Bukás lesz a közös listából
Az ellenzék sokszorosan csődöt mondott stratégiával és eszközökkel vonul csatába.
2019. január 8. 10:15

Az ellenzéki pártok, csoportok, szervezetek, informális hálózatok 2018 végére teljesen lehetetlen helyzetbe manőverezték magukat. Azzal, hogy mindegyik ellenzéki párt hajlandónak bizonyult összeállni Gyurcsány Ferenccel, teljesen kivonták azt a maradék erkölcsi értéket is politizálásukból, amire a 2018-as választásokat megelőzően, legalábbis a saját választóik előtt, még hivatkozhattak.

Azzal azonban, hogy a Jobbik és az LMP is elkezdett együttműködni a gyurcsányistákkal és a többi ultraliberális pártocskával, sőt ezt már nyíltan, ideológiai alapon teszik, az ellenzéken belüli manőverezési lehetőségek szinte teljesen bezárultak.

Ezt a helyzetet az utóbbi két párt számára tovább rontotta, hogy az LMP a Gyurcsányék felé nyitó Jobbik irányába is tett lépéseket, akkor is, amikor a Vona Gábor utáni Jobbik már teljesen nevetségessé, hiteltelenné és súlytalanná vált.

A Jobbik teljes önfeladása csak hatalomtechnikai lépésként értelmezhető, ez a választói vélemény a közvélemény-kutatási adatokban is kifejeződik. Gyakorlatilag nincs értelmezhető vezetője és elnöksége, értelmiségi holdudvara és aktivistahálózata látványosan távozott a valóban nemzeti érzelmű politikusi gárdával együtt.

Az LMP szintén egy erős vezető távozása utáni válsággal küzd. A párt számára a 2018-as országgyűlési választás, nagyon úgy tűnik, az utolsó lehetőség volt, amikor még rendszeren kívüli erőként megszólíthatta volna a kiábrándult Fidesz-szavazókat, valamint azokat, akik nem az ellenzék többi részében, a Jobbikban vagy az ultraliberálisokban látják a továbblépési lehetőséget.

Az LMP képtelennek bizonyult arra is, hogy a csalódott ellenzéki szavazókat megszólítsa. Szél Bernadett és Hadházi Ákos választási, politikusi és emberi bukása megmutatta, hogy a rettenetes káderhiánnyal küzdő párt milyen képességű emberek vezetését tűrte el a választásokig.

Az LMP azonban az új vezetőpárosával is folytatta az ámokfutását, Demeter Márta a botrányain kívül nem is ismert, nincs politikusi mondanivalója. Ő már a második importált alelnöke a pártnak, de sem politikai, sem szakmai ereje nem indokolta a cserét egy pillanatra sem.

Az ultraliberális pártcsoporton belül nem tapasztalható semmiféle tisztulás. A Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Párbeszéd, a Momentum, a Liberálisok és az előzőekhez képest legalább komolyabb rétegtámogatottsággal rendelkező Magyar Kétfarkú Kutya Párt egy olyan felsorolás, amelyet nagyon nehéz komolyan venni.

A mondvacsinált, csak kommunikációs értékkel bíró, de valódi tartalomra nem támaszkodó tüntetéshullám kirobbantásával, amely igazából csak az ellenzéki kemény magot éri el, az ellenzék még jobban egy követhetetlen belső viszonyokkal rendelkező masszává alakította magát.

Ráadásul ez a csoport magáévá tette a „minél rosszabb, annál jobb” lenini-bolseviki elvét, és gyakorlatilag felszámolta az ellenzéki pártok parlamenti jelenlétéből következő méltóságát.

Az ellenzék jelenlegi vezető politikusai, akiket csak jobb szó híján nevezünk így, mert politikusi szakértelmük nem felfedezhető, „forradalmárrá” konvertálták magukat.

Ráadásul nyíltan és gátlástalanul szélsőbaloldali és szélsőjobboldali értelemben vett forradalmárrá. És ez a közösködés a nyilasok és a kommunisták között láthatólag nem zavarja azokat, akik egész életüket és politikusi, értelmiségi, megmondóemberi, aktivista karrierjüket erre az ellentétre építették fel.

Ez egy új helyzet nemcsak a politikai rendszer, hanem a választóik számára is. Nem úgy tűnik ugyanis, hogy a zsigeri ellenzéki, tehát a „nemet mondás kultúrájában” élő szavazókon kívül az elvi alapon szavazók, valamint a kormányzóképességgel törődő szavazók nagyon örülnének ennek a fordulatnak.

Adódik a gondolat, hogy a könnyen megjósolható eredmény nem váratlan-e az érintettek számára. A zömében külföldi szervezetekhez bekötött csoportocskák feladták reményüket, hogy szabad választásokon hatalomra kerülhetnek.

Azonban megdöbbentő módon a külföldi kapcsolataiknak és finanszírozóiknak sikerült velük elhitetni – mint ahogy magukkal és egymással is –, hogy egy erősen ötven százalék feletti szavazói támogatottsággal bíró kormánypártot és kormányt el lehet kergetni a karácsonyi időszakban, amikor szárnyal a gazdaság, jelentősen nőnek a bérek, gyakorlatilag nincs munkanélküliség, kint az utcán hideg van és köztudott, hogy a kormányoldal minimum tízszer annyi embert tud könnyedén az utcára vinni, mint az „ellenállók”.

Erős a gyanú, hogy jelen pillanatban a teljes ellenzék végfelhasználása zajlik. Az őket legalábbis részben befolyásoló külföldi érdekcsoportok, nyilvános és titkos szervezetek megértették, hogy ezzel a társasággal semmiféle eredményt nem érhetnek el. Sem választásokon, sem erőszakosan ezek nem fognak hatalomra kerülni.

Annyira nyilvánvalóan képtelenek a kormányzásra, már-már ukrajnai értelemben, hogy bábkormányként sem lennének képesek kiszolgálni a külföldi érdekeket. Magyarországon meg mégsem lehet megtenni azt, ami keletebbre bevett gyakorlat, hogy külföldiek, kettős állampolgárok lesznek miniszterek, államtitkárok a kormányban.

Valószínűleg ennek hatására született meg az a gondolat, hogy az ellenzéket feláldozzák, teljesen elhasználják az európai parlamenti választások kampányában.

Az ország közhangulatának rombolása, az utcai erőszak talán alkalmas lehet arra, hogy csökkentse a szavazási kedvet, a Fidesz fölényét. Az ellenzéki parlamenti képviselőket, pártvezetőket teljesen hidegen hagyja az, hogy az országkép további aláásása rontja az ország érdekérvényesítési képességeit az EU-ban, a NATO-ban és a gazdasági diplomáciában. Sőt, igazából ez a nem is nagyon titkolt cél.

Az ellenzék mögött nem társadalmi csoportok, értelmezhető társadalmi vagy réteg­igények állnak, hanem csak és kizárólag az ellenzéki sajtó és politikusok által gerjesztett indulatok. Az öncélként definiált indulatkeltés, a végletekig vitt konfliktuskeresés célja eddig sem a demokrácia keretein belül történt, ez most már tisztán látszik.

Ez a teljes elszakadás a választóktól, a velük egyébként szimpatizáló és jelentős számban még szélsőségességre is hajlamos választóktól nem csak politikai következményekkel fog járni.

A választóknak ugyanis csak egy kis része hajlandó feláldozni az aktuális életszínvonalát, az ország stabilitását azért, hogy a gyűlölt Orbán Viktor eltűnjön. Akik ugyanis hajlandók a totális káosz és anarchia kockázatát vállalni, azok vagy nem rendelkeznek valódi vesztenivalóval, vagy elhiszik azokat a primitív propagandaszövegeket, amikkel a bolsevisták az elmúlt száz évben mindig is operáltak.

Azonban az ellenzéki szavazók nagy részének is van mit veszítenie, hiszen az ellenzék által eltagadott gazdasági eredmények őket is pontosan annyira érintik, mint a kormánypárti szavazókat. Ennek a kognitív disszonanciának a feloldását erősen támogatja az, hogy az ellenzék forradalmi hevülete olyan társadalompolitikai eredményeket is fenyeget, amelyekkel egyébként a szavazó maga egyetért.

Az ellenzéki sajtó hatalmas energiákat fektet a nyomor és a korrupció sulykolásába, de ezzel a középosztálybeli szavazó valahogy nem nagyon találkozik, legfeljebb azzal, hogy hosszú hétvégéken nem lehet szabad szállodai szobát találni.

A teljesen gátlástalan korrupciós propaganda pedig már 2014 előtt elérte a határait, ezzel új választókat nem lehet megszólítani, legfeljebb bizonyos csoportocskákat tovább fanatizálni.

A közös ellenzéki lista egy olyan választáson, amely a kormány legtámogatottabb témájáról szól majd, arról, hogy az ország erős uniós érdekérvényesítő képessége megmaradjon, nem a legjobb ötlet. Persze lehet reménykedni egy döntetlenhez közeli eredményben, csak éppen felesleges. Sokkal valószínűbb egy hatalmas vereség, olyan eredmény, ahol a Fidesz–KDNP bőven ötven százalék fölé kerül.

Viszont az összefogás eltakarja majd, hogy az ellenzékből ki létezik valójában és ki csak a médiában. Hiába tudjuk, hogy jelenleg és egyelőre csak az MSZP, a DK és a Jobbik létező párt a választói támogatás szintjén, a közös lista még a Momentumból is fősodratú politikai szereplőt fog csinálni. Hogy ez kinek az érdeke, fel nem foghatom.

Egy méretes kudarc után több száz helyen kell majd az „összefogásokat” letárgyalni, ami az elmúlt évek egyik legszórakoztatóbb politikai színháza lesz. Az összefogás csak akkor érdeke az ellenzéki politikai elitnek, ha mindenki helyesen becsüli meg a saját képességeit, és csak a minimális politikai túlélésben reménykedik, mert tudja, hogy saját erőből teljesen esélytelen.

De a jelenlegi ellenzéki vezetők nem vádolhatók reális helyzetértékeléssel, ezek tényleg bevették, hogy most vagy soha. Ráadásul azzal a körítéssel, hogy az eddig már számtalanszor megbukott stratégiával kell felvonulni a csatába, olyan eszközöket kell használni, amelyekkel már szintén számtalanszor vallottak kudarcot.

Persze lehet reménykedni még a győztes forradalomban is, pontosan egy békemenetig. Meg kell szoknunk, hogy a magyar belpolitikában folyamatos lesz a külföldi befolyásolás, és a kormány támogatóinak állandóan meg kell mutatniuk, milyen erőt képviselnek.

Sokkal nagyobbat, mint az ellenzék.
Ezért mondom azt, hogy az ellenzéket a saját lemészárlására vették rá, amikor erre a taktikára rábeszélték őket.

Talán már az önkormányzati választásokra új ellenzéket akarnak építeni, amelynek jövendő arcai éppen most vannak amerikai tanulmányúton.

Botond Bálint

A szerző szociológus

magyaridok.hu
  • Egyértelművé vált a hazaárulás
    Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
  • Mérgezett díszek a fenyőfán
    A Karácsony mély szakralitása mellett a béke, a meghitt nyugalom ünnepe is (lenne), de a fel nagyörömre dallamai és a pásztorok kedvessége mellett disszonáns díszeket is látok az idei fenyőfán.
  • A Fidesz-KDNP az EU legsikeresebb politikai konstrukciója
    A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) pártszövetsége nemcsak a magyar történelem, hanem az Európai Unió történetének legsikeresebb politikai konstrukciója – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a párt évadnyitó rendezvényén csütörtökön.
  • Ezért nem lesz általános szrtájk
    Erről is Brüsszel tehet! A sorozatban harmadik kétharmad után a bukott parlamenti ellenzék a túlóraszabályozás uniós jogharmonizációjába kapaszkodott, azt remélve, hogy ezzel visszaveszi az utcától a kezdeményezést. Némi bohóckodás és egy-két tüntike után azonban minden visszatért a régi kerékvágásba.
  • Megpróbálnak elaltatni bennünket
    Az ENSZ és az EU tisztviselői megpróbálnak elaltatni bennünket, de a migrációs nyomás nem csökkent, hanem éppen ellenkezőleg, nőtt az elmúlt időszakban, ezért továbbra is kőkemény fellépésre van szükség a nyugat-balkáni migrációs útvonal zárva tartása érdekében - nyomatékosította az MTI-nek telefonon Szófiából adott nyilatkozatában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
MTI Hírfelhasználó