is van az áldozatok között

Bangkokban egy kormánytisztviselő közölte a dpa hírügynökséggel, hogy a három halálos áldozat között van egy thaiföldi turista. A 45 éves férfi a feleségével a szabadságát töltötte a francia városban. Az asszony túlélte a támadást.

Kedd reggel már őrizetbe akarták venni az elkövetőt

Emmanuel Macron francia elnök az egész ország szolidaritásáról biztosította az áldozatokat és hozzátartozóikat. „A teljes nemzet szolidaritása Strasbourggal, az áldozatokkal és családjaikkal van” – írta az államfő szerdára virradóra Twitter-üzenetben. Sajtóértesülések szerint korábban egy válságtanácskozáson vett részt a francia belügyminisztériumban.

„Mélyen megrázott a szörnyű hír Strasbourgból” – reagált a történtekre a német kormány szóvivője a Twitteren. „Bármilyen indíték is húzódik meg a lövések mögött: gyászolunk a meggyilkoltak miatt, gondolatainkkal és jó kívánságainkkal a sebesültekkel vagyunk. Remélhetőleg senki sem kerül már veszélybe” – tette hozzá Steffen Seibert.

Foto: Christoph Schmidt / dpa

Francia sajtóértesülések szerint a lövöldözés elkövetőjét kedd reggel őrizetbe akarták venni. A France Info műsorszolgáltató a rendőrségre hivatkozva jelentette, hogy a rendvédelmi szervek nem találták otthonában a 29 éves, gyilkossági kísérlettel vádolt gyanúsítottat. Két, névtelenséget kérő rendőrségi forrás ugyanakkor arról számolt be, hogy a férfi lakását egy rablással összefüggésben kutatták át a hatóságok.

A strasbourgi rendőrség szerint a lövöldöző potenciális nemzetbiztonsági fenyegetésként ismert volt a belbiztonsági szolgálat előtt. Mintegy 26 ezer ember neve szerepel a potenciális nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyek lajstromán. A fiche “S”-ként (S-lap) ismert névsoron lévők közül hozzávetőleg tízezren feltételezett iszlamisták.

Taxival menekült

A CNN információi szerint a gyanúsított a város Corbeau hídja felől közelítette meg a karácsonyi vásár területét kedden 20 óra körül és ekkor nyitott tüzet. A gyanúsított egy taxiban menekült el, amikor a terrorelhárítók megérkeztek a helyszínre. A CNN úgy tudja, hogy a fegyveres maga is megsérült.

hirado.hu - MTI
  • "...a gyanúsítottat agyonlőtték"
    Jött arra valaki, gyanúsnak találták, és lelőtték. Lehet, hogy háromgyerekes, a családjáról példamutatóan gondoskodó, kollégáival kedves agysebész volt az illető, de rosszkor jött rossz helyre: a rendőrök „gyanúsítottnak” minősítették, és ártalmatlanították.
  • Politikai stabilitás mint érték
    Az SZDSZ is megtorpedózta az 1996-os világkiállítást. A szélsőséges párt akkor bebizonyítatta, hogy komoly tényező az országban, nagy kárt tud okozni neki.
  • A magyar családok védelmét erősítette meg a parlament
    A kormány javaslatára a magyar gazdaság és a magyar családok védelmét, illetve Magyarország biztonságát szolgáló törvényjavaslatokat fogadott el a parlament - mondta Hollik István kormányszóvivő keddi sajtótájékoztatóján.
  • Brüsszeli meghallgatás - irányított kérdésekből álló eljárás
    Az európai uniós Általános Ügyek Tanácsában - képünkönt a testület székháza, a Justus Lipsius Brüsszelben - Magyarországgal szemben indított, 7-es cikk szerinti eljárásról folytatott keddi, második meghallgatás egy könyörtelen jogi eljárásnak leplezett ideológiai kampány - állapította meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára az About Hungary honlapján megjelent írásában.
  • Sorszámozott birodalmak
    Angela Merkel nem más, mint a negyedik német birodalom „szoft” végfelszámoló biztosa...
MTI Hírfelhasználó