Idén várhatóan 4,6 százalék lesz a gazdasági növekedés
A pénzügyminiszter szerint a magyar gazdaság idén is jól teljesít, ebben az évben az első háromnegyed évben 4,9 százalékos volt a növekedés, emiatt a tárca szerint az év egészét tekintve várhatóan 4,6 százalékos lesz a gazdasági bővülés.
2018. december 28. 15:50

Varga Mihály ezt az Államadósság Kezelő Központtal (ÁKK) közösen tartott sajtótájékoztatón mondta pénteken, Budapesten.

Azt is mondta, hogy ebben az évben várhatóan 72 százalék alá csökken a GDP-hez mért államadósság, amely tavaly 73,3 százalék volt.

A miniszter hangsúlyozta: az a terv, hogy 2022-re az államadósság GDP-hez mért aránya 60 százalékra csökkenjen. Hozzátette: azt szeretnék, ha öt éven belül megduplázódna a lakosság kezében lévő állampapír-állomány.

Barcza György, az ÁKK vezérigazgatója közölte: ebben az évben 800 milliárd forinttal szeretnék megnövelni a lakosság kezében lévő állampapírok összegét. Ezen felül jövőre az ÁKK egy nyugdíj-előtakarékossági célú, a lakosság által megvásárolható állampapírt kíván piacra dobni.

A pénzügyminiszter és az ÁKK vezérigazgatója is megerősítette: nem terveznek nemzetközi devizakötvény-kibocsátást 2019-ben, az állam a finanszírozási szükségletét szinte teljes egészében forintból fedezheti, így az államadósságon belül a devizaarány tovább eshet, a mostani 20 százalékos arányról a tervek szerint akár 18 százalékra.

Barcza György elmondta: a 2018-ban teljesültek az államadósság-kezelés kitűzött céljai, ezek a célok pedig a jövő évre vonatkozóan is változatlanok maradnak, így idén csökkent államadósság-ráta, csökkent devizaadósság aránya, viszont jelentősen emelkedett a lakosság kezében lévő állampapírok állománya és azok futamideje is megnőtt.

Az ÁKK vezérigazgatója bemutatta a 2019-re vonatkozó finanszírozási tervet, amely szerint jövőre a teljes bruttó finanszírozási igény (azaz az összes törlesztés) 7989 milliárd forint lehet, ezen belül 998 milliárdot tesz ki a nettó finanszírozási igény, ami nagyrészt a költségvetési hiányt jelenti.

Közölte: ezzel párhuzamosan lejár 4355 milliárd forintnyi lakossági állampapír, 1250 milliárd forintnyi diszkont kincstárjegy és 1204 milliárd forintnyi forintkötvény, melyeket refinanszírozni kell.

Az államadósság-kezelő a tervek szerint 250 milliárd forint összegben vásárolna vissza kötvényeket, illetve ugyanekkora összegű csereaukciót hirdetne meg.

Emellett lejár 423 milliárd forint értékben devizakötvény, amit forintból finanszírozna az állam, és ehhez jön még, hogy 207 milliárd forintnyi belföldi devizakötvény is lejár 2019-ben.

A bruttó kibocsátás 9249 milliárd forint lesz az ÁKK elképzelése szerint, ennek legnagyobb részét, 5155 milliárd forintot a lakossági állampapírok tehetik ki, így a lakossági termékeknél 800 milliárd forintos nettó bővüléssel számol az ÁKK, emellett 2400 milliárd forint lehet a forintkötvény-kibocsátás és 1250 milliárd forintot adhatnak a diszkont kincstárjegyek.

Kérdésre válaszolva Varga Mihály elmondta: a kormány optimista, még három napjuk van a munkaadóknak és a munkavállalóknak, hogy megállapodjanak a minimálbérről. Hozzátette: a kormány 5 perc alatt meg tudná fogalmazni a saját javaslatát.

Egy másik kérdésre a pénzügyminiszter elmondta: idén az előzetes tervekhez képest 700 milliárd forinttal több adóbevétele lehet a költségvetésnek.

MTI
  • Az állam a legrosszabb tulajdonos...
    „Az állam a legrosszabb tulajdonos” – ismételgette mantraként számos külföldről megfizetett – fölbérelt – politikus a kilencvenes években. Sokan bedőltek nekik, mert ez a külföldi propagandaközpontban megfogalmazott mondat nagyon hatásos volt. Négy évtizednyi kommunista uralom után jól hangzott.
  • Két majom
    Az érdekes, hogy mindketten beleszóltak, mit beleszóltak, próbáltak beleavatkozni a magyar belpolitikába.
  • Von der Leyent megválasztották a Bizottság elnökének
    Megválasztották Ursula von der Leyen német kereszténydemokrata politikust az Európai Bizottság következő elnökének az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén kedden.
  • Bogár László: A dollár agóniája
    A hatvanas évek végére kiderült, hogy a korlátlanul a világra ömlesztett globális hatalompénz is elinflálódik. Így az európai ipari hatalmak egyre idegesebben fészkelődtek, hogy dollártömegeiket aranyra válthassák.
  • A Hunyadiak emlékezete Szegeden
    Szeged is, miként az ország egésze, ezer szállal kötődik a Hunyadiakhoz. Szeged-Alsóvároson házuk volt, számos diplomáciai, közéleti esemény kapcsán is számos alkalommal megfordult városunkban János és fia Mátyás király is.
MTI Hírfelhasználó