A kormányváltás színjátéka
A liberális destrukciót az utcákon, a médiában, a kultúrában, a tudományban, az oktatásban, vagyis mindenütt le kell győzni ahhoz, hogy a normalitás megvédhető legyen a kóros devianciá­val szemben.
2019. január 6. 11:30

Ami az elmúlt hónapban a parlamentben, az utcákon és a köztévében történt, az ellenzék kizárólagos felelőssége. Politikai eszköztárukban megjelent az erőszak és a fizikai fenyegetés, valamint az arra való felbujtás. Felelőtlen magatartásukkal önmagukat zárták ki a kormányváltás lehetőségéből. Elfelejtették azt az igazságot, hogy a politikai ellenfelet a szavazóurnáknál szokás legyőzni és nem az utcán vagy Brüsszelben.

Aztán januárban ott folytatták, ahol decemberben abbahagyták. A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc újévi köszöntőjében így lázította híveit: „Rajtatok múlik, mit hoz 2019. Lázadtok vagy tűrtök.” Egy dologra kiválóan alkalmas gyakori közszereplésük: a rommá vert ellenzék csúcsdemokratái és bánatos lelkű önjelölt népvezér aktivistái, valamint a transzba esett véleményvezérek megmutatták valódi arcukat.

Ezért a kormánynak most már rá kell ébrednie, hogy a jó gazdaságpolitika, a növekedés, a munkanélküliség csökkentése, a külpolitikai sikeresség önmagában nem elég. A liberális destrukciót az utcákon, a médiában, a kultúrában, a tudományban, az oktatásban, vagyis mindenütt le kell győzni ahhoz, hogy a normalitás megvédhető legyen a kóros devianciá­val szemben.

Mert jelenleg az történik, hogy intoleráns, gondolatrendőrt játszó törpepártok politikai pankrátorai, gátlástalan szocialisták és jóléti sovinizmussal házaló, kenetteljes volt szélsőjobbosok szabadultak rá Budapest és néhány vidéki nagyváros utcáira. Nem egyszerűen arról van szó, hogy ezek a parlamentben, az utcákon és a köztévében randalírozók a polgári-nemzeti kormány értékeihez képest más értékrendet képviselnek, nem szimpla elvek közötti konfliktusról van szó, hanem morális értékrendek állnak szemben egymással.

Azzal a nemzeti kormánnyal szemben, amely a magyar történeti tudat, a magyar nemzet folyamatosságának a kifejezőjévé vált, nem tudnak önálló narratívával, a polgárok többsége számára vonzó célokkal szolgálni. Siralmasan mondanivaló-hiányos politikai vegetálásuk következtében akkora mértéket öltött közöttük a szellemi kiüresedés, hogy valójában már nem gondolnak semmiről semmit. Az ilyen katasztrofális célnélküliség vezetett oda, hogy semmi másból nem áll az ellenzéki politika, mint a Fidesz és Orbán Viktor tagadásából és szidalmazásából. Az ellenzék stratégiája csupán ennyi: „orbánozással” bármi megmagyarázható.

Meg se próbálnak elképzelni egy olyan országot, amely ne a jelenlegi ellenében, ne azzal szemben jönne létre. Azonban meg se tudják mondani, hogy mit terveznek, milyen jövőképet képzelnek el hazánknak. Egyszer sem határolódtak el a rendőrök megdobálásától, megtámadásától, ráadásul még ők hergelték a tömeget. Az ellenzék által megnyilvánuló erőszak, folyamatos trágárság és üzemszerű hazudozás okán tisztességes politikai piac hazánkban már nem létezik.

Ezen azért sem lepődhetünk meg, mert tudjuk, hogy az úgynevezett forradalom silány kísérlete, mondhatni tesztüzemmódja zajlik Magyarországon. Mindez egy ósdi forgatókönyv szerint történik, még csak meg sem erőltetik magukat valamiféle politikai innovációért. Még a jelképekhez sem volt saját ötletük. Meg akarják a kormányt félemlíteni azáltal, hogy már előre kétségbe vonják egy puccskísérlet elleni erőteljes önvédelemhez való jogát.

Eközben a közvéleménnyel azt próbálják elhitetni, miszerint Magyarországon diktatúra van, és ennek lebontásához minden megengedett, minden eszköz belefér. E tekintetben tipikus az Amnesty International karácsony előtt, Londonban kiadott állásfoglalása: „Az, hogy előző este erővel távolítottak el két ellenzéki parlamenti képviselőt az MTVA-épületéből, mutatja, hogy a magyar hatóságok milyen elszántsággal folytatják fellépésüket az ellenvélemény bármilyen megnyilvánulási formája ellen.” Valójában az történik, hogy a fenti cél elérése érdekében erőszakos fellépéseikkel folyamatosan tesztelik a hatalom toleranciáját és védekezési képességét.

Ne legyenek kétségeink, az európai parlamenti választásokig lesz még bőven tüntetés és felfordulás. A lényeg a provokáció, az anarchia és a káosz, mert a következményekért éppen azokat lehet majd hibáztatni, akiket megtámadtak.

Petrin László

A szerző jogász

magyaridok.hu
  • Egy félrecsúszott Jeanne d’Arc
    Az már messziről is látszik, hogy ennek a témának két fontos vetülete van, kár, hogy erről az autentikus 168 óra megfeledkezett, vagy legalábbis összekevert.
  • Életben akar maradni – rasszista!
    A híres brit történész, Paul Johnson már 1983-ban megírta: „Ám a hetvenes évekre az ENSZ korrupt és demoralizált szervezet lett, és rosszul átgondolt beavatkozásaival inkább előmozdította, mint gátolta a kegyetlenséget.” (A modern kor, XX. Század Intézet, 2000.; 793. oldal)
MTI Hírfelhasználó