Csökkent a sürgőssi osztályok várakozási ideje
A sürgősségi osztályok többsége tartani tudta a január elején bevezetett rendeletben megkövetelt ellátási időket – mondta az emberi erőforrások minisztere hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
2019. január 14. 14:48

Kásler Miklós – aki összefoglalta az elmúlt időszak egészségügyi történéseit – hangsúlyozta, a magyar egészségügy kritikus pontja volt a sürgősségi ellátás, azonban az új triázs rendszerrel csökkenteni tudták a várakozási időket. A miniszter elmondta, az új rendszer célja, hogy a beteget a lehető legrövidebb időn, az érkezéstől számítva öt percen belül regisztrálni kell, és tíz percen belül a végleges ellátási helyre kell irányítani. A betegeket öt súlyossági fokozatba sorolhatják, és ennek alapján döntenek az ellátásukról, valamint meghatározták az ellátáshoz szükséges időt is – tette hozzá.

Lényeges a rendszerben – folytatta Kásler Miklós -, hogy van egy akut alapellátó egység is, amely lényegében ugyanazt a tevékenységet végzi, mint a háziorvosok, hiszen – mint mondta -, a sürgősségin nagy számban jelennek meg olyanok, akiknek ellátása nem igényel sürgősségi ellátást. A miniszter szerint a minisztérium helyesen ítélte meg az ellátórendszer lehetőségeit, kapacitását, hiszen az elsődleges adatok azt mutatják, hogy az 59 sürgősségi betegellátó osztályon – hármat leszámítva – tudták tartani az ellátási időket.

Kásler Miklós a sajtótájékoztatón beszélt az elmúlt időszak egészségügyet érintő változásiról is, így többek között a bejelentett béremelésről, az Egészségbiztosítási Alap kasszájának emeléséről, az ösztöndíjprogramokról, és a nővérszállók fejlesztéséről. Kifejtette, négy év alatt négy lépcsőben 72 százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók, védőnők és az egészségügyben dolgozó nem egészségügyi felsőfokú végezettséggel rendelkezők bére. Így 2019 júliusától 8 százalékkal, 2020 januárjában 14 százalékkal, majd az év novemberében újabb 20 százalékkal, és 2022 januárjától pedig ismét 30 százalékkal nőnek a bérek.

A miniszter említést tett arról, hogy tavaly novemberben 37 milliárddal emelték az E-Alap kasszáját, a plusz források biztosításával 6,5 milliárd forinttal több jut összevont szakellátásra, 23,5 milliárd jut gyógyszertámogatásra, 6 milliárddal gyógyászati segédeszköz támogatásra, és 900 millió forinttal emelték a kötszertámogatást. Beszélt arról is, hogy lezárult tizenkilenc nagy teljesítményű diagnosztikai és terápiás gép közbeszerzési eljárása 4 milliárd forint értékben, illetve beszámolt arról is, hogy az ország 13 megyéjében újulnak meg vagy épülnek új nővérszállók 8,5 milliárd forintért.

Kásler Miklós megemlítette, hogy a mentősök helyzete is jelentősen javult az elmúlt időszakban, bérük 2016-2018 között 67 százalékkal emelkedett, és idén újabb 8 százalékos béremelésre számíthatnak. Példaként elmondta, hogy egy mentőorvos átlagos keresete 2010-ben 314 ezer forint volt, most 640 ezer forint, míg egy ápoló nyolc évvel ezelőtti bére 173 ezer forint volt, ez mostanra 340 ezer forintra nőtt.

MTI
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
  • A siker titka, hogy sikerült lejönni az izmus alapú politizálásról
    Azért sikeresek a mai napig a rendszerváltó politikusok Magyarországon, mert nem absztrakt elvek mentén, hanem az ország érdekében politizálnak - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton Balatonszárszón.
  • Kampányrajt - Megszólaltak a pártok
    Az ellenzék teljes összefogásra vonatkozó stratégiája megbukott, hatalmas kudarccal indulnak az önkormányzati választáson, és míg a kormánypártokat az építkezés, addig az ellenzéket háborúskodás, békétlenség, gyűlölet jellemzi - jelentette ki Kósa Lajos.
  • Szent István-napi gondolatok
    Ennek a vitának egy másik része a Szent Istvánt követő Nyugathoz közeledés és a nemzeti önállóság ma is időszerű és gyakran félreértett vagy félremagyarázott ellentéte.
MTI Hírfelhasználó