Egy rút csúszómászó
Egy volt uniós biztos barátságos lelke
2019. január 11. 00:38

Orbán Viktor régi álma teljesült: január elején végre felköltözött a Várba, a karmelita kolostorban berendezett új miniszterelnöki hivatalba. Az épületet, amely az államelnök székhelyével és a volt királyi palotával szomszédos, pénzt és műemlékvédelmet nem kímélve pazar kormányzati centrummá alakították. Ezen túl a miniszterelnök innen irányítja a számára szűkre szabott birodalmat. Lehet-e a kolostorból kormányozni, illetve miként fog működni a hatalom végrehajtó ága a Várhegy magasságából?

A törvényhozó és a végrehajtó hatalom szétköltözése mint önigazoló indoklás jól hangzik, de az elkülönülést nem fizikai, hanem jogi-politikai értelemben kell megvalósítani. Lehetnek ők közvetlen szomszédok is az Országházban, ha amúgy a jogállam normái szerint működnek. A kormány és feje a parlamentnek tartoznak felelősséggel és gyakori számadással, szoros kapcsolatuk az Országgyűlés ellenőrző funkciójának erősítését szolgálja. Félő azonban, hogy a pártelnök-miniszterelnök tényleges uralkodó szerepe és kézi irányítása, beleértve a törvényhozás többségének közvetlen dirigálását, cseppet sem változik az új helyszínről. Talán inkább arról van szó, hogy a hajdani kollégiumi szobatársak közül mindenkinek jár egy palota: Kövérnek marad az Országház, Áderé lett a Sándor-palota, Orbán mintegy vigaszágon megkapja a felújított kolostort főbérletként. A többi politikai játékos – Polt, Matolcsy, Handó, miniszterek és államtitkárok, EP-képviselők – már ki vannak stafírozva, a párthű vállalkozókat pedig folyamatosan segíti a „jóisten”.
 
De hogyan alakul ezután a kormányzati tevékenység? Az ország kormányzása heti ritmusú, operatív munka, amelyet sűrű napi teendők és gyakori külföldi kapcsolatok kísérnek. A kormány minden héten összeül, a miniszterek, államtitkárok pedig napi vendégei a kormányfővel tartott, illetve a körülötte zajló értekezleteknek, egyeztetéseknek. A nagy fekete autók immár a Várba fognak sűrűn szaladgálni fel s le, akadályozva a szűk Hunyadi János úton a turistabuszok forgalmát és megtöltve a kolostor mögötti parkolót. Ráadásként ide is ellátogatnak majd a kormányfő külföldi vendégeit hordozó hosszú kocsisorok. A miniszterelnöki hivatal körül sok a jövés-menés, ami hozzáadódik a szomszédos elnöki palota viszonylag szerényebb protokoll forgalmához. A konvojok zaja és a rendőrségi szirénák sivítása gyakrabban fogja felverni a korlátozott gépkocsi forgalmú Várnegyed békéjét. 
 
(...) A Sándor-palota elfoglalásának 2002. évi kudarca után a karmelita kolostor bevétele bizonyítja Orbán mágikus vonzódását a várbeli helyszínhez. Egyben bepillantást enged a kormányzásról vallott felfogásába is: az államelnök mellett, vele egy szinten látja a helyét, ugyanolyan magasságból akarja irányítani az országot. Fizikailag egy lépéssel közelebb került így példaképei – Putyin, Erdogan, Trump és mások – erős elnöki rendszeréhez. A háttérben a volt királyi palota kontúrja és újjászülető melléképületei már csak sejtéseket engednek meg a miniszterelnök vágyairól és önértékeléséről. A jövő építése helyett úgyszintén a múltba menekülést dokumentálja két kulcsminisztérium – a belügy és a pénzügy – felköltöztetése a Várnegyedben lévő hajdani épületeikbe. Ez a mai kor kihívásai közepette ugyanolyan oktalanság, mint a kormányfő elrejtőzése a kolostorban. A karmeliták hajdani házának távolsága és elzártsága jól illusztrálja Orbán görcsös bujkálását a valódi közszereplés, a sajtó és a választók elől, amint megrendezett „országértékelő” beszédei, amelyek konkrét kormányzati számadás helyett csupán távoli víziókban lebegő világképpel szolgálnak.
 
Vajon a kormány rangos külföldi látogatói ezentúl - a turistákat félresöpörve - a Várba fognak zarándokolni, hogy megcsodálják a magyar miniszterelnök emelkedő hatalmát és a barkácsolt erkélyről nyíló dunai panorámát? Az Európában párját ritkító Országház termeinek pompáját azonban nem pótolja semmi, a tágas Kossuth tér pedig mind a megközelítés, mind a környezet szempontjából egyedülállóan alkalmas fogadási és felvonulási helyszín bármely külföldi vendég számára. Ha a látogatók a kolostorba (is) elzarándokolnak, talán megpillantják majd a szobrot, amely a kormányfői hivatalhoz csatlakozó másik épület sarkán hirdeti: ez itt Szent Mihály arkangyal szállása, aki a magyar címerpajzzsal a kezében, a kereszt hegyével szúrja le a támadó sárkányszerű szörnyet. 
 
Lehet találgatni, kit vagy mit ábrázol a rút csúszómászó, és vajon kire utal a hős szájbarágós szimbóluma. Ez az odacsempészett műalkotás bizonyosan rokona a Szabadság téren árválkodó, felavatatlan másik angyalfiúnak, akire a minden bűnért felelős német sas csap le tántorgó papagáj képében. És szellemi rokona a sok sanda giccs, Tisza István ízléstelen oszlopzata és tőle néhány méterre a legdeprimálóbb Kossuth-szoborcsoport, amely ábrázolhatná egy kikapott futballcsapat szomorú szurkolóit vagy egy hajnalban hazafelé botladozó részeg társaságot, de Kossuth Lajosnak semmiképpen nem méltó emlékműve a nemzet főterén. (...)
 
Balázs Péter: Kormányzás a kolostorból
Népszava
Címkék:
  • A Szent Péter-i Európa védelme
    Belülről akarják felrobbantani – vagy talán inkább szétmállasztani – a szellemi birodalmat, hosszú ideje, ám most egyfajta végkifejlet látszik közeledni.
  • Orbánt támadja egy lenini hasznos idióta
    Most a populista jelző – nem is címkéjével, hanem – bunkójával ütik le azokat, akik másként gondolkoznak, mint a Központ.
  • Orbán: Magyarországon az történik, amit a magyarok akarnak
    Arra kéri a magyar embereket Orbán Viktor miniszterelnök, hogy ha szeretik a hazájukat, ha ki akarnak állni a hazájuk érdeke mellett, vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti (EP) választáson. "Mutassuk meg Brüsszelnek, álljunk ki Magyarország mellett" - fogalmazott a kormányfő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
  • Semjén: az állam és az egyház együttműködése a járható út
    Nem tudok elképzelni jobb "befektetést" a költségvetési pénzeknek, mint az egyházi intézményekbe történő invesztíció - jelentette ki Semjén Zsolt vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tisztabereken vasárnap.
  • A kereszténydemokrácia esélyei az Európai Néppártban
    A KDNP egyelőre teljes jogú tagként marad a pártcsaládban, és küzd a kereszténydemokrata célokért. A döntés hátteréről és a kereszténydemokrata politizálás európai szintű lehetőségeiről kérdezte a Gondola Harrach Pétert, a KDNP alelnökét, parlamenti frakcióvezetőjét.
MTI Hírfelhasználó