Orbán nem XVI. Lajos
2019. január 7. 00:54

Az ellenzék szokatlan dologra szánta rá magát. Szokatlanra, de a történelemben nem példa nélkülire. A Parlament lépcsőjén felesküdtek a közös ellenállásra: „Az ellenállás céljához és a magyar emberek ötpontos követeléséhez hű leszek”. Jeges szél fújt, a tér üres volt. De lehetett volna akár tele is: az eskü kifelé szólt. Nem a házelnöknek, nem a jegyzőnek, nem muszájból. Felül is írták vele azt a korábbit, amelyet mandátumukat átvéve az Alaptörvényre kellett letenniük.

Ez az ő labdaházi esküjük. Akkor is, ha ez persze nem forradalom, és Orbán nem XVI. Lajos. De 1789-ben a rendi gyűlés „ellenzéke”: a harmadik rend képviselői szintén felrúgták a régi kereteket, és az alkotmányosság, mai szóval a jogállam megteremtésére esküdtek fel – nem a hivatalos helyszínen, hanem egy fedett labdapályán, a Labdaházban. Náluk is egy trükkös kétharmad verte ki a biztosítékot. A király olyan szabályt diktált, amely szerint egy rend véleménye a létszámtól függetlenül egy szavazatot ér, így a nemesi és egyházi rend mindig többséget produkálhatott volna a polgárok és parasztok harmadik rendjével szemben. De ebben a többségben sem bízott, és a termet bezáratván a tanácskozást ellehetetlenítette. Akár nálunk az ellenzék megszólalását korlátozó ülésvezetők, vagy legutóbb Kövér, aki a képviselők vendégeit is kitiltotta. Vesztére. Így maga szorította ki a szabadba a parlamenti ellenzéket, ha az a momentumosokkal együtt akart megszólalni.
 
(...) Van az úgy, hogy a hatalom túlfeszíti a húrt, és kritikusainak nem hagy más utat, mint az egész rendszerrel szembeni ellenállást. Ilyenkor jönnek a hagyományos lojalitást felmondó eskük - a Labdaházban vagy a lépcsőn. Ilyenkor lesz a megkopott ellenzéki rutinból egyszer csak valódi ellenállás.
 
Újabb ciklusában a kormány felhagyott a pávatánccal, és félredobta a centrális erőtér stratégiáját. A Sargentini-jelentés óta nem látta értelmét Európa előtt pipiskedni, itthon pedig a harmadik kétharmad után feleslegesnek ítélte az ellenzékkel való bábozást. Az egymást kioltó jobb- és baloldali ellenzékkel való taktikázás, a szélsőségessé vált Fideszt a középre hazudó „centrális erőtér” megtette kötelességét, a „centrális erőtér” mehet. Már nem a közép kell: minden kell.
 
(...) De a labdaházi esküből akkor lett rendszerváltó megmozdulás, amikor megindultak a tömegek Párizs utcán a Bastille felé. Náluk csak pár nap kellett hozzá. Nálunk nem megy ilyen könnyen. Nem tudjuk, mekkora a nekibuzdulás, eléri-e a falvakat, kisvárosokat, az egyes üzemeket. Nem tudjuk, mire elég a civil mozgalmak, különösen a szakszervezetek ereje, mennyire osztotta meg őket a kormány a bértárgyalásokon. Nem tudjuk, igaz-e, hogy „mégis mozog a föld”. De már megrezdült.
 
A fogadalmat tevők már ott állnak kint, a lépcsőn. Fenyegető, fagyos szelek fújnak körülöttük. Várják, hogy megteljen a tér. Hogy legyen, akikkel együtt léphetik meg a következő lépcsőfokot.
 
Lendvai Ildikó: Labdaházi eskü a lépcsőn
Népszava
Címkék:
MTI Hírfelhasználó