Európa még szép, de önveszélyes
Az emberi jogok bírósága csendesen emelgeti a sorompót a saría előtt.
2019. január 2. 11:25

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) feladata felügyelni és betartatni Az emberi jogok európai egyezményét. Ha az aláíró államokban ilyen típusú sérelmek tapasztalhatók, államok és magánszemélyek nyújthatnak be hozzá kereseteket. Ám a bíróság döntései kétségeket is ébresztenek, a legújabb után kérdéses, hogy léte, működése mennyire szolgálja Európa érdekét, hiszen az iszlám törvénykezésnek enged teret. Megfontolandó tagállamai számára, hogy bent maradnak egy ilyen intézményben, vagy – Nagy-Britannia útját választva – nem kérnek e grémiumból.

Nézzük a legutóbbi döntésük hátterét! Görögország északkeleti részén a saría – a mohamedán egyházi és polgári jogszabályok együttese – él és virul. Az első világháború végén ugyanis megkapták a törököktől Trákia nyugati részét, a muszlim kisebbséggel együtt.

A sèvres-i (1920) és a lausanne-i (1923) békeszerződések garantálták, hogy szokásaik szerint élhessenek, különösen a házasságot, a válást és az öröklést illetően. Történt aztán, hogy néhány évvel ezelőtt egy muzulmán kisebbségű asszony a férje halála után örökségének háromnegyed részét elvesztette. Az ura nővérei a saríatörvények alapján igényt tartottak arra. Halála előtt hiába végrendelkezett közjegyző előtt a férj, hogy minden tulajdonát a feleségére hagyja. A fellebbezés során az igazságszolgáltatás ugyan az özvegynek adott igazat, de a semmítőszék már más állásponton volt. Az iszlám törvénykezés pártjára kelt, ahogy a jelenlegi görög kormány is, amely – impotenciából, meghunyászkodásból – a bevándorlóknak átjáróházzá tette az országot.

Meglepő, ha egy EU-tagállam szemet huny az iszlám szabályok felett, de tartsuk ezt a történelem örökségének. Ám a civilizált Európában a történelem eddig úgy alakult, hogy a vallási döntések alkotmányosságát a bíróságok ellenőrizték, és minden lehetséges, ami nem ütközik a törvénybe. A görög kormány pedig – az összes parlamenti párt egyetértésével – 2018 elején elfogadta a saría alkalmazhatóságának feltételeit.

Az özvegy az EJEB-hez fordult, amely dodonai döntést hozott: elítélte ugyan a saría kényszeres alkalmazását, de nem ítélte el a saría-törvénykezést, amelynek egy önérzetes, magára valamit adó Európában nem lenne helye. Alkalmazása ugyanis összeegyeztethetetlen a valódi – nem a mai, formális – demokráciával és az emberi jogokkal. Itt eltekintünk attól, hogy menet közben kényszerítő ideológiává nőtte magát „az emberi jogok” dogmája, amellyel sakkban tartják a demokratikus úton megválasztott európai kormányokat. Bárhonnan is nézzük: az EJEB döntése nem más, mint a saría jogi elismerése.

Az EJEB is olyan, amilyen a multik által sugallt és a fősodor-kommunikátorok által kozmetikázott európai politika: sunyít, mert tart az iszlámtól, és kiszolgáltatott, mert az iszlám hitűek munkája kell a fogyatkozó kontinensnek. Döntésével az EJEB nem akar senkit sérteni: épen hagyná az individualizmus nagyra nőtt káposztáját és jóllakatná az iszlamizmus éhes kecskéjét. Vagyis: a muszlim szokások követhetők, amennyiben nem sérti az érdekelt felek akaratát. Mintha a beleegyezés elegendő lenne a szabadság garantálásához.

Az ítélet lényege tehát: a saría nem ellentétes az emberi jogokkal – ha beleegyeznek. Ezzel mindjárt legitimmé is tették. A hiszékeny európai kecskegidák kinyitják az ajtót a farkas előtt; messze jár a tapasztalt, mértékadó anya, a kereszténység, aki magával vitte identitásukat is. Napjaink Európája az engedményekhez szokott, nem az ellenálláshoz. Erre szoktatják – sikerrel – több évtizede. Pacifista és pacifikált: virágot visz a gyilkosságok helyszínére, révedezve gyertyát gyújt, az életben maradt gyilkosokat pedig eteti, tévézteti holta napjáig. Vagy kiengedi, hogy újra gyilkoljanak.

Hiszen ahhoz is van „joguk”. S a terrorral sújtott ország kormánya még meg is hatódik önmaga humanizmusán. A gyilkolókat pszichés esetnek tartja, s nem olyan program eszközeinek, amely kiszorítja őt és utódait a „gyarmatosító nagypapa” kemény munkával szerzett tulajdonából. Eközben az iszlám hitűek hivalkodóan mutogatják öltözéküket, építik segélyből a mecsetjeiket, az utcán imádkoznak ad hoc közösségükkel, feltartva másokat a közlekedésben, és rituálisan vágják az állatokat.

Jean-Frédéric Poisson, a francia Kereszténydemokrata Párt elnöke nemrég megjelent könyvében – A Nyugatot meghódító iszlám – példák hosszú sorával bizonyítja, miként valósul meg lépésről lépésre az iszlám európai kulturális stratégiája, amelyet a muszlim államok húsz évvel ezelőtt dolgoztak ki a hitvákuumos, köldöknéző Európa meghódítására. A mennyiségi változások – fejtegette Engels – minőségi ugrásokba mennek át. Az iszlám harcias ágának a megerősödése előbb azokat az arabokat veszi célba, akik gond nélkül beolvadnának Európába. Az algériai polgárháborúban is ezt művelték.

Arra hivatkozva, hogy ő bizony univerzális kisisten és felette áll a lenézett partikularitásnak, az európai történelemnek, hagyományoknak, a minden szerves közösséget leépítő értelmiségijeitől, emberi jogi aktivistáitól megvezettetve az EU lemondott a kereszténységről, amely eredetileg az európai projekt alapja volt. Az egyenlőség ürügyén minden vallást és ideológiát a játékpolcára rakosgatott, és onnan válogat ráérős idejében, hangulata szerint, vagy kitalál egy újat, és Facebook-csődületet verbuvál hozzá. Eközben a számunkra idegen és komikus amerikai campusok ötleteit utánozza az „emberi jogok” abnormális túlfeszítésével és a saríának teremt örök termőtalajt.

Mifelénk sem sokkal jobb a helyzet, mint Nyugaton. Amikor óráimon a keresztes hadjáratokhoz, a lovagokhoz érek, úgy öt-hat éve rendre akad néhány kilencedik évfolyamos kisokos, aki felcsattan: ezért támadnak minket az iszlám harcosok. A keresztesek sem voltak különbek, és lám csak, ők kezdték! Gyanút fogtam: kérdezgetni kezdtem kolléganői-met, és némelyikük szóról szóra ezt a panelt mondta vissza.

E blőd gondolatfutamokat a szülőktől, a kereskedelmi tévékből, a bulvármagazinokból és a liberális tanároktól szippantják fel a nebulók. Furán néztek rám, amikor érvelni próbáltam: a keresztes hadjáratok válaszcsapások voltak a megelőző hispániai és galliai arab invázióra. Holott e hadjáratoknak is köszönhetjük, hogy jó pár generáció mentesült az iszlám törvénykezés alól, hogy nem kell még osztoznunk a megalázott és meggyalázott keleti keresztény testvéreink sorsában.

S mivel ma az a hiteles, ami külföldről érkezik, egy világhírű algériaitól, Boualem Sansaltól idézek, akinek a 2084 című regénye magyarul is olvasható. A velünk szimpatizáló író szerint Európa saját katasztrófája felé halad. Bár minden hasonlat sántít, de az európaiak azt fogják kapni Afrikától és Ázsiától, amit annak idején a bennszülött indiánok a tőlük elvándorlóktól. A bevándoroltatással mindenki rosszul jár, és polgárháború lesz a vége.

Vagy az sem? A Le Figaro Magazine-nak augusztus 31-én adott interjújának már a címe is beszédes: „Európa fél az iszlámtól, és mindenre hajlandó.” Arra a kérdésre, hogy szerinte van-e a politikai iszlámnak hódító terve Európában, Sansal az alábbiakat válaszolta: „Aki hozzá tud férni az iszlám irodalomhoz, amelyik arab nyelven kering a világban (könyvek, tankönyvek, videók), annak természetes a hódítás ténye. […] Az úszó jéghegy csúcsa csupán a húsz év alatt Európában felépült több ezer mecset, és nem a véletlen műve, nem is egy pietista láz pusztán. Ez egy kitartó és rendszeres munka gyümölcse, amelyben államok, intézmények, szervezetek és az iszlám civil társadalom több száz híres személyisége vett részt. Hogy célt érnek-e? A vonatkozó iszlám irodalom szerint ehhez nem fér kétség. A Nyugat egy papírtigris csupán. Még imitt-amott ellenáll, de idős, elfáradt, megosztott és korrupt. Kezd kimerülni. Már most keresi az egyezkedés lehetőségét, hogy késleltesse a közeledő véget, hogy még őrizgesse elpuhult, csak az élvezeteknek élő szokásait.”

Sansal szerint Európa összetöri magát, hogy tetsszen új mesterének. Ennek egyik jele a szótárcsere. Nem tanítja saját értékeit utódainak, kitörölte memóriájából, hogy mi mindent köszönhet az emberiség neki, és olyan nyelvet kényszerít magára, amely tagadja a valóságot; azt illúziókkal helyettesíti. Politikai-­lag korrekt, társadalmilag korrekt, zsurnalisztikailag korrekt illúziókkal. Európa még szép, de roppant önveszélyes.

Az ő nevében, jogi tolvajnyelven az trécsel ma egyetemességről, humanizmusról, aki rühelli a sajátjait, aki sportot űz abból, hogy feljelenti szomszédjait, munkatársait. Aki – szemtanúként mondom – egyházmentes karácsonyt kíván a mai Magyarországon kollégáinak. Jean-Paul Sartre okoskodott úgy a múlt században, hogy „A pokol a másik ember”. Elfeledte hozzátenni: a sajátjaira gondol.

S. Király Béla

A szerző politológus

magyaridok.hu
  • Magas lengyel állami kitüntetést kapott Kövér László Varsóban
    A lengyel-magyar parlamenti együttműködésben és a két ország viszonya fejlesztésében szerzett kiemelkedő érdemekért a lengyel államfő által adományozott kitüntetést Kövér Lászlónak a lengyel alsóházi elnök, Elzbieta Witek adta át.
  • Hollómese
    Mindenki ismeri La Fontaine meséjét, melyben a róka kiravaszkodja a holló csőréből a sajtot. Ha az ifjabbak közül valaki mégsem, akkor sürgősen pótolja. Alapsztori.
  • A kereszténydemokrata felfogás mást tart értékesnek, mint a liberális
    A kereszténydemokrata felfogás mást tart értékesnek, mint a liberális, például a kereszténydemokrata megközelítés közösségben: családban, nemzetben gondolkodik – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megítéléséért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
MTI Hírfelhasználó