Anno Domini 2018 karácsony
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek karácsonyi vezércikkét olvashatják az alábbiakban.
2018. december 26. 09:41

Évszázadokon át magától értetődő volt, hogy ha egy számhoz az A. D. rövidítést fűzték, az az időszámítás keresztény voltára utalt (anno Domini). „Az Úr ... évében” – jelezte a rövidítés a naptári időt. Dionysius Exiguus szerzetes a VI. században számításokat végzett, és megállapította, hogy Jézus születése Róma alapításához képest a 754. évben történt. Számítását lassan átvette az egész keresztény világ, kifejezve, hogy mi az Úr születéséhez számítottan éljük az időnket. 

A Zsidókhoz írt levél karácsonyi szentleckéje (Zsid 1,1–6) az idősíkokat váltogatva megemlékezik arról, hogy Isten előkészítette az üdvösségtörténetet. Az ószövetségi kinyilatkoztatás már az ősök számára is több alkalommal és többféle módon jelezte, hogy el fog jönni a próféták által megígért Messiás. Krisztussal elkezdődött az Újszövetség, mondhatnánk azt, hogy az idők beteljesedése, amikor Isten már nemcsak utalásokat küldött a prófétai igehirdetéssel, hanem maga jött el Jézus Krisztus személyében. Ő az időtlen örökkévalóságból érkezett közénk, isteni természete annak bizonyítéka, hogy az Atyával egy, és az Atya dicsőségének kisugárzása. Krisztus Atyja lényegének képmása, hiszen egylényegű az Atyával, ahogy hitvallásunkban valljuk. Öröktől született az Atyától, ezért a zsoltár, amelyre a szentlecke utal, Krisztus méltóságát emeli ki. A 2. zsoltárt átalakítja, hiszen az eredetileg a király beiktatására készült, és a trónra emelését, az igazi fiúvá fogadást ünnepelte. A hagyomány azonban messiási zsoltárnak tekintette, és a Messiás örök születésére alkalmazta. Többféle fordítás olvasható: „Fiam vagy te, ma szültelek”; némely fordítás így írja: „Fiam vagy, ma nemzettelek”; vagy „Fiam vagy, ma adtam neked életet”. Az örökkévalóságban a második isteni személy az Atyától öröktől kapja a létét, ezért nem áll rá a múlt, a jelen és a jövő hármas dimenziója, hanem az örök mában, az örök egyidejűségben történik mindez. A második isteni személy azonban belépett az időbe, a kronoszba, ezért is lett a történeti idő kifejezése Jézus földi születése, amíg az örök születésre a kairoszt, az üdvösség idejét értjük.

Miért fontos ez számunkra karácsonykor? Azért, mert karácsony ünnepe egy-két naphoz kötődik, amit azonban a kereskedelem szeretne már egy hónappal megelőzni, hogy nagyobb legyen az üzleti forgalma. Valójában Krisztus születésének igazi kronológiai ünnepe december 25., amelyről tudjuk, hogy szintén fölvett időpont, az ókori világ sol invictus (legyőzhetetlen nap) ünnepére tevődött az Egyház történetében. Karácsonynak olyasfajta megünneplése, amely érzelmeket vált ki az emberből, mindenképpen időhöz kötött. Heinrich Böll Állandó karácsony című groteszk novellájában arról ír, hogy egy idős asszony a háború évei alatt nem tudott karácsonyfát állítani, és az első békeévben, amikor fölállították a karácsonyfát, majd pedig lebontani szerették volna, az asszonyon megmagyarázhatatlan lelki betegség lett úrrá. Nem tudtak mit kezdeni eszelőssé vált megnyilatkozásaival. A családból valaki kitalálta, hogy újra föl kell állítani a karácsonyfát, és úgy kell tenni, mintha aznap is szenteste volna. Az idős asszony ettől megnyugodott, de hát valamikor azt a fát is le kellett bontani, s akkor az egész ceremónia kezdődött elölről. A családtagok, a fogadott színészek, mindenki kiborult a nagymama mellett, hiszen senki sem tudta a nyár közepén átélni a karácsonyi énekek érzelmi varázsát, így mindenki elmenekült otthonról. Ez az elbeszélés kiválóan alkalmas arra, hogy érzékeltesse velünk: a karácsony ünnepe úgy, ahogyan azt gyerekkorunktól fogva átéltük, minden esztendőben csak egy-két napra korlátozható. A karácsony igazi mondanivalója azonban nem csupán néhány napra, még csak nem is a karácsony időszakára, hanem egész életünkre szól. A mennyei Atya Jézust az örök jelenben állandóan nekünk adja. A Szentírás talán legszebb mondata János evangéliumából a következő: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Az evangélista egy olyan igét használ az adásra vonatkoztatva, amely nem egyszeri, hanem folyamatos múltat jelöl. Az Atya örökké adja nekünk Fiát, örökre megmutatja a szeretetét, ezért minden nemzedék, minden ember találkozhat vele, jóllehet ezt az időben kell megélnie és válaszolnia rá. A karácsony igazi lényege ezért jóval több, mint csupán a liturgia vissza-visszatérő ünneplése – az üdvözítő isteni terv állandósult megvalósulása. A változó világgal szemben ő ezért nemcsak az üdvösségünk története, hanem végső győzelme is.

Ebben az esztendőben emlékezünk arra, hogy hetven évvel ezelőtt az áldott emlékű Mindszenty József bíborost karácsony másnapján letartóztatták, majd pedig megkínozták és kegyetlen kirakatperben elítélték. Emlékirataim című könyvében írta, hogy már megtörténtek az előzetes házkutatások, és letartóztatása biztos tudatában karácsony első ünnepén a szokott előírás szerint megtartotta a karácsonyi szentmisét, jóllehet beárnyékolta azt közelgő elvitelének és szenvedésének félelme. A karácsonyi ünnepi misén a zsinat előtti, régi liturgiában is a Zsidókhoz írt levél részlete volt olvasható, és János evangéliumából az Ige megtestesüléséről szóló rész. A Zsidókhoz írt levél részlete hosszabb volt a mostaninál, hiszen a mai liturgikus beosztásunkban olvasmány előzi meg a szentleckét, ami abban az időben még nem volt. Ez a szentlecke, amelyet karácsony első ünnepén mi is hallhatunk, azzal folytatódik, amit már nem olvasnak föl: „Isten vagy, trónod áll örökre, királyi pálcád az igazság vesszője. Az igazságot szereted, a gonoszságot gyűlölöd, azért kent föl az Isten, a te Istened, a vigasság olajával minden társad felett. Továbbá: Kezdetben, Uram, te teremtetted a földet, az ég is a te kezed munkája. Ezek elmúlnak, de te nem múlsz el soha, mindenek elavulnak, mint valami ruha. Akár a köntöst, úgy göngyölöd össze őket, s mint a ruha, úgy változnak meg. Ám te ugyanaz vagy, és esztendeid nem érnek véget” (Zsid 1,8b–12).

Micsoda vigasztalás lehetett a bíborosnak, amikor azt olvasta, hogy az a Jézus, aki Betlehemben megszületett, nem csupán egy tehetetlen kisgyermek, hanem olyan, akinek trónja örökre állni fog, az igazságot győzelemre viszi, a világ elmúlik, mint egy rongydarab, de ő változatlanul megmarad, hiszen esztendei nem érnek véget! Talán ez az utoljára fölolvasott karácsonyi szentírási részlet is segítette őt a megpróbáltatások idején hosszú börtönében, hiszen az Isten szava olyan igazság, aminek aranyfedezetét a tények bizonyítják.

Karácsony van, az az ünnep, ami sokszor már nem sokat mond a mai ember számára, hiszen érzelmileg teljesen eltelítődött az azt megelőző kampányokkal. Hit nélkül a karácsony egy fárasztó ajándékozássá válik, vagy olyasvalamivé, amin legjobb túlesni. Nem véletlen, hogy sokan ilyenkor esnek depresszióba, és a lelki segélyszolgálatot is rengetegen felkeresik. A hívő ember számára azonban a karácsony a maga örök isteni üzenetével igazi evangélium. Az ünnepek elmúlhatnak, a külső körülmények nem akadályozhatják Krisztus művét, Isten szava és a megtestesült Jézus Krisztus az,  aki elhozza az üzenetet, ami mindig jó hír marad. Mindig jó hír marad számunkra, hogy megkaptuk a végleges kinyilatkoztatást, elnyertük bűneink bocsánatát. Jézus Krisztus arra van hivatva, hogy a mindenség felett uralkodjék, a mi üdvösségünk is az ő kezében van. Azért jött közénk emberként, hogy az ember Isten fiává lehessen. Ez a karácsony az Úr 2018. esztendejében adja meg nekünk, hogy mi is örvendezzünk az örök üzeneten, és Jézus Krisztus társörökösei lehessünk, akik majd öröklik az üdvösséget.

Bábel Balázs érsek

Magyar Kurír
  • A Szent Péter-i Európa védelme
    Belülről akarják felrobbantani – vagy talán inkább szétmállasztani – a szellemi birodalmat, hosszú ideje, ám most egyfajta végkifejlet látszik közeledni.
  • Orbánt támadja egy lenini hasznos idióta
    Most a populista jelző – nem is címkéjével, hanem – bunkójával ütik le azokat, akik másként gondolkoznak, mint a Központ.
  • Brüsszel propagandája agresszívabb a szovjetnél is
    A kereszténydemokraták és a szocialisták együtt küzdenek azok ellen, akik bírálni merészelik a hivatalos európai doktrínát, így azt mondhatjuk, az Európai Parlament az unió hivatalos propagandaszerve, amely az integrációt támogatja — mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Václav Klaus.
  • Kövér: A regionális együttműködések növelik az EU hatékonyságát
    Az európai térség a világban betöltött szerepe és súlya csak akkor őrizhető meg, a súlyvesztés csak akkor mérsékelhető, ha az Európai Unión (EU) belüli együttműködés hatékonyabb lesz a jövőben – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a felvidéki Pőstyénben hétfőn.
  • Erdő Péter bemutatta Rómában az Eucharisztikus Kongresszus programját
    A Puskás Stadionban kezdődik és a Hősök terén bemutatott mise zárja a Magyarországon 2020-ban rendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK), amelynek programját, a vatikáni bemutatással egy időben, hétfőn Erdő Péter bíboros az MTI-nek is részletezte.
MTI Hírfelhasználó