Az erőszak tobzódása a parlamentben
Az ellenzék a törvénytelenség útjára lépett
Komoly elemzést produkálni a szerdai események fényében szinte lehetetlen vállalkozás, de kísérletet tehetünk arra, hogy együtt merüljünk le az alvilág vizébe ahhoz, hogy látlelet készüljön a lezajlott ellenzéki bohóckodásról.
2018. december 14. 10:49

Az egyik legismertebb balliberális ellenzéki portál úgy fogalmazott szerdai beszámolójában, hogy „A rendszerváltás utáni parlamentarizmus talán legnagyobb botránya közepette” fogadta el az Országgyűlés december ­12-én az önkéntes túlmunka szabályozását lehetővé tevő törvényt.

A honi balliberális írástudók persze gyorsan felejtenek: így nyilván nem emlékeznek már, ezért nem is emlékeztetnek az ország házának falai között pél­dául 2006-ban többször lezajlott komédiára, a gyurcsányi performanszokra az elbukott önkormányzati választás után, amikor bizalminak mondott szavazást kért maga ellen a kormányfő, hogy aztán pár héttel később a rendszerváltozás utáni valóban legnagyobb botrány közepette véresre verje a karhatalom az 1956-ra emlékező békés tömeg számos tagját.

Ám az ezt követő parlamenti magyarázkodások alatt a „haza házának” mennyezete mégsem szakadt rá a hatalomnak végig köntörfalazó kormánypárti csinovnyikokra.

Nyilván az is parlamentáris demokráciánk egyik csúcspillanata volt, amikor a 2005 őszén elfogadott ötéves adócsökkentési programból alig háromnegyed év elteltével 2006-ra adóemelések sorát tartalmazó brutális megszorítócsomag lett, amelyet a parlament meg is szavazott. Mindez az alkotmányos demokrácia törvényes keretei között történt.

Aligha lehet okunk meglepődni ezért egyes orgánumok szelektív emlékezetén, hiszen az emberi jogok és a hazai parlamentarizmus méltósága iránt most jelszavak szintjén elkötelezett portálok és újságok akkor mélyen hallgattak.

Ami szerdán történt, az bizonyos értelemben persze mégis botrány volt, hiszen az ellenzék saját színvonalára szerette volna lezülleszteni az Országgyűlést. Az elmúlt száz év során – s még a rendszerváltozás után is – méltánytalanul sokat szenvedett ország viszont annál jobbat érdemel, mint amennyit a szerdai parlamenti szavazás káoszában a foga fehérjét kimutató ellenzék produkált.

Ez a politikai viselkedéskultúra ugyanis valóban a parlamentarizmus, a parlamentáris vitakultúra és véleménykifejezési mód teljes lezüllesztése. Maga a parlament kifejezés is a latin parlamentum szóból származik, s az angol parling is, miként ma főnévi igenévként az olasz parlare szó, valamint a francia parler ige is mutatják, hogy eredetileg vitát, megbeszélést jelentett.

Magyarországon a rendi országgyűléseket – mint a kulturált politikai alkuk fórumát – diétának nevezték.

Ez ugyanaz a Ház, ahol egykoron Tisza István és Bethlen István is helyet foglaltak, s felszólaltak a vitákban. Az ellenzék „hagyománya”, szellemi és morális előképe is megvolt nyilván: hiszen itt, a parlament falai között lőttek rá ugyanakkor a háború előtt az ellenzéki obstruálás és hangulatkeltés következményeként Tiszára.

E vérzivataros, a nemzet számára viszontagságos XX. század után kellett helyreállítani az Országgyűlés tekintélyét és méltóságát a rendszerváltozást követően, hogy a magyar állam méltóképpen ünnepelhesse meg fennállásának ezeregyszázadik évfordulóját.

Ezért fogadták el az első Orbán-kormány idején a 2000. évi I. törvényt, amelynek rendelkezése alapján az Országházban van kiállítva a Szent Korona és a palástot leszámítva a többi koronázási jelvény is.

Hiszen, miképpen a törvény szövege is fogalmaz, ezzel az ünnepélyes áthelyezési aktussal „Magyarország méltó helyére emeli a Szent Koronát, és a nemzet múzeumából a nemzetet képviselő Országgyűlés oltalma alá helyezi”.

Mindezzel a lépéssel az ezredforduló polgári-nemzeti kormánya csak folytatni, betetőzni szerette volna azt a folyamatot, amely végső soron mostani parlamentünk megszületését is lehetővé tette.

Az Országgyűlés ugyanis 1880-ban hozott törvényt egy állandó Országház építésére Az országgyűlés mindkét házát befogadó állandó országháznak építéséről címmel, s öt évvel később történt meg az alapkő letétele. A mai Parlament Steindl Imre gótikus stílusú elképzelését dicséri, amit gróf Andrássy Gyula is támogatott a Temze-­parti gótikus angol parlament neogót és közép­korias szellemű ihletése nyomán.

Ahogy Steindl maga fogalmazott művéről: „Igen is arra törekedtem, hogy a középkornak e remek stílusába szerény módon, óvatosan, mint azt a művészet okvetlenül megkívánja, nemzeti és egyéni szellemet hozzak be”. Hol áll e szellemtől mindaz, ami szerdán a magyar Országgyűlésben megtörténhetett? Vajon mit szólna Andrássy vagy Steindl, ha ezt a skandalumot végig kellett volna nézniük?

Az alaptörvény deklarációja szerint Magyarország legfőbb népképviseleti szerve az Országgyűlés. A képviselőket eskü kötelezi, amelyhez most sokan méltatlanná váltak; egyénileg és közösségként is megbuktak az ellenzéki képviselők, s az egyéni felelősség kapcsán muszáj utalni a büntető törvénykönyv szerinti kényszerítés bűncselekményének gyanújára is.

A szerdai ellenzéki magatartás ugyanis nem mellőzte az erőszakot s a fenyegető megnyilvánulásokat sem, amely alkalmas lehetett a másik fél arra történő kényszerítésére, hogy valamit tegyen, ne tegyen, illetve eltűrni, és ezzel jelentős érdeksérelmet elszenvedni legyen kénytelen.

Az ellenzék erőszakos volt, a kormánytöbbség ugyanakkor nem alkalmazta a vim vi repellere licet római jogi elvet. Ebben az esetben azt feltételezve, hogy a parlamenti ülésen történtek alkalmával a többség jogos pozíciója állt szemben egy jogtalannal. Dulakodás, erőszakos magatartás esetében ilyen jogos védelmi helyzet csak a támadó és a védekező között keletkezhet.

Ami most szerdán a magyar Országgyűlésben megtörtént, egyértelműen a macedón mintára emlékeztet sokakat: mind a Parlamentben, mind az utcán az ismert Soros-forgatókönyv elemeit érezzük, noha itt még szerencsére nem törhettek be a tüntetők, és nem támadtak rá a képviselőkre, mint az másfél élve Macedóniában megtörtént.

Mindez remélhetőleg nem is fog megtörténni, még ha Soros György és Saul Alinsky legelszántabb magyar tanítványaival állunk is szemben, akik folyamatosan fenn akarják tartani a feszült hangulatot.

ifj. Lomnici Zoltán

A szerző alkotmányjogász

magyaridok.hu
MTI Hírfelhasználó